A nehezen kibogozható utalásrendszert működtető három ciklus egy-egy regényt idéz meg: Herman Hesse Demián, Siegfried Lenz Arne hagyatéka és Robert Musil Törless iskolaévei című könyveinek főhősei válnak a versek főszereplőivé, ám a három alak összemosódik, s még az eredeti művek ismeretében sem világos kötetbéli jelentésük.
Demián Hessénél az önkeresés segítő szelleme. Itt egy kortalan baráttal találkozunk, aki végigkíséri a beszélő felnövését, akár Hesse Bildungsromanjában. De a beszélő személye, környezete és története csak homályosan olvasható ki a szövegekből. Sokszor nem világos, hogy a megszólaló férfi-e vagy nő, illetve hogy a megszólított maga Demián vagy inkább egy harmadik személy. Siegfried Lenz műve az öngyilkos apától árván maradt kamasz tragédiája. Az Arne ciklus átemeli a regény hamburgi kikötőinek világát; erős, ázott őszi hangulatot eredményez a víz és a magány motívumának kitartása. A szövegek egyirányú párbeszédekhez hasonlítanak: tiszta a viszony a versek beszélője és megszólítottja között. A kötet legsikerültebb része sajnos egyben a legrövidebb is. A katonaiskola kegyetlenségei helyett Törless neve a fiúk egymásrautaltságát reprezentálja. Összezárt hálótársak intim pillanatai sorakoznak ebben a ciklusban: ügyetlen, kamaszos próbálkozások a fiúszerelemre. Nagypál hangsúlyosabban idézi meg Saint-Exupéry kis hercegének elemi szelídségét, mint Musilt, ám ez is inkább véletlenül talált kép (Törless utazik), amely nem szervesen épül bele a szövegekbe, hanem kitett szerzői koncepcióként vonul rajtuk végig.
Nagypál István jó színvonalon, erős vizualitással versel. De hiába a feszesen kitartott, három-négy soros rímtelen strófák, a költői eszközök elegáns redukálása, ha a kötet látványos tervezettsége csak sejthető szándék marad, s a gyakorlatban kevésbé érvényesül.
JAK-Prae.hu, 2012, 68 oldal, 2000 Ft
