Könyv

Vas István

  • bánza
  • 2018. március 1.

Könyv

Sokasodnak a monográfiák a közelmúlt jeles magyar íróiról; a napokban jött ki Schein Gábor Füst Milán-könyve, Arany Zsuzsanna Kosztolányi-életrajza, és most az asztalunkon hever az MMA új sorozatának (Közelképek írókról) friss kötete. Hogy mi lehet az oka ennek a szerfölött üdvös monográfia-áradásnak, azt majd egy nagyobb esszének kell(ene) megválaszolnia.

Sturm László – remek fényképekkel illusztrált – kötete legkivált talán a kézikönyv műfajába sorolható. Első fejezetében rövid életrajzot ad; áttekintően tárgyalja a Vas-életmű egyes állomásait, műfajait: külön szakasz illeti az „értekező”, a „műfordító”, az önéletrajzot író, a drámaíró Vas produkcióját; míg az egyes verseskötetek egymást követő fejezetekben sorakoznak, kezdve az 1932-es Őszi rombolástól az 1983-as Ráérünk című könyvig.

Kézenfekvő e módszer összes előnye: az egyetemi vizsgára készülő diák, valamely cikkhez gyorsan adatot kereső kulturális újságíró megfelelő kiszolgálásban részesül ekként. Persze a hátrány is világos: a kissé merev metódussal nehéz feltárni az életmű összefüggéseit, netán ívét – Sturm részben lemond a maga víziójáról. De mégis elégedettek lehetünk, hiszen Vasról utoljára 1982-ben jelent meg monográfia, még a Kádár-szisztémában, és ez nem tett jót az ábrázolásnak, különösen úgy, hogy maga Vas ellenőrizte a kéziratot. Most meg némileg az ellenkező irányba leng az inga, hiszen Sturm külön fejezetet szentel Vas 1956-élményének: „A legnagyobb dolog életemben”. És az ún. demokratikus ellenzék is kap pár (egyébként igen enyhe) fricskát. De hát igaza volt Vasnak: „ráérünk”.

Magyar Művészeti Akadémia, 2017, 375 oldal, 3400 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.