Közel nézet

Kővári Orsolya: Árnyékvilág - Tarr Béla-retrospektív

  • - ts -
  • 2013. január 6.

Könyv

1993. október 31-én meghalt Federico Fellini. Elég nagy baj ez nekünk, s még nagyobb baj Tarr Bélának. De a tragikus eset fő vesztese mégiscsak ez a kiadvány.


A mondott dátum ugyanis - naptári tulajdonságai dacára - végérvényesen lezárta a nyolcvanas éveket. A korszakot, amikor még utóvédharcának olyan - hanyatló, de legalább elkeseredett - szakaszában járt a filmművészet, hogy vakon lehetett bízni (mert máshogy már aligha) a rábeszélés erejében. Alkalmasint abban, hogy a kuncsaft rádumálható még bizonyos kivételes egyedek példája által arra, hogy ott kezelje a mozizást, ahol fénykorában kellett: a hatvanas-hetvenes években, amikor még jó okkal lehetett hinni a szakág társadalmi relevanciájában, potenciáljában - legalábbis azokban a társadalmakban, ahol a politikai baloldal valaminő tenyészete létezett (legyen az bár oly álságos, mint a béketáborban, vagy akár az ún. eurokommunizmus hívei közt). Amikor még viszonylag széles körben számított, hogy a népek mit gondolnak egy-egy filmről, egy-egy alkotóról. Akkor még talán egy kismonográfiának is lehetett valódi tétje, bár vonatkozó kétségeimet inkább megerősíteni látszik most vizsgált tárgyunk közvetlen műtörténeti előzménye, a Filmbarátok kiskönyvtára c. sorozat. Tényleg, emlékeznek rá? Négyzetes alakú volt, gyatra papírra nyomták, az esetleg belekerülő képek - filmvonalon ez a legtöbb esetben nagyjából megúszhatatlan - valami homályos pacaként próbálták az olvasó emlékezetében felidézni az esetleg látottakat, ám arra, hogy egy szűz szemnek bárminő információval, ne adj' isten élménnyel szolgáljon, tökéletesen alkalmatlan volt...

Esetünk szempontjából perdöntő, hogy a világ nem csak annyiban változott azóta, hogy Kővári kötetét a kis előddel szemben kifejezetten örömteli kézbe venni, papírzata elegáns, a képek pompásan mutatnak és körültekintően vannak összeválogatva, s monokróm lírájuk megejtő természetességgel idézi fel a maestro világát, nem is csupán azért, mert onnan vétettek. Bár az 'szi almanach ilyenformán egy torz akkor eme isteni szimfóniában.

S e szépség méltó útitársa az az erudíció, mellyel a szerző nekivág végtelen választásának - e nagyon is véges, sőt a dolgok jelen állása szerint lezárt életműnek. Nem esküszöm meg rá, hogy nem ide tartozik: e kritika épp a változásokról szól.

Ha nagyon akarom, a szerző fő formai - mert esküszöm, nem másmilyen - mutatványa, hogy tudniillik a deltavidéktől a forrásig, Berlintől Mannheimig járja meg a kijelölt útját, azaz fordított időrendi sorrendben veszi egyenként számba Tarr filmmunkáit, az sem borítja fel e kellemes műegészt - igaz, nem is ad hozzá sokat: csinos filmelemzések sorával, arietták bősz egymásutánjával e dolgozat jól megfelel alcímének, valódi retrospektív kurzus. Egy-egy gimis tanóra jól fésült, minden gátlástalanságtól, de a legkisebb kócolástól mentes alapanyaga, amihez otthon ki-ki esetleg hozzávadulhat valamicskét, hisz' ha Tarr lett volna ennyire fegyelmezett, bizonyára ő ír filmes kismonográfiákat (de elolvasnám, amit esetleg Bressonról írna!).

Csakhogy a tipográfiai kultúrán túl egyéb kultúrák is sokat változtak, s e változások egyike sem a filmrendezőkről írt kismonográfiáknak kedvezett, némelyike pedig kifejezetten betett nekik. Hogy másképp nézünk filmeket, mint harminc-negyven éve, az egyfelől tényálladék, másfelől azt hozta, hogy másképpen is olvasunk. Pontosabban: nem olvasunk, vagy másképpen olvasnánk. Csekély az elszánásunk, s még csekélyebbek a lehetőségeink: semmilyen új nyelve nincs egy ideje a filmnek, a régi nyelvjárások bedobása olykor váratlan helyeken néha okoz némi érzékcsalódást kedves halottunk szakállának és körmének növekedése tekintetében. Ám ettől még Kővári Orsolya kielégítő jegyzetapparátussal felszerelt, igyekvő dolgozata számos erénye dacára menthetetlenül avítt marad.

Sprint Kiadó, 2012, 173 oldal, 3000 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.

Szerbia kontra Szerbia: az ország, amely saját magával vív harcot

  • Végel László
Tavaly november elsején 11 óra 52 perckor leomlott a felújított újvidéki pályaudvar előtetője, 15 ember halálát okozva. Senki nem látta előre, hogy a szerencsétlenség immár közel tíz hónapja tartó zűrzavart és válságot idéz elő. A Vučić-rezsim azonban nem hátrál.