Tartalom

(2012-03-15)

Publicisztika

Herczog Noémi

Publicisztika

Mindenki lehet Petőfi!

Kultusz, politika, marketing

2003-ban keltett közfelháborodást a Felvételi Információs Szolgálat felmérése, miszerint a magyar diákok körében a hatodik legnépszerűbb történelmi személy Hitler. Ám a lista alapján egyértelmű, hogy itt nem a legnépszerűbb, hanem a legismertebb hírességek kapták a legtöbb voksot, hiszen a költők versenyét az a Petőfi nyerte, akinek életműve ma csaknem megközelíthetetlen.

Erémi Zoltán

Publicisztika

Koncepció nélkül, hál' istennek

Az új Btk. tervezetéről

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján egy hónapja hozzáférhető a büntető törvénykönyv (Btk.) tervezete. (Ennek néhány eleméről lásd korábbi írásunkat: Odacsapna, Magyar Narancs, 2012. március 1.) A tervezet a kormány álláspontjának ugyan nem tekintendő - remélhetőleg a kormány álláspontja nem a végszavazás előtti egyéni képviselői módosító indítványokból fog kiderülni -, mégis ez az a szöveg, amely a most lezáruló szakmai véleményezés, a "társadalmi vita", a nemzeti konzultáció alapját képezi.

Radó Péter

Publicisztika

Mindent elölről

Mi kell majd az oktatáspolitika újraélesztéséhez?

Mára már jól az eszünkbe véshettük: oktatásunk ezentúl a nemzet felemelkedését szolgálja. Az emelkedés mértéke azonban más lesz az erre méltók és kevésbé méltók számára.

Egotrip

Takács Ferenc: Kapirgáló

Egotrip

Hasadnak rendületlenül: az allúzió és a bathos

Hasadnak rendületlenűl / Légy híve, oh magyar! / Bölcsődtül kezdve sírodig / Ezt ápold, ezt takard. / A nagy világon ekivűl / Nincs más, amit mivelj: / Áldjon vagy verjen sors keze, / Itt enned, innod kell. - Arany János írta át ilyenre, jól érzékelhető szatirikus nemzetostorozási célzattal Vörösmarty Szózatát valamikor 1880 táján. (Állítólag egy akadémiai ülés feneketlen unalmának volt a gyümölcse a paródia.)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Abcúg Barroso, vivát Orbán!

Szemfüles riportereink a múlt héten, Orbán Viktornak az Iparkamarában tartott gazdasági évnyitója apropóján az ország számos pontjára látogattak el és kerestek fel kócerájokat. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a vidéki kóceráj-vezetők vajon mennyire képesek és készek a management science legújabb eredményeit felhasználni munkájuk során, illetve hogy továbbra is olyan szarul kívánják-e vezetni kócerájukat, mint José Manuel Barroso az Európai Bizottságot, illetve, ezzel szoros összefüggésben, az Európai Bizottság Európát.

A szerk.

A szerk.

Magyar ünnep

A Fidesz szóvivője, Selmeczi Gabriella hirtelen, de korántsem váratlanul belesikkantott a közéterbe, hogy "tovább folytatódik a nemzetközi baloldal támadása Magyarország ellen. Már március 15-i nemzeti ünnepünk sem szent az MSZP-s, SZDSZ-es külföldi elvbarátok számára. A 'francia értelmiségiek' azon kívül, hogy butaságokat beszélnek, kettős mércével is mérnek."

Olvasói levelek

Olvasói levél

Olvasói levelek

Odacsapna

Magyar Narancs, 2012. március 1.

Kedves Narancs! Az új Btk. tervezetéről szóló cikkben döbbenettel olvastam azt a részt, ahol a szerző a kiskorúak elleni egyes bűncselekmények (emberkereskedelem, szexuális bűncselekmények) elévülési idejének módosítását kommentálva hosszan idézve a nemrég elmarasztalt, kétes hírű celebnek számító Magyar György ügyvéd blogját, amelynek soraiból a nők és a gyerekek elleni bűncselekmények kapcsán oly ismerős relativizáló, kétkedő, áldozathibáztató attitűd világlik ki.

