Képregény

Typex: Rembrandt

  • - kg -
  • 2014. december 22.

Könyv

A takony útja egy szőrös orrlukon át – szegény Rembrandt-kutatók teljesen eszköztelenül állnának, ha efféle részletességgel kívánnák visszaadni a nagy festő életének részleteit, de Typex, aki vaskos képregényt szentelt Rembrandt életének és az őt körülvevő testnedveknek, épp az ilyen apróságokban – mint ez a nazális dráma – van elemében.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az említett drámát, melyet a 21. századi művész egy 17. századi orrban ábrázol, nem a festő, hanem a festő fia kénytelen elszenvedni, de ez mit sem von le a megközelítés merészségéből és a részletgazdagság csodájából. Typex jóvoltából egy sor olyan helyre beláthatunk Rembrandt háza táján, ahová a hagyományos biográfiák nem engednek betekintést, de nemcsak az egyes testrészek elevenednek meg a maguk kissé groteszk módján, hanem Rembrandt emberi és művészi portréja is folyamatos táncot lejt egymással. Ahol Typex nem érezte elegendőnek a képkockák láttató erejét, ott ki is mondatja egy baráttal vagy egy feleséggel, hogy a nagy művész, bár szakmailag az egeket ostromolta, emberileg a taplóság széles skáláján játszott virtuózul. Egy ekkora életrajzban, mint Typex vállalkozása, minden szereplőnek több arcra is futja: Rembrandt életének fontosabb szereplői az egyik fejezetben még groteszkül visszataszító figurák, a másikban viszont tartással hordozzák testüket, hogy aztán ismét kivillantsák foguk sárgáját. Sárgaügyben egy korabeli érdekességre is fény derül; a tyúkleves sárgája vásznon visszaadhatatlan – jegyzi meg egy piperkőc kortárs –, de jön Rembrandt, és mert az udvarias társalgáshoz is nagyon ért, pisiszínűnek bélyegzi az előtte gőzölgő levest. De nem csak a sárgák, a tájak is nagyon változatosak. Typexnél nagyon él a háttér, az utca mocska, egy kibelezett korfestő haltetem vagy a pestist terjesztő patkányok napi rutinja is nagy művészi oda­adással van részletezve.

Fordította: Wekerle Szabolcs. Libri, 2014, 238 oldal, 3990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Madarak és angyalok

  • - turcsányi -

Nehéz megmondani, hogy mikor mondtak fel az angyalok. Már akkor, amikor Wim Wenders folytatni merészelte a Berlin felett az eget (Távol és mégis közel, 1993)? Vagy csak 1998-ban lett elegük, amikor meglátták magukat az Angyalok városa című filmben – a Berlin felett az ég e remake-jét Nicolas Cage-dzsel? Az biztos, hogy Los Angelesből eztán szedték a sátorfájukat. De senki nem pótolhatatlan, L. A. pedig különösen nem maradhatott efféle égi szárnyasok nélkül.