magyarnarancs.hu: Jé, Galla is ember! címmel jelent meg az önéletrajzod. Eddig sokan gondolták az ellenkezőjét?
Galla Miklós: Talán nem. A cím arra utal, hogy engem kicsit különcnek tartanak, de a könyvből kiderül, hogy én is ember vagyok, nem egy furcsa, földön kívüli lény. Az én életemben is történtek zökkenők, bökkenők, betegségek, és voltak a családomban halálesetek.
magyarnarancs.hu: Édesanyád haláláról épp egy fellépésed előtt értesültél, de ugyanúgy végigcsináltad az előadást, mint máskor.
GM: Egy gyakorlott, magabiztos, tapasztalt előadóművész képes erre. Azon az estén – ami ráadásul egy önálló műsorom volt – két Galla Miki volt a színpadon: az egyik úgy tartotta az előadást, mint máskor, a másiknak pedig végig az járt az eszében, hogy „Meghalt az anyám”. Robotpilótára kapcsolt az agyam, és a robotpilóta előadta a műsort. Gondolhatják azt is, hogy aki képes erre és nem omlik össze ájultan, hanem kipenderül a közönség elé, és előadja, amit kell, az egy szörnyeteg. Mi, előadóművészek valahol szörnyetegek is vagyunk: minden körülmények között előadjuk a műsort.
magyarnarancs.hu: Az előadó-művészetről Koltai Róberttel nagyon hasonló elképzeléseket vallotok, akivel többek közt A Napsugár fiúkban és a Hippolyt, a lakájban játszottál együtt.
| ||
GM: A legfontosabb a közönség feltétel nélkül való tisztelete. Minden egyes előadás élet-halál kérdése, még akkor is, ha azt a darabot ötvenedszer játsszuk. Ő nagyon lényeglátó színházi vonatkozásban. Ha egy darabban „csak színészként” szerepel, akkor is instruálja a kollégáit, mert mindig előjön belőle a rendezői véna. Koltaival próbálni és játszani felér egy Színművészeti Egyetemmel. Azt már sosem fogjuk megtudni, hogy mi lett volna, ha elvégzem a Színművészetit, de az az igazság, hogy soha nem is jelentkeztem. Nem való nekem, hogy József Attila- vagy Ady Endre-verset mondjak. Egy színésznek komoly verseket is el kell tudnia mondani, én viszont csak humoros előadásokban vagy vígjátékokban tudom magam elképzelni. Nekem mindig az jár a fejemben, hogy „Hol a poén?”. Nem vagyok olyan sokoldalú, mint egy színész. Koltai Robival egyszer kettesben próbáltunk, és elmondta nekem négyszemközt József Attila A Dunánál című versét. Adtam neki tíz forintot jutalmul.
magyarnarancs.hu: Magánemberként is elvárják tőled, hogy humoros legyél?
GM: Annyira nem. Rajtam látszik, hogy a magánéletben nem törekszem arra, hogy állandóan poénokat mondjak, anekdotázzak és én legyek a társaság közepe. Nem érzem ennek a terhét a magánéletben. Tudok normálisan tárgyalni emberekkel komoly témákról, mindenféle viccelődés nélkül.
magyarnarancs.hu: A könyvedből humoristaként és zenészként, színészként és festőként, gyerekként és felnőttként is megismerhetünk. Focirajongóként kevésbé, pedig ez is fontos része az életednek, hiszen a 80-as évek elején az Ikarusnak és a GM49-nek is írtál foci témájú dalt.
GM: Van egy papírom, amire azokat az ötleteket írom fel, amik a könyvzárta után jutottak eszembe, és emiatt már nem tudtam beletenni a könyvbe. Az egyik ilyen a foci. Arról még írtam, hogy kicsi koromban apukám vitt futballmeccsekre, de akkor még nem értettem a játékot, és ezért untam. De 17-18 éves koromban magamtól kezdtem el járni az MTK-meccsekre. A legnagyobb kedvencem Takács Laci volt, akit Kopasz Takácsnak hívtak, mert oldalt meg hátul volt haja, de elöl nem. Nagyon szerettem a stílusát, csak a játék érdekelte, csupa szív jobbszélső volt. Soha nem láttam se szabálytalankodni, se azt, hogy eljátszotta volna, hogy ővele szabálytalankodtak. Később Szeibert Gyuri, Kékesi Rezső, majd Illés Béla volt a kedvencem. A futballban, ugyanúgy, mint a rockzenében és a színházban, az egyéniségek az érdekesek. Illés Béla egy egyéniség volt, érdemes volt miatta kimenni a mérkőzésre. Amióta visszavonult, nem is voltam mérkőzésen. Sajnálom rá a pénzt is, az időt is. A tévében azért megnézem a presztízsmeccseket és a magyar válogatott mérkőzéseit.
