KÖNYVMELLÉKLET

A gyanú esztétikája

Thomas Pynchon: Kísérleti fázis

  • Makai Máté
  • 2016.05.21 13:04

Könyv

Thomas Pynchon védjegyei közé tartozik, hogy művei jól megragadható korszakokat igyekeznek definiálni.

Foglalkozott a Nixon-érával, az amerikai polgárháborúval és a századfordulóval, de írt a hippikorszak és a kaliforniai szörfrock fénykoráról vagy éppen a katonai-tudományos paranoiadiskurzusokról is. Érdemes persze pontosítani, ugyanis aligha van itt szó definícióról, mint inkább az adott időkre jellemző divatok és események összefűzéséről, majd azok szétbontásáról. Mert bármilyen problémába is kezd bele Pynchon, nem kínálja egy bonyodalom megoldását, inkább a történeti fejtegetések és a definíciók fellazítását.

A Kísérleti fázis (Bleeding Edge) mindenesetre érdekes párja lehet az előző regényének (Beépített hiba), melyben a hard-boiled krimi műfaját írja rá egy gandzsafüsttől opálos szörfös-hippi sztorira. Átvitt értelemben ezúttal is a szörfösökről ír, csakhogy ezúttal a (deep)web nem kevésbé baljós és decentralizált világát alkalmazza világmagyarázó metaforaként, melyről hasonlóan alapos és érzékeny mű nem keletkezett még a sci-fi zsánerén kívül.

2001-et írunk – a hős ezúttal a szövetségi adórendszerről, értsd: a központi hatalomról leválasztott Maxine, aki egy csalásvizsgáló kiscég üdvöskéje, és a hashtánc (hashslingrz) néven futó informatikai vállalat dúsgazdag tulajdonosa, Gabriel Ice után nyomoz. Ice ugyanis a „techbuborék kipukkadása” vagyis az Y2K átállás óta gyanús körülmények között veszi ki cégéből a pénzt és juttatja kreatív megoldások segítségével közel-keleti számlákra. Eközben becsapódnak a repülők, és a gyász mellett szorongás és para­noia lesz úrrá a belvároson. És Pynchon itt ugyanazt a metafizikus keretet alkalmazza a 9/11-re, mint a Súlyszivárvány rakétaügyködéseire vagy a Beépített hiba sztóner nyomozásaira. A korszakváltozás szele borzolja a világállapotot, csak azt nem lehet sejteni, hogy azt a kormány, a dúsgazdag hekkerek vagy az iszlám fanatikusok fújják.

Szépen sorjáznak a nevek, szálak, ügyek, a bennfentes, ezúttal New York metropoliszára vonatkozó poénok („Yupper West Side”), és árad az irónia, mely jól szervesül a gyerekeit egyedül nevelő, negyvenes, zsidó anya karakterével. Maxine-nak vág az esze, szexi replikái és eszmefuttatásai könnyedén simulnak Pyn­chon laza stílusába, talán a legjobb magyar nyelvű Pynchon-átiratban idestova – Gy. Horváth Lászlótól. A szövevények ismét entropikus rendszert alkotnak, a mikrocsipek végeláthatatlan, miniatűr műveleti terepére hajaznak, és nem ringatnak a modernista krimik kényelmes és giccses illúzióiba, melyek nagyjából oda vezetnének, hogy Maxine lefüleli Ice csalásait, majd hazamegy, és boldogan építi kapcsolatát gyermekeivel és „majdnem-ex férjével”, a gój Horsttal.

Pynchon azonban semmit nem fejez be, sőt: mindent elmaszatol. Nem derül ki, hogy igaza volt-e a Maxine-nal konspiráló orosznak, a moszados vejnek vagy a belvárosi blogger barátnőnek, March-nak arról, hogy Ice pénzelte a terroristákat, akik végül berepültek New York légterébe, vagy esetleg a legitim hatalom. A színvonal iszonyú magas, a 9/11-es események pedig segítségére vannak a szerzőnek, hogy sikerrel állíthassa új nézőpontba a gyanakvás-esztétikát.

A regény első fele, a „ground zero” „kipukkadásáig” egy szerteágazó üggyel kecsegtető kemény krimi benyomását kelti, és folyamatosan szövi az eseményeket a közel-keleti kontaktusig, ám később megfordul az egész, és a támadást követően szinte már semmi konstruktív nem történik. Hacsak nem dekonstruktív: minden érv, esemény, nyom és jel visszabomlik és új célpontjaként a tornyok összeomlása felé mutat, azzal együtt, hogy a pörgős manhattani légkört ezúttal súlyos fémes por és szomorúság lepi be. Pynchon megoldása minderre meghökkentően humánus, ugyanakkor elbizonytalanító. A menedék helye a családi fészek lehet, de az is, akárcsak minden más: kétely és homály.

Fordította: Gy. Horváth László. Magvető, 2015, 484 oldal, 4490 Ft

Neked ajánljuk