Hernyó, amely majd lepkévé alakul, petesejt, mely a rendezői spermiumra vár – két biológiai hasonlat a filmes folyóirat egykori szerzőnk, Nagy V. Gergő szerkesztette legfrissebb számából, amelyek világosan rámutatnak a forgatókönyv létének több olyan kérdésére is, amelyet a miniesszék kitartóan körbejárnak. Mindenekelőtt arra, hogy vajon nem teljes őrültség-e, hogy a világ minden táján súlyos százmilliókat szavaznak meg alkotóknak olyasmi alapján, amely, láthatjuk, legföljebb halovány ígéretként értelmezhető; másrészt pedig, hogy miért is kéne érdekelje akár a tudományt, akár a civil cinefileket a pasztellvázlat a színpompás végeredmény helyett. Hogy az utóbbiban bennfoglalt előítélet milyen súlyosan téves, azt a szerkesztő bevezető írása (mely a filmtudomány és a forgatókönyv friss románcáról beszél) mellett Varró Attila Hollywood elsüllyedt szerzőinek védelmében fogant, szenvedélyes futama bizonyítja a legjobban, melyben csárdás pofont oszt a filmek autonóm alkotójaként kizárólag a rendezőt elismerő, a filmes gondolkodást máig meghatározó (sokak szerint: megmérgező) Andrew Sarrisnak. Az elejétől a végéig olvasmányos szövegekből egybeszőtt lapszám másik csúcspontját pedig Adrian Martin kiállása jelenti a szabálytalan forgatókönyvek mellett, amelyet az okosan kitartott vezérszólam mellett úgyszintén a tenor jelentékeny hőfoka jellemez. Ki gondolta volna, hogy a forgatókönyvek hernyói sajátos mozgásukkal az érzelmek komplett viharát képesek kiprovokálni?!
De persze nem mindenkiből. Amikor a Filmalap, illetve a maguk gyakorlatáról valló hazai szerzők szürke megszólalásait, a sok névtelenséget igénylő, de még úgy is bátortalan és/vagy saját nevén a levegőt hámozó alak fecsegését olvassuk, ismét ráébredhetünk arra, hogy a film (és annak írása) minden ezt cáfoló jelzéssel együtt mégiscsak: álom – amelyhez nem az ész vagy a ravaszság nyitja meg az utat, hanem legfőképp a szellem tényleges szabadsága.
94 oldal, 800 Ft
