Könyv

Igazságtalan volna azzal vádolni Joe Hillt, hogy lényegében írt egy Stephen King-regényt, ám a Spóra főhajtásai a szerző édesapjának munkássága előtt túlmutatnak a felszínes kikacsintásokon.

Sok szempontból különös év volt 2017, és nem a legjobb értelemben. Az viszont kétségtelen, hogy – legalábbis ami a nyugati kultúrát illeti – a női jogok, a láthatóság és az esélyegyenlőség terén történtek előrelépések, noha az ideálistól bőven messze vagyunk.

Hülye hülye hülye fiatalság.

Kézenfekvőnek tűnik Atwood 1996-ban, ám magyar nyelven csak most megjelent regényét az 1985-ös A szolgálólány meséje felől megközelíteni, hiszen mindkét műből nemrég készült tévésorozat, és mindkettő az Atwood-recepció legalapvetőbb hivatkozási pontja. Ám ennél jóval mélyebb rétegek is összekapcsolják a két regényt.

Koronként változott, hogy mit tekintettek művészetnek. Lehet-e költészet a slam vagy sem? Vagy ma makáma, holnap verspróza? Vagy csak a vers póza?

A világon mindennek az a végső értelme, hogy egy könyvben végződjék. Mallarmé valamikor a 19. század második felében ebben a mondatban mindössze poétikai alapvetését rántotta össze.

Csabai László előző kötete, a 2014-es Száraz évszak 294. oldalán arról értesülünk: Boldog Barnabás, a világhírre jutott nyárligeti mentalista avagy parafenomén, később a város megbecsült polgára „kedvenc nyárligeti regényhősének szerelméről” nevezte el a kislányát – Szonyecskának, hiszen Szindbád, a nyomozó tragikus sorsú szibériai partnere történetesen ezt a nevet viseli.

Amikor a hetvenes években egy író-olvasó találkozón megkérdezték, hogyan lett író, rávágta: így születtem. A lapok jól ki is szerkesztették: íróhoz méltatlan módon felelt. Holott ebben a gyorsan odacsapott, de valószínűleg évek alatt kiérlelt mondatban ott lehet az igazság.