magyarnarancs.hu: Néhány interjúdban szóba került, hogy kevesebbet szerepelsz a mainstream tévécsatornákon, mint a 90-es vagy a 2000-es években. Hogy érzed, kimentél volna a divatból?
| ||
GM: Nem érzem úgy, hogy kimentem volna a divatból, mert az önálló estjeimnek ugyanolyan sikere van, mint 20 évvel ezelőtt, telt házzal mennek. Szirtes Balázzsal szilveszterkor leszünk a Frizbi Hajdú Péterrel műsorban, és tavaly is voltunk. Ennél mainstreamebb média nem kell. A nagy kereskedelmi tévék közül csak a TV2-nek van saját szilveszteri műsora, és abban tavaly szerepeltünk két jelenettel, idén pedig eggyel fogunk. Az M3-on szilveszterkor Vastyúk is talál szeget ismétlés lesz, a Comedy Centralon pedig sokszor leadták az önálló műsoromat, amit a Dumaszínházban vettünk fel. Nem érzem, hogy alul lennék reprezentálva a médiában.
magyarnarancs.hu: Egy 1995-ös Narancs-interjúdban „inkább kudarcként, mint sikerként” értékelted a zenei pályafutásodat. Az utóbbi években viszont koncertezel a régi GM49-dalokkal. Mi változott?
GM: Rákaptam az élő zenélés szeretetére. Én valóban úgy gondoltam, hogy már soha nem fogok zenekarral játszani. De adódott a lehetőség, hogy virtuóz zenészekkel – Nagy Ádámmal, Csányi Zolival, Pulius Tomival, Barabás Tamással – adjuk elő a régi dalokat, és ehhez volt kedvem. Sajnos a GM49-ben nem voltunk ilyen virtuóz zenészek. Akkor én gitáros-énekes voltam, ebben a zenekarban viszont csak énekes vagyok, így tudok gesztikulálni és szabadon mozogni. Nagyon élvezem, ahogy a fiúk játsszák a számaimat, ők is nagyon élvezik, és ez lejön a színpadról. Amikor a GM több mint 49-cel elkezdtünk koncertezni, kiderült, hogy a dalok egy része, mint a Bélát itt ne keressék, a Brékó, brékó, az Elektromos gyalogos, a Kötöde mitikussá vált a közönség körében, és velünk együtt éneklik a koncerteken.
magyarnarancs.hu: Később az önálló és a L’art pour l’art műsoraiban is fontos szerepet játszott a zene. A legsikeresebb Vastyúk is talál szeget, a kilencedik kvázi Besenyő-musical volt.
GM: A négytagú L’art pour l’art Társulatban három zeneszerző volt: [Laár] András, [Dolák-Saly] Robi és jómagam. Azt tudtuk, hogy a dalokban is poénoknak kell elhangzaniuk. A Rengeteg parittya című színházi estünkben színesítésképpen szerepelt öt dal, és mind az ötnek sikere volt. A siker hatására, másrészt további sikerek elérésének a céljából írtunk dalokat, és mivel szilveszterkor az ember dalolva vigad, úgy gondoltuk, miért ne legyen minél több dal a műsorban. Bejött, mert a szilveszteri műsor utáni CD-nknek, a Lila libának is óriási sikere volt, és azon túlnyomórészt zeneszámok voltak. Akkoriban sikert sikerre halmoztunk.
magyarnarancs.hu: Graham Chapman halála után elképzelhetetlennek tűnt, a Monty Python nemrég mégis összeállt még egyszer, utoljára. Lehetségesnek tartod, hogy a klasszikus felállású L’art pour l’art is összeálljon?
GM: A könyvemben olvasható, hogy Laárral e-mailben kibékültünk és találkozni fogunk. Azóta ez a találkozó lezajlott, nagyon szívélyes, derűs, baráti hangnemben. Még az is előfordult, hogy röhögtünk, mint régen. Részemről semmi akadálya nincs, hogy a régi felállású Társulat valamilyen produkciót létrehozzon. De ehhez a többiekkel is rendezni kell a viszonyt. Natáliával eddig is jóban voltam, de Robival még nem jött létre a békülés. Rajtam nem fog múlni, és mint tudjuk, hosszú az élet.
