Könyv

Nem tudni, puszta véletlen-e, vagy netán a műkincspiaci fellendülés fuvallatát érezték meg szerkesztők és kiadók, mindenesetre tény, hogy néhány héten belül kettővel több folyóirat próbálja majd megszólítani a szépművészetekre fogékony polgárok "tömegeit", mint amennyi néhány héttel ezelőtt tette.

Az nincs, hogy pont, de ezek a dolgok történtek. (Történni, mondom a nagy német költővel, mi az?) Na, ezt írtam le: "Még ha nem lehetek is egyedül, itthon jóval jobb, mint másutt, ott túl rideg, elszánt, nagyon kell valamit csinálni, vagy mit vagy ott, akkor." Elment: moziba menni, rockot hallgatni (eseménysorát követni), némely élvezetekre vágyón gondolni, cigarettázni, olvasni (kivétel újság, hetilap, folyó), elment a ló (!!), elment a nagyobb városjárás, elment (a pénzzel együtt) minden aktívkodás pénzügyekben, elment a műfordítás (munkanélküli lettem, bár ilyen már volt), elment az igyekezet vágya, hogy ez ellen - vagy bármi ellen - bármit is tegyek. Jött viszont: sportra figyelés, házi dolgokból a magam/magunk 27 éve játszott Nagy és Kisebb Koala Kártyabajnoksága, néha egy kis negyedórát a régi tornakönyveket bújom, megerősödött megint, hogy "madaraink". Van: a nap bizonyos másfél-két óráján kívül nem óhajtok (alig is bírok) bárhová menni, elviselhetetlennek tartom, hogy bármi találkozót bármikorra megbeszéljek, évekkel előre is idegesít (tűrhetetlen) az ilyesmi. Ennek ellenére lesz ez-az, de jószerén magam elől is eltagadom, legyen meg, aztán felejtsük el.

Nem egy gabonaégetési ügy, pláne nem cégeltüntetési, személyiadat-gyűjtési kémhistória, de azért megvan a maga kormányváltós bája annak is, ahogy a külföldi magyar kulturális intézetek vezető posztjaira pályázó emberek sorsa alakult az utóbbi hetekben, illetve annak, ahogy maguknak az intézeteknek a sorsa alakul majd a jövőben.

A dolog - nekem - a nyár beköszöntével kezdődött, régebben. Akkoriban úgyszólván mindennapos vendég voltam a Béke étteremben. Jó kis hely volt, szavamra, a reakció Szőnyegesnek hívta, persze hibásan. Valamelyik országút szélén feküdt (innen jöhetett a Szőnyeges), nem messze, egészséges sétányira bárhonnan. Fő attrakciója a kerthelyiség volt, idős gesztenyék alatt fémvázas lécszékek, hét végén abrosz, a kerítésszaggató pálinka diszkrét nyomokat hagyott a dróthálón, a guggolós bor összetéveszthetetlen klórszagban végezte dolgát, ha melegszendvicset rendeltél, a pincér leakasztotta ütött-kopott leventepuskáját a kenyereslányról, és a közeli rekettyésben lőtt egy gombát. Volt rexasztal is, azon szolgálták fel a rántottát. Hic fuit Matthias Rex, mandavit ova sex, állt az egyik lábára erősített réztáblán, és már célhoz is értünk.

Hitsville USA - ezt akasztották ki 1960ban Detroitban a West Grand Boulevard 2648 homlokzatára. Hogy a Motown Records kétemeletes családi háza Amerika Slágervárosa. Több volt ez optimizmusnál; jópofa pofátlanság és prófécia egyszerre. A Motown esetében be is jött. Az épület ma a Motown Historical Museum otthona, meg lehet nézni a kis konyhát, az alagsori stúdiót, ahol egy kétsávos magnóval kezdtek poptörténelmet írni, a falon bekeretezett elismervény 800 dollár családi kölcsönről - ezzel alapította meg Berry Gordy Jr. az autóiparáról Motor Citynek vagy Motor Townnak hívott Detroitra utalva Motownnak keresztelt lemezkiadóját 1959 januárjában.

