Ez a marha volt köztünk a legnagyobb zseni – mondta (vagy nem) Kosztolányi Karinthyról, de azt már szemérmesen elhallgatta, hogy ez a marha kiváló zombiirtó is volt; Dide & Frici együtt aprították az élőhalottakat a New York Kávéházban. Az irodalomtörténészek sorban adják vissza működési engedélyüket; hogyhogy nem láttuk ezt jönni? – szegezik egymásnak a költői kérdést csüggedten. A költők viszont nem költői kérdésekkel, hanem zombiirtással foglalkoznak, ki-ki vérmérséklete szerint. Juhász Gyulát például nem is hívják, mert szomorú. Csepella Olivér meglátta az akcióhőst a Nyugat nagyjaiban; nagyszabású graphic noveljében az irodalmi vad banda tagjai faviccekkel és komolyabb fegyverzettel igyekeznek kitörni a zombihorda szorításából. A szépirodalom elzombisodása nem új keletű jelenség (lásd Büszkeség és balítélet meg a zombik), a kérdés, bírja-e Csepella ötlete 4 képkockánál tovább, a válasz pedig, hogy nagyon is bírja, egészen a történet feléig. Csak itt, midőn felberreg egy motoros fűrész, érezhető némi megtorpanás. Ez testvérek közt is 150 oldalnyi tiszta élvezet, és a maradék 100 sem sokat ront az összképen. Csepella nemcsak rajzban találta meg az üdvözítő utat a zombis nyugatosokhoz, hanem nyelvben is: dúl az élvezetes nyelvi horror, egymást érik a jóízű „aztakurvák” és „bazmegek”, melyek nagyon is adekvátak élet-halál harc közben, még két lábon járó érettségi tételektől is. Az imázsváltás legnagyobb nyertese Babits Bihály – Karinthyban csak az nem látta eddig a cowboyt, aki nem akarta (híres fotó őrzi Fricit westernhősként), Kosztolányiról is sejthető volt, hogy a szalonkabát alatt egy Indiana Jones bújik meg, és Móricztól sem idegen a shotgun, de Babitsból eddig sem a lepedőakrobata, sem Gary Cooper tökössége nem látszott. A képregény csúcspontja épp ez: Babits tökössége, egy nagy szexjelenet és egy költő-zombi élet-halál harc képkockáinak összevágása.
Corvina, 2017, 264 oldal, 3990 Ft
