Könyv

Évek óta sejthető a folyóirat-megjelenések alapján, hogy a regénysorozat mellett új versanyag is készül Oravecz Imre szajlai műhelyében.

Népszerű tudományos ismeretterjesztés – a múlt század közepén és második felében kiváló tudósok, ókortörténészek és klasszika-filológusok egész sora művelte ezt az egyszerre hálás és hálátlan műfajt.

Néhány éve egy budapesti konferencián Michal Hvorecký, az egyik legismertebb fiatal kortárs szlovák prózaíró félig viccesen, félig komolyan arról beszélt, hogy a szlovák irodalmárok leginkább arra vágynak, hogy legalább a csehek és a magyarok figyeljenek arra, ami a szlovák irodalomban történik – de mindhiába. Merthogy a két szomszéd népen kívül ugyan kit is érdekelhetne egy ötmilliós nemzet irodalma?

Thomas Pynchon védjegyei közé tartozik, hogy művei jól megragadható korszakokat igyekeznek definiálni.

Minimum tizenegyes! a Magyar Narancs irodalmi sikerlistája – világirodalom

„Örökkévalóság? Valóság, örökké.” Lengyel Józsefre mélyen jellemző ez az egyik novellájában felbukkanó szójáték. A kommunista Sallai Imre, az elbeszélés monologizáló főhőse a siralomházban töltött utolsó óráiban is elutasítja a metafizikát, és a realitásra esküszik fel. Mint Lengyel – emberként, íróként.

Egy sójára büszke délnémet városka a főszereplője Nádas Péter frissen megjelent kötetének, Az élet sójának. A szerző a néven nem nevezett, de könnyen kinyomozható város múltjának mélyrétegeiben kutakodik, felgöngyölítve a már fél évezrede is hathatós polgári önállósodás sóban, kocsmai verekedésekben, lutheri tanokban és harangokban gazdag, változatos történetét. Nádas Pétert gombosszegi otthonában kerestük fel, hogy a sóban gazdag polgári hagyományokról, a sótlan félmúltról és a vitriolos jelenről kérdezzük.

Azt szokták mondani, a magyar kultúra hagyományosan a folyóiratokra épül. A Fekete Györgyék irányítása alá került Nemzeti Kulturális Alap ezt vagy másképp gondolja, vagy nem gondolkodik.