Interjú

Sziveri és más szívügyek

Reményi József Tamás szerkesztő, kritikus

  • Svébis Bence
  • 2012. április 12.

Könyv

Az egykori, legendás Mozgó Világ főszerkesztő-helyettese, több éve a Palatinus Kiadó irodalmi vezetője, és idén januártól a sok felháborodást szült, átalakult NKA kuratóriumi tagja. A Sziveri-hagyatékról és a mindent átitató politikáról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Tavaly jelent meg a Gondolat Kiadónál - 1994 után újra - Sziveri János verseinek gyűjteményes kötete, melyben számos pluszanyag is található. Milyen elvek alapján állt össze az anyag?

Reményi József Tamás: Az 1990-ben, 36 évesen elhunyt vajdasági költő élete van ebben a könyvben, nem "pusztán" az életműve. A versek mellett ott szerepel képzőművészeti írásainak java, amely a festőnek induló fiatalember érdeklődését jelzi; ott az atyai jóbarát, Végel László egyik kötetéhez írt kísérőesszé; ott a kor legradikálisabb magyar folyóirata, az Új Symposion éléről 1983-ban leváltott főszerkesztő tervezett írószövetségi felszólalása - persze nem hangozhatott el. Ott az Újvidékről elűzött ember Szabadkán bemutatott két drámája, amely egy szerb színházigazgatónak köszönhette létrejöttét; és szerepel két életútinterjú - tulajdonképpen kérdésekkel tagolt nagyesszék ezek, amelyek Keresztury Tibor és Zalán Tibor jóvoltából születtek már a halálos pesti hónapokban. A kötet zárópontja pedig egy csöpp önéletrajz, mi más lehetne a címe: A rövid élet titka.

MN: Sokan mondják: Sziveri munkásságát a mai napig nem kezeli méltó helyén az irodalomtörténet. Miért?

RJT: A Nyitott Műhelyben nemrég lezajlott beszélgetésen, amelyen a politikai költészetről vitatkoztunk barátaimmal, említettem, milyen sajátos és fájdalmas, hogy Sziveri nevét senki sem említette. Ám amikor felidézem, a kollégák azonnal és őszintén bólintanak. A Sziveri-féle "politikai költészet" - ha a kifejezés nem agitatív megszólalást jelent, hanem olyan lírát, amely a politikát és a politikus ént ugyanolyan költészeti tárgynak tekinti, mint a naplementét vagy a szeretkezést - ott van az új magyar irodalom legjobb teljesítményei között. Költői stratégiája Petriével rokon, de ha ezt jelzem, a többszörösen frusztrált literátus értelmiség egyik része hajlamos Petri ellenében egyetérteni velem, más része meg fölszisszen, mintha valami trónfosztás volna a titkos célom. Sziveri ott van a háttérben, de sohasem szerepelt az illusztris névsorokban. Ennek az egyik oka az, hogy a Vajdaságból átjöttek légüres térbe kerültek. Ez nagy hendikep, Balázs Attilától Fenyvesi Ottóig számtalan remek, egykor a Symposionhoz kötődő szerzőnek a balsorsa, hogy kiestek egy közegből, ahol jelentős, ünnepelt szerzők voltak, és átkerültek ide, ahol a közönség nem ismerte őket. Éveken keresztül kellett küzdeniük, hogy megközelítsék azt a pozíciót, amit vajdaságiként betöltöttek. De János a 90-es éveket már meg sem érte, barátaira, kritikusaira maradt a feladat, hogy az életművel sáfárkodjanak. Ennek egyik terrénuma a Sziveri Társaság által 1992 óta évente kiadott Sziveri-díj, amelynek kitüntetettjeit most az életműkiadással párhuzamosan egy antológiában gyűjtöttük össze Géczi Jánossal. A Partitúra ne légy soha cím alatt legújabb dolgaikkal szerepelnek a kitüntetés pillanatában még a szélesebb ismertség előtt álló egykori "felfedezettjeink" - 1993-ban Háy János még "csak" négy kis verseskötettel bíró ifjú volt, és Szálinger Balázs is egy szűk körben olvasott vígeposz névtelenje 2000-ben. Biztató, hogy a 2000-es években egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak Sziveri felé fiatal irodalmárok. Olyanok is, akik már nem ismerték, tehát nem lehetnek vele elfogultak. Öröm az is, hogy Veszprém város és a veszprémi Pannon Egyetem közreműködésével - itt több vajdasági alkotó telepedett meg az elmúlt évtizedekben - Sziveriről elnevezett kutatóhely létesült, amely a múlt század végi közép-európai avantgárd műhelyek szétszórt dokumentumait dolgozza majd föl.