Belpol

Autizmussal élők a nyílt munkaerőpiacon

Belpol

Megszerezni és megtartani

Az autizmussal élő fiatalok az oktatási rendszerből kikerülve nehezen boldogulnak, még akkor is, ha jó képességűek. Növekvő igény mutatkozik az egyénre szabott, alternatív munkaerő-piaci szolgáltatásokra, de a szervezetek egyelőre kevesen vannak, és kevés pénzből gazdálkodnak.

Gyöngyöspata egy év után

Belpol

Vissza az alapokhoz

Szegregáció az iskolában, agresszió kontra kirekesztés a mindennapokban, Kanadába költöző roma családok. Gyöngyöspatán a tavaly márciusi zavargások óta közel ötven tanulót vittek el a község egyetlen általános iskolájából.

A központi adminisztrációról másképp

Belpol

Az állam napszámosai

Az egymást követő kormányok régóta a központi bürokrácia méretre vágásával demonstrálják népboldogító szándékaik komolyságát. A nagy buzgalomban azonban nemcsak fölösleges munkakörök szűnnek meg, hanem az állam működését biztosító szaktudás is könnyen eltűnhet.

Bevezethető a bölcsődei díj

Belpol

Fizetni a pisisekért

Sok helyen biztosan, még több helyen valószínűleg bevezetik az ún. bölcsődei személyi térítési díjat. A nem kimondottan családbarát intézkedés elsősorban az alacsony jövedelműekkel szúr ki nagyon, de az anyák munkába állási esélyeit és a gyerekvállalási kedvet jó eséllyel visszaveti minden társadalmi rétegben.

Javaslat egyes pártingatlanok visszavételére

Belpol

Minden kezdet nehéz

Mindenki tudja, mondja: a kampányfinanszírozás rendbetétele a magyar politika egyik legsürgetőbb feladata. Ám e terület rossz szabályozása a korrupciónak csak az egyik lába - a pártok gazdálkodásáról szóló 1989-es törvény is alapos átdolgozásra szorulna.

Belpol

Az EU a kétharmados többség valódi ellensúlya

Göncz Kinga, az MSZP EP-képviselője

Az EU és Magyarország egyre mérgesedő viszonyáról, a magyar szocialista EP-képviselőknek a konfliktusban játszott szerepéről és a viszály lehetséges kimeneteléről beszélgettünk Göncz Kinga egykori külügyminiszterrel, jelenlegi európai képviselővel.

Külpol

Szlovákia választott

Külpol

Valamit elvitt a víz

Szombaton Robert Fico - pártja, a Smer élén - laposra verte a teljes mezőnyt; ha akar, egyedül is kormányozhat. A baloldal győzelménél tán csak a jobboldal veresége nagyobb; a jó hír viszont az, hogy röpült végre a törvényhozásból Ján Slota és erősen barna színezetű nemzeti pártja. A rossz hírt pedig ne is kérdezzék, azt a magyarok szolgáltatják: szavazataik felét belehajigálták a Dunába. Igaz, nem ok nélkül.

Interjú

Külpol

A legfontosabb a világháború óta

Laila Bokhari norvég társadalomkutató a Breivik-merénylet vizsgálatáról

Interjúalanyunk annak a vizsgálóbizottságnak a tagja, amelyet Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök hívott életre a 77 halálos áldozatot követelő, tavaly júliusi oslói és Utsøya-szigeti merényletek feldolgozására. Az azóta egyszer már paranoid skizofrénnek nyilvánított elkövető, Andreas Breivik pere április 16-án kezdődik - a bizottság dolga nem az, hogy a büntetőjogi felelősség ügyében foglaljon állást, hanem hogy megértse és elmagyarázza a norvég társadalomnak a mészárlás okait és következményeit.

Helyreigazítás

Helyreigazítás

Helyesbítés

A múlt heti számunkban megjelent A nagy termálbiznisz című cikkben tévesen állítottuk, hogy a Hungast-Mecsek nyert a pécsi közétkeztetési pályázaton. Hivatalos döntés csak júniusban várható, így értelemszerűen győztes sincs még. A tévedésért az érintettek és olvasóink elnézését kérjük.

