Hitsville USA - ezt akasztották ki 1960ban Detroitban a West Grand Boulevard 2648 homlokzatára. Hogy a Motown Records kétemeletes családi háza Amerika Slágervárosa. Több volt ez optimizmusnál; jópofa pofátlanság és prófécia egyszerre. A Motown esetében be is jött. Az épület ma a Motown Historical Museum otthona, meg lehet nézni a kis konyhát, az alagsori stúdiót, ahol egy kétsávos magnóval kezdtek poptörténelmet írni, a falon bekeretezett elismervény 800 dollár családi kölcsönről - ezzel alapította meg Berry Gordy Jr. az autóiparáról Motor Citynek vagy Motor Townnak hívott Detroitra utalva Motownnak keresztelt lemezkiadóját 1959 januárjában.
*
Ehhez képest csak 1999 januárjában jönne el a 40. évforduló (mérget rá, lesz nagy banzáj, és elkezdik az előkészületeket Gordy ´99 novemberében esedékes 70. születésnapjára), de már 1998 is az ünneplésé: az ABC tévétársaság Motown 40: The Music Is Forever címmel négyórás dokumentumfilmet készített, a PolyGram (a Motown jelenlegi tulajdonosa