Hülye hülye hülye fiatalság.

A 2012-ben tragikusan fiatalon, 44 évesen elhunyt Hazai Attila emlékére konferenciáznak március 8-án a szegedi bölcsészkar magyar irodalom tanszéke, a Hazai Attila Alapítvány, a Szépírók Társasága és a Grand Café szervezésében.

A Facebook-esemény alapján a konferencián felmerül majd Hazai műveinek politikai vonatkozása, a Rám csaj nem volt még ilyen hatással című film, vagy a Szilvia szüzessége novellái, de lesz kiállítás is Hazai rajzaiból.

A rendezvénynek a Magyar Narancshoz is van némi köze, ugyanis a Re:kerekasztal: A Hazai-ügy című programpont a Narancsban még '98-ban megjelent beszélgetés folytatása lesz — 20 évvel később, ugyanazokkal a szereplőkkel.

Nem bírom megállni, hogy ne idézzem abból a beszélgetésből Margócsy István irodalomtörténészt és egyetemi docenst, amint a speedről és az unalomról értekezik utánozhatatlanul:

„Azt ugyan el lehet mondani, hogy felfedezte tematikailag a speedet az irodalom számára, ez bizonyára örömteli és gazdagító, bár meg kell mondanom, hogy ha a speed hatására egy ilyen kellemes, szabályos kritikai realista novellát vizionál valaki, mint a Szekeres fejfájása a könyv végén, akkor nem tudom, mire jó a speed.”

A gondolatfutamra Németh Gábor író, egyetemi tanár reagált, szintén nagyszerűen:

„Szerintem a Hazai-próza legalább két tabut megsért. Az egyik a magyar irodalmi közgondolkodás humánumának a tabuja, amely közgondolkodás önmagát – az egyszerűség kedvéért, mondjuk, Ottlikig vagy a Nyugat késői korszakáig visszavezethetően – nemcsak ezzel a humánumfogalommal írja le, hanem – nem tudom, kié a szó, de használom, mert nagyon szimpatikus – a mondatmetafizikával is.”

Őszintén kíváncsi vagyok, hogyan folytatják a résztvevők ezt a vitát, ami – most legalábbis nekem úgy tűnik – leginkább azt szemléltette, hogy akárhonnan közelítenek az értelmezők Hazaihoz, érveket nem igazán találnak álláspontjuk megtámogatásához. A poén az, hogy a beszélgetés ennek ellenére, fenét, éppen ezért kifejezetten izgalmas.

Mindenesetre én sem tudnék most felhozni egy érvet sem amellett, hogy miért szeretem annyira Hazai dolgait, a Feri: cukor kékséget, a Szex a nappaliban elbeszéléseit (Hazai virtuóz címadó, és akkor még A pulóvert nem is említettük!) vagy a 2015-ben megjelent magvetős A maximalista (és más írások) szövegeit.

Úgyhogy inkább idemásolok egy-két idézetet. Egyet a száj öntapasztalásának revelatív, elég misztikus és nem kevésbé blaszfém örömeiről, amiről hajlamosak vagyunk elfeledkezni.

„Az ablak előtt ülve vizsgálgatni kezdtem belülről a számat, és addig ismeretlen, fel nem fedezett helyekre jutottam el. Persze eddig is tudtam ezekről a helyekről valamennyit, tudtam, hogy az ajkaim és a fogam közt is van szám, ott is van tér, de még nem ízleltem meg, nem tapasztaltam meg igazán, nem töltöttem el órákat benne. Élveztem a felfedezés örömét, a nyirkos, puha húst, az arcom mélybordó színű belsejét. Nyelvemmel kitapogattam milliméterenként, sejtenként az ott éldegélő szövetet, aztán felnyúltam a pofazacskóm belsejébe, és egy újabb, hatalmas területet vettem birtokba. A pofazacskóm belső falán, egyre feljebb kapaszkodva, eljutottam egészen a szememig. A halántékomhoz is. Nyelvemmel teljesen felnyitottam és feltártam a pofazacskómat. Csodálatos idomokra bukkantam, nyelvemben egyszerre egyesült a tapintás, az ízlelés, a mozgás – és a kimerevedett tapasztalat.”

Vagy ott van Imre, akire rászakad az átváltozás Kafka-paranoiája, de nem szarik be annyira.

„Imre arra ébredt, hogy egy izé, így, dzsümm-ping-zutty, átdörrent fizimiskájának bal oldalán. (...) Esetleg valami súlyosabb és sötétebb dologgal kísérletezett ez a rovarszerű bigyó? Ott akart maradni, s táplálkozni a pórusaiból? Éjjel kettőkor, ez aztán igazi lakoma egy örökké éhező bogárnak! Négy, öt, hat vagy több percre odabújni egy gerinces emlőshöz, enni-inni belőle, talán csak beszívni párolgó, tápláló gőzét, míg el nem riasztják.”

Odabújni egy gerinces emlőshöz, míg el nem riasztják.

Van még egy számomra roppant kedves Hazai-szöveghely, ahol az elbeszélő mintegy véletlenül rátalál arra a pompás lehetőségre, hogy a csavarhúzó orron keresztül feldugható, ami több okból hasznos, de a legfontosabb ezek közül az, hogy így szemrevételezhetővé válhat az ÉN, vagy ha az nem, akkor legalább az agy, vagy az agy egy darabja.

De ezt a részt most nem találom.

Úgyhogy hallgassuk meg a Pepsi Érzés Hülye fiatalság című számát, és örüljünk ennek a konferenciának. Már akinek van ehhez kedve.