Trafik

rés a présen

Trafik

A szórakozás művészete

Naphon csoport (Kruczler Móni, Fülöp Farkas)

rés a présen: Ott voltatok a renegád partizás magyar kezdeteinél. Naphon: 1993-98 között Budapesten a technónak egy értékes hajtása nőtte ki magát, virtus, őszinteség, kreativitás, ez volt az X-Lab (Titusz, Tadeusz, Fejér Zsolt és a Psyché Masqarade). Mindegyik bulijuk kihagyhatatlan volt, például a '95 Palmeház szilveszter, Blue Box Asterix party, HocusPocus Feszivál Diósgyőrben, az FMK-s bulik vagy a törökbálinti Katlan Partik.

Folyóirat

Trafik

Café Bábel - Szabály

A hatvanöt tematikus lapszámot és bő két évtizednyi működést maga mögött tudó esszéfolyóirat a társadalomtudományok részterületei közötti párbeszédet hirdető nyitottsága, profizmusa és széles látóköre miatt kiemelkedik a hazai folyóiratok sorából, ám a szóban forgó összeállítás a szokottnál alacsonyabb hőfokon izzik, amit csak részben indokol, hogy ezúttal a "szabály" hívószava kevésbé izgalmas, mint az utóbbi három lapszámé (maszk, kéj, mese).

Zene

mi a kotta?

Zene

És boldogan éltek...

"Nincs semmi munkám: tökéletesen kitakarítottam mindent! Kérem hát: költsön valamit. Akár egy 'második Rózsalovagot', ha jobb ötlete nincs. Legrosszabb esetben valami hézagpótlót - egyfelvonásos darabot -, hogy a fantáziám be ne rozsdásodjon."

Interjú

Zene

"Az Oasis beleköpött a levesünkbe"

Klaas Janzoons - dEUS

Negyedik magyarországi koncertjét adta március elején az A38-on Belgium leghíresebb zenekara, a dEUS. A fellépés előtt a zenekar hegedűs-billentyűse, a Zágrábból magával hozott brutális másnaposságát borral enyhíteni próbáló Klaas Janzoons nyilatkozott a Narancsnak.

Könyv

Könyv

Kíméletlen szentimentalizmus

Gál Ferenc: Ódák és más tagadások

Valószínűleg minden irodalmi generáció számára létezik olyan idősebb, saját kortársai közt alig észrevehető, ritkán publikáló, rejtőzködőbb alkatú pályatárs, akit egyszer csak a felfedezés, a ráismerés élményével találhatnak meg, hogy onnantól a legfontosabb "elődök" között tartsák számon.

Könyv

Akit elengedtek az istenek

Szilágyi János György: A tenger fölött. Írások ókori görög és itáliai kultúrákról

Az ókori etruszkok szerint a hetvenéves emberek már nem folyamodhatnak kéréssel az istenekhez, a nyolcvannégy éven felülieknek pedig egyáltalán nem küldenek jeleket az égiek. Szilágyi János György ókortudós, a görög és római művészet és irodalom világszerte elismert kutatója maholnap kilencvennégy éves lesz.

Könyv

Petőfi, a balszélső - Margócsy István irodalomtörténész

Aktuális-e ma Petőfi, vagy már a kérdés is az évszázados kultusz hamis hangján szól? Az évente imázst váltó asszimiláns költőről, a politizáló Petőfiről és a petőfiző politikáról beszélgettünk az ELTE tanszékvezetőjével, a tavaly megjelent Petőfi-kísérletek szerzőjével.

Kiállítás

Könyv

A selejt bosszúja

Halott könyvtár

A létező könyvek többsége gyaníthatóan olvasatlanul áll a könyvtárak, nagyobb részük pedig a családok könyvespolcain. Annak, hogy ez így van, oka lehet - szakkönyvek esetében - az avulás, de egyszerűen az idő múlása is: a gyerekkönyvek után tetszhalott állapotba dermed az ifjúsági irodalom, aztán a versolvasó egyetemista is belekérgesül a hétköznapokba, és már nem kedves költője soraival alszik el.

Film

tévésmaci

Film

A sas nem fogdos eleget

Amikor Sztupa és Troché a közeli világvárosban berendezett új irodájuk könyvtárszobájában idézték fel a sorrentói emlékeket, Ómafa avval állított be, hogy egy utcányira nyílt egy türkmén pékség, valami katlan falára tapasztott kenyeret árulnak, viszik, mint a cukrot, de a döner is kelendő portéka, mert csak a tulaj - egy figyelemre méltó ifjú hölgy - a türkmén, a dolgozók törökök.

