Ennek nyomán ott helyenként a reflektálatlan énköltészet szelleme kísértett; a négy év után érkező A felszínről viszont csupa szerep- és portréverset tartalmaz, legtöbbször címük is a beszélő vagy tárgyszemélyt nevezi meg, pontosabban azt, miféle csoport vagy tulajdonság reprezentánsa ő: Az üldözöttektől A kamionsofőrig. De eltűnt a bemutatkozás eklektikussága is: mindegyik vers mottója Szép Ernő Néked szóljából származik, de ennél sokkal erősebb kötőanyag a végig kitartott hűvös, távolságtartó tónus - ez a prózai, leíró-konstatáló alaphang csak néha sűrűsödik szentenciózussá, vagy színesedik hol jobban, hol kevésbé sikerült hasonlatokkal ("nyugodtan alszom, mint a tíz perce terhesek", "résmentesek, mint citromon a sárga"). Ez a hang így inkább a köteté, mint az egyes versalanyoké. A hasonlatok is inkább következnek e költészet logikájából, mint a konkrét szituációkból, melyekkel sokszor beláthatatlan a kapcsolatuk: nyilvánvalóan stilizált monológok ezek, melyek egyébként sem sokat vesződnek a megszólalások motiválásával. Ám ez a hang meg is marad csupán hangnak, nem lehet mögé a szövegeket elrendező perspektívával vagy szándékkal rendelkező alakot rekonstruálni - ebben az én és a másik közötti szürke zónában pedig ekképp nincs mód sem átélésre, sem involválódásra. Semleges enciklopédia tehát e kötet, mely a megszokott és a szokatlan közötti határvidékre szűkíti vizsgálatát: a transzvesztitát, a vegetáriánus kínai szakácsot, az elefántvadászt figyelve átlépünk a szűken vett normalitáson, de biztonságba húzódunk a radikálisabb egzisztenciális tapasztalatok elől.
Kalligram, 2012, 86 oldal, 2100 Ft
