Könyv

Vas István

  • bánza
  • 2018. március 1.

Könyv

Sokasodnak a monográfiák a közelmúlt jeles magyar íróiról; a napokban jött ki Schein Gábor Füst Milán-könyve, Arany Zsuzsanna Kosztolányi-életrajza, és most az asztalunkon hever az MMA új sorozatának (Közelképek írókról) friss kötete. Hogy mi lehet az oka ennek a szerfölött üdvös monográfia-áradásnak, azt majd egy nagyobb esszének kell(ene) megválaszolnia.

Sturm László – remek fényképekkel illusztrált – kötete legkivált talán a kézikönyv műfajába sorolható. Első fejezetében rövid életrajzot ad; áttekintően tárgyalja a Vas-életmű egyes állomásait, műfajait: külön szakasz illeti az „értekező”, a „műfordító”, az önéletrajzot író, a drámaíró Vas produkcióját; míg az egyes verseskötetek egymást követő fejezetekben sorakoznak, kezdve az 1932-es Őszi rombolástól az 1983-as Ráérünk című könyvig.

Kézenfekvő e módszer összes előnye: az egyetemi vizsgára készülő diák, valamely cikkhez gyorsan adatot kereső kulturális újságíró megfelelő kiszolgálásban részesül ekként. Persze a hátrány is világos: a kissé merev metódussal nehéz feltárni az életmű összefüggéseit, netán ívét – Sturm részben lemond a maga víziójáról. De mégis elégedettek lehetünk, hiszen Vasról utoljára 1982-ben jelent meg monográfia, még a Kádár-szisztémában, és ez nem tett jót az ábrázolásnak, különösen úgy, hogy maga Vas ellenőrizte a kéziratot. Most meg némileg az ellenkező irányba leng az inga, hiszen Sturm külön fejezetet szentel Vas 1956-élményének: „A legnagyobb dolog életemben”. És az ún. demokratikus ellenzék is kap pár (egyébként igen enyhe) fricskát. De hát igaza volt Vasnak: „ráérünk”.

Magyar Művészeti Akadémia, 2017, 375 oldal, 3400 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.