Szegeden szokása van a másfajta színháznak. Még Szentgyörgyi rektorsága alatt itt rendezte legendás Hamletjét ifj. Horváth István, akinek előadásait természetesen senki nem ismeri, de mindenki nagyon tiszteli, majd - és legfőképpen - néhány évtizeddel később itt dolgozott társulatával Paál István, akit ma már mindenki kötelességtudóan csak szegény Istiként emleget. Aztán jöttek az ínséges idők, de tény, ami tény, Magyarország más tájaihoz képest rockzenekar helyett itt mindig inkább volt szokás színházi társulatot alapítani, ezek tagjai pedig általában azt bizonygatják nagy igyekezettel, hogy ők egy hagyomány folytatói és részesei.

Szuhay Péter és Vajda Imre, a Néprajzi Múzeum munkatársai egyéves munkával állították össze a Romák Közép- és Kelet-Európában című, néhány hete megnyitott kiállítást. Bulgáriából, Szlovákiából, Csehországból, Ukrajnából, Romániából és Lengyelországból hoztak festményeket, szobrokat, fényképeket, használati tárgyakat azzal a szándékkal, hogy -a Néprajzi Múzeum két korábbi, hasonló tematikájú, de csak Magyarországra koncentráló rendezvénye után - átfogó képet adjanak a térségben élő cigányokról.

Amilyen normális jelenség az utóbbi néhány évben a bevallottan közönségsikerre szánt magyar filmek megjelenése - és most nem kvalitásról van szó, hanem kvantitásról -, éppolyan abnormális, hogy ezzel párhuzamosan alig-alig lehetünk tanúi rendezők debütálásának; és itt sem kvalitásról beszélünk, hanem arról, hogy a moziműsor szerint mintha nem is létezne fiatal nemzedék.

Egész úton fenyegettem a gyerekeket az állattal: lángot lövell, mondtam, mind a hét szájával, elfedi a napot borzasztó szárnyával, amikor meg megtudja -ha mástól nem, majd tőlem -, hogy a program szerint tíz órakor eltüzelik, mindenkit megesz. Gondoltam, így jól megijednek, mire odaérünk; szétnézünk a jó levegőn, oszt helló-belló, fordulunk. Az kell nekem pont, fesztivál, valami mitikus dög kapcsán, nincs elég bajom. A kőszínházról is leszoktatott régen a városom, nemhogy az amatőrmozgalom. Az kell nekem, utcaszínház, énekmondó, tekerőlant, népdalcsokor, íjászverseny, gólyaláb meg koboz egy teljesen normálisnak indult vasárnapon: miért ugrok az első szóra, miért döntő érv az valaki szájából, hogy a tavalyiról Balog Jocó az Al Manachba remek anyagot csinált, én barom.

Gábornak lenni annyi, mint részesülni az egyetemes Gáborságból.

Pécsett áll a bál. A június 25-27. között zajló Nemzetközi Felnőtt Bábfesztivált kihasználva, a Bóbita Bábszínház egyik előadásának alkotói a nyilvánossághoz fordultak, mert egy lengyelországi fesztiválon nyert pénzdíjukat elszedte tőlük a Pécsi Nemzeti Színház, melynek a Bóbita az egyik tagozata.

Polarizálta kritikusait Hazai Attila regénye, a Budapesti skizo (Balassi), de hogy az elfogadás/elutasítás természetes dimenziójánál valószínűleg többről van szó, azt a Magyar Irodalom Háza Kortárs Irodalmi Központjában Angyalosi Gergely, Farkas Zsolt, Margócsy István, Németh Gábor és Szilasi László részvételével rendezett, Kálmán C. György által moderált kerekasztal-beszélgetés is mutatja - ez itt a hőgutával dacoló, szombati vita szerkesztett változata.

Az ember fogja magát, éjfélkor begyűri a kocsiba csomagjait, számítógépét, barátja szmokingját, fotós kolléganőjét annak teljes ruhatárával és minden ketyeréjével együtt, megiszik a Párizs, Texas teraszán egy dupla-dupla-dupla kávét, és mintegy tizennyolc óra (majdnem) folyamatos vezetés után azon kapja magát, hogy jó harminc százalékkal olcsóbb a sör a Francia Riviéra egyik, a média és a turisták által legtöbbet használt gyöngyszemének kocsmájában, mint általában május idusán megszokta. Biztos a fáradtság teszi, de már ki sem akad a csaposon, amikor az bennfentes mosollyal közli, hogy azért, mert ma még csak az 51. cannes-i filmfesztivál megnyitója van, holnaptól, az első versenynapon duplájába kerül minden - így a sör is.