Mint egy gabonakör: szép, nevetséges, óriási parasztvakítás, amit azért nagyon nehéz megcsinálni. Ha a földről nézzük, cél és ok nélküli a szálak ilyen-olyan állása, hajlása, viszont a magasból rátekintve mégiscsak mintha mesélnének valamiről. Ha másról nem, a szemfényvesztők magányosságáról biztosan. És olyan is a regény, mint a death metal: véres, zajos, undorító és technikailag bravúros.
Adott egy elbeszélő, aki mellett még kisgyerekkorában becsapódik egy ejtőernyős férfi. Az özvegyasszony felkeresi a becsapódás helyszínéül szolgáló kertet, hogy elhelyezhessen egy keresztet, később összejön az elbeszélő anyjával. Az özvegynek van egy fia meg két lánya, akik sziámi ikerpárok, és akiket később egy plasztikai sebész szétválaszt, majd lemészárol. Őt egy pofátlan ügyvéd védi, aki az elbeszélő jó barátja amúgy, és akinek az arcát letépte egy medve. Ráadásul az elbeszélő szerelmes a sziámi ikerpár egyik tagjába, a szebbikbe. Kihagytam valamit? Ja, egy szép napon a két lányt megtámadja egy kutya, aki összeharapdálja a csúnyább lány arcát. Közben az elbeszélő anyja összejön a kutya gazdájával, akitől terhes lesz. Mi van még? Az elbeszélő mániásan zsonglőrködik, hosszasan olvashatunk a kaszkádokról, szökőkutakról, evil knievelekről (bekapcsolt láncfűrészek dobálása). Ez az egész egyébként már az első ötven oldal során kiderül, és nem is annyira fontos, ahogy nem fontos a kissé komolytalanra sikeredett tárgyalótermi dráma sem.
Sokkal érdekesebb a szüzsézsonglőrködés mellett és apropóján kibontakozó keserű világnézet, a jól eltalált, magabiztosan olvasmányos stílus seregnyi idézhető mondattal, ami azt eredményezi, hogy megbocsátjuk, hogy az író amúgy kényszeresen mindent pontosan leír, amit elé sodor a sors. És hát az olyan idétlenségeket is, hogy a medve által letépett arcú ügyvéd neve, khm, Medve, ami magyar nyelvterületen aztán tényleg túlzás.
Fordította: György Norbert. Typotex, 2016, 502 oldal, 3200 Ft
