Előre szólok: a történet középpontjában álló rejtélyes területet Zónának – vagy Zónáknak – hívják. Egyben nyomatékosan kérem a kedves olvasót, hogy csak emiatt ne gyömködje rögtön a könyvespolc hátsó soraiba a könyvet, hanem próbálja kiheverni ezt a nyolc napon túl gyógyuló modorosságot, és tovább olvasni. Érdemes ugyanis esélyt adni Krajňak első regényének (ennek 2011-es megjelenését egy trilógia két újabb darabja követte azóta), elsősorban egy ötletes elbeszélés-technikai húzás miatt. Itt ugyanis minden most van, vagyis jelen idejű mondatok rendelik egymás mellé az elbeszélés idejét meg a közelebbi és a régebbi múltat. Az egyik első jelenetben például parasztházba érkező Wehrmacht-katonákat látunk, és ahogy tesznek-vesznek a ház körül, az eseménysorba beleíródnak a különböző nézőpontok, a szereplők későbbi sorsa, de azok a beszélgetések és kutatások is, amelyek segítségével az elbeszélő hozzájutott az itt közreadott információkhoz. Ez a szerkezet kicsit nehezen követhetővé, de izgalmassá is teszi a szöveget, és egyben a megidézett világ lényegét mutatja meg: a perspektíva hiányát és a múlt gyarmatosító hatalmát. Ezektől visszhangosak a hegyek a szlovák–lengyel–ukrán hármas határ közelében, ahol „a Zónák nyelvét beszélők” élnek. A ruszin szó nem hangzik el, de ez csak arra jó, hogy a közeg kissé elemelkedjen a rögvalóságtól, hiszen számos település, hágó stb. szerepel névvel, irányítószámmal. A magyar olvasó ezen felül azt is észreveheti, milyen közel van ide Verhovina – madarai itt köröznek az asszimilálódó ruszinok falvai fölött.
Fordította Böszörményi Péter. Lector Kiadó, 2016, 132 oldal