Tévé

Film

Azt csinál, amit tud, kimegy egy kis fáért

Pesty Fekete Doboz - A cigány-magyar együttélés

A magyar nemzet előtti prompt és határozott cigánygyónással kezdünk, ösztönszerűen tépődik föl roma lelkünkből az esdeklés: Szűz Máriám, mi ez? A vágóképek "mint a parancs", azon nyomban magukkal ragadnak, közös vezeklésbe fogunk, a magyar nép sine qua non a cigányságunk számára, nélküle nemhogy nem tud élni, nem is akar - és mégis csak a bajt, a mindenféle léhűtőségek, cirkalmatok veszedelmét hozza eme édes-nemes népre, amely szinte már aluszékonyan megengedő.

Interjú

Film

"Hal a vízről"

David Cronenberg filmrendező

Christopher Hampton Kúra című színműve Jung és Freud kapcsolatát dolgozza fel. A mű filmváltozata, a Veszélyes vágy nemrég került nálunk a mozikba. A 69 éves kanadai rendezővel a torontói filmfesztiválon beszéltünk.

Interjú

Film

Szex Darth Vaderrel

Marjane Satrapi filmrendező, képregényszerző

Iráni gyermekkorát a Persepolis című képregényben dolgozta fel, amiből aztán animációs filmet is készített. Új filmjét, a Szilvás csirkét csütörtöktől játsszák a magyar mozik. Párizsban beszélgettünk vele.

Képzőművészet

Interjú

Képzőművészet

"A kollégáim is valódinak hitték"

Bukta Imre képzőművész

Az ironikus, melankolikus és szeretetteljes munkáiról ismert művész, a mezőgazdasági művészet megalkotója legújabb projektjében génmanipulált terményeket mutat be.

Színház

Színház

Feloltják a villanyt

Peter Shaffer: Black Comedy

A színészek játsszák el azt, hogy a vaksötétben botorkálnak, de a nézők persze lássanak mindent - Peter Shaffer első világsikere bizonyítja, hogy nemcsak a zseniális ötlet pofonegyszerű, de olykor a működőképesen középszerű is.

Színház

Tíz nemzeti év

Nemzeti Színház, 2002-2012

Ma véget ér a Nemzeti Színház egy korszaka. Hogyan jutottunk idáig? Tavalyi cikkünkben a kezdetektől tekintjük át, mi történt a Duna-parti épületben.

Gasztro

étel, hordó

Gasztro

U26

A múlt héten elsirattuk a Nagykörutat, de figyelmünket elkerülte a Nyugati mellett nemrég megépített Eiffel tér nevű közterület, amely vélhetően a 21. század építészetét hivatott reprezentálni. Nem tudjuk eldönteni, hogy jó-e vagy rossz, hogy a pályaudvar nyakszirtjéből kihasított jókora placc és a hozzá tartozó csupa üveg irodaház sokkal kevésbé feltűnő, mint azt méretei indokolnák, a lényeg, hogy úgy simul a körúti állandó szürkületbe, mint egy mindenre elszánt kaméleon.

Esemény

Gasztro

Múzeum+

A Szépművészeti sorozatának múlt csütörtöki alkalmán a gasztronómia volt a hívószó. Legutóbbi látogatásom tumultuózus jelenetei, nézhetetlen-hallhatatlan tárlatvezetései után volt bennem némi szorongás: vajon szeretnék-e belekóstolni mindebbe megint.

chili&vanília

Gasztro

Tavasz, tekerés

A tavaszi tekercs szerintem a világ egyik legjobb találmánya. A műfajon belül egyértelműen a vietnami változat a nyerő, amely még véletlenül sem hasonlít az átlagos kínai gyorsbüfékből ismert, olajos, nehéz, káposztás verzióra. Ez ugyanis vékony, ropogós, tésztáját pedig hajszálvékony rizslap alkotja.

Tudomány

Interjú

Tudomány

"Ez volt a bibliánk"

Obádovics J. Gyula matematikus

A legismertebb matematikai összefoglaló és még számtalan szak- és tankönyv szerzője. Emellett a magyarországi számítástechnika-oktatás egyik úttörője - de mostanában kipróbálta magát a fikciós műfajokban is. A híres könyve elmúlt 55 éves - ő maga nemrég töltötte be a 85-öt.