Imre arra ébredt, hogy egy izé, így, dzsümm-ping-zutty, átdörrent fizimiskájának bal oldalán

  • - palosm -
  • 2018. február 28.

Könyv

Hülye hülye hülye fiatalság.

A 2012-ben tragikusan fiatalon, 44 évesen elhunyt Hazai Attila emlékére konferenciáznak március 8-án a szegedi bölcsészkar magyar irodalom tanszéke, a Hazai Attila Alapítvány, a Szépírók Társasága és a Grand Café szervezésében.

A Facebook-esemény alapján a konferencián felmerül majd Hazai műveinek politikai vonatkozása, a Rám csaj nem volt még ilyen hatással című film, vagy a Szilvia szüzessége novellái, de lesz kiállítás is Hazai rajzaiból.

A rendezvénynek a Magyar Narancshoz is van némi köze, ugyanis a Re:kerekasztal: A Hazai-ügy című programpont a Narancsban még '98-ban megjelent beszélgetés folytatása lesz — 20 évvel később, ugyanazokkal a szereplőkkel.

false

Nem bírom megállni, hogy ne idézzem abból a beszélgetésből Margócsy István irodalomtörténészt és egyetemi docenst, amint a speedről és az unalomról értekezik utánozhatatlanul:

„Azt ugyan el lehet mondani, hogy felfedezte tematikailag a speedet az irodalom számára, ez bizonyára örömteli és gazdagító, bár meg kell mondanom, hogy ha a speed hatására egy ilyen kellemes, szabályos kritikai realista novellát vizionál valaki, mint a Szekeres fejfájása a könyv végén, akkor nem tudom, mire jó a speed.”

A gondolatfutamra Németh Gábor író, egyetemi tanár reagált, szintén nagyszerűen:

Szerintem a Hazai-próza legalább két tabut megsért. Az egyik a magyar irodalmi közgondolkodás humánumának a tabuja, amely közgondolkodás önmagát – az egyszerűség kedvéért, mondjuk, Ottlikig vagy a Nyugat késői korszakáig visszavezethetően – nemcsak ezzel a humánumfogalommal írja le, hanem – nem tudom, kié a szó, de használom, mert nagyon szimpatikus – a mondatmetafizikával is.”

Őszintén kíváncsi vagyok, hogyan folytatják a résztvevők ezt a vitát, ami – most legalábbis nekem úgy tűnik – leginkább azt szemléltette, hogy akárhonnan közelítenek az értelmezők Hazaihoz, érveket nem igazán találnak álláspontjuk megtámogatásához. A poén az, hogy a beszélgetés ennek ellenére, fenét, éppen ezért kifejezetten izgalmas.

Mindenesetre én sem tudnék most felhozni egy érvet sem amellett, hogy miért szeretem annyira Hazai dolgait, a Feri: cukor kékséget, a Szex a nappaliban elbeszéléseit (Hazai virtuóz címadó, és akkor még A pulóvert nem is említettük!) vagy a 2015-ben megjelent magvetős A maximalista (és más írások) szövegeit.

Úgyhogy inkább idemásolok egy-két idézetet. Egyet a száj öntapasztalásának revelatív, elég misztikus és nem kevésbé blaszfém örömeiről, amiről hajlamosak vagyunk elfeledkezni.

„Az ablak előtt ülve vizsgálgatni kezdtem belülről a számat, és addig ismeretlen, fel nem fedezett helyekre jutottam el. Persze eddig is tudtam ezekről a helyekről valamennyit, tudtam, hogy az ajkaim és a fogam közt is van szám, ott is van tér, de még nem ízleltem meg, nem tapasztaltam meg igazán, nem töltöttem el órákat benne. Élveztem a felfedezés örömét, a nyirkos, puha húst, az arcom mélybordó színű belsejét. Nyelvemmel kitapogattam milliméterenként, sejtenként az ott éldegélő szövetet, aztán felnyúltam a pofazacskóm belsejébe, és egy újabb, hatalmas területet vettem birtokba. A pofazacskóm belső falán, egyre feljebb kapaszkodva, eljutottam egészen a szememig. A halántékomhoz is. Nyelvemmel teljesen felnyitottam és feltártam a pofazacskómat. Csodálatos idomokra bukkantam, nyelvemben egyszerre egyesült a tapintás, az ízlelés, a mozgás – és a kimerevedett tapasztalat.

Vagy ott van Imre, akire rászakad az átváltozás Kafka-paranoiája, de nem szarik be annyira.

„Imre arra ébredt, hogy egy izé, így, dzsümm-ping-zutty, átdörrent fizimiskájának bal oldalán. (...) Esetleg valami súlyosabb és sötétebb dologgal kísérletezett ez a rovarszerű bigyó? Ott akart maradni, s táplálkozni a pórusaiból? Éjjel kettőkor, ez aztán igazi lakoma egy örökké éhező bogárnak! Négy, öt, hat vagy több percre odabújni egy gerinces emlőshöz, enni-inni belőle, talán csak beszívni párolgó, tápláló gőzét, míg el nem riasztják.”

Odabújni egy gerinces emlőshöz, míg el nem riasztják.

Van még egy számomra roppant kedves Hazai-szöveghely, ahol az elbeszélő mintegy véletlenül rátalál arra a pompás lehetőségre, hogy a csavarhúzó orron keresztül feldugható, ami több okból hasznos, de a legfontosabb ezek közül az, hogy így szemrevételezhetővé válhat az ÉN, vagy ha az nem, akkor legalább az agy, vagy az agy egy darabja.

De ezt a részt most nem találom.

Úgyhogy hallgassuk meg a Pepsi Érzés Hülye fiatalság című számát, és örüljünk ennek a konferenciának. Már akinek van ehhez kedve.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.