MN: Nemrég volt a kötet bemutatója Szabadkán. Milyen volt az ottani fogadtatás?

RJT: Volt ott egy izgalmas pódiumbeszélgetés. Elfogadhatatlan, hogy Sziveri-kötetek csak Pesten jelentek meg - a költő szülőföldjén már a sokadik kiadásnál kellene tartani. Sziveri rehabilitációját a napi politika késlelteti, a Vajdaságban a mára nemzetivé avanzsált egykori asszisztálók a felelősségükkel együtt Sziverit is a szőnyeg alá söprik, határon innen pedig még mindig, sőt - történetietlenül - egyre inkább bélyeg, ha valakit a Bajza utcában (a Magyar Írószövetség székházában - a szerk.)pártoltak a 90-es években - egyébként a legkülönbözőbb gondolkodású, meggyőződésű pályatársak Thomka Beátától Mátis Líviáig, Szörényi Lászlótól Fogarassy Miklósig.

MN: Most az ügy egyik elkötelezett híve, Szőcs Géza lett a kultúráért felelős államtitkár. Jut-e több támogatás Sziverire - könyvkiadásra, a díjra, a hagyaték gondozására?

RJT: A díjat és a hagyaték gondozását hosszú évekig egyetlen kultusztárca sem volt hajlandó támogatni. Most először kaphattunk támogatást a miniszteri keretből erre a két kötetre és egyszeri alkalommal a Sziveri-díjra. Szőcs Géza Sziverit a 70-es évek vége óta ismerte, szoros barátságban voltak, a sorsuk is sok tekintetben azonos volt. Más-más térség magyar kisebbségéből jöttek, ugyanazon poétikai és szemléleti radikalizmusért elszenvedett vesszőfutással. Amikor János már halálos betegen Pestre érkezett, néhány barát társaságában Szőcs segített neki lakást szerezni, állást nézni, orvost keríteni. Nagyon felháborított, hogy épp azok, akik pontosan tudják, milyen adósságaink vannak Sziverivel kapcsolatban, azonnal a napi politikai cirkuszba vitték az ügyet, habozás nélkül kompromittálva a Sziveri-életművet a rá ma is, korábban is folytonossággal figyelő Szőcs nevével. Ugyanakkor Szőcs Géza döntéseit és még inkább a döntéseket magyarázó érveit az idei József Attila-díjakat illetően elfogadhatatlannak tartom. Nem véletlen, hogy valamennyi írószervezetet közös tiltakozásra késztette, hiszen egy kivívott szokásjogot rúgott fel, szokásjogot, ami egy megosztott világban szakmai garanciát jelenthetett.

MN: Nemrég átalakult az NKA kollégiumi rendszere, az irodalmi támogatásokról egy helyett három különböző kollégium dönt. A Folyóirat-kiadás Kollégiuma, a Könyvkiadás Kollégiuma és a Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma - melynek te is kurátora vagy - külön-külön képviseli a szakma részterületeit. Mennyire tartod ezt szerencsésnek?

RJT: Mélységesen nem értek egyet a kuratóriumok átrendezésével. A horizontálisan egymás mellett működő, különböző szakmák delegálta kollégiumok felváltása egy vertikális kuratóriumi rendszerrel - elhibázott dolog. Nemcsak összemérhetetlen terveket és teljesítményeket kell majd versenyeztetni elkülönülő kompetenciák mentén, hanem egy újabb centralizáció veszélye is kódolt, amennyiben nem a szokásos nyolc-kilenc kollégára van bízva egy terület, hanem egyre, kettőre, ritkán háromra.

MN: Több helyről is bírálat érte az új rendszert, hogy a szinte kizárólag a Fidesz-közeli Írószövetség tagjai közül kerültek ki a kurátorok. Te miniszteri kinevezéssel, a másik három nagy írószervezet (FISZ, JAK, Szépírók Társasága) közös jelöltjeként kerültél a kuratóriumba, miközben ezen szervezeteknek nem, az Írószövetségnek viszont tagja vagy.

RJT: Én nem az írótársaságokat, hanem a magyar irodalmat képviselem. Büszke vagyok arra, hogy ilyen sokfelől kapok bizalmat, mint ahogy az előző, tisztán irodalmi NKA-kuratóriumba is már a Szépírók delegáltak, vagy ahogy az épp most felszámolásra ítélt Artisjus-irodalmi díj bírálóbizottságának meghívott tagjaként is ilyen "vegyes" megbízás tudatában működtem évek óta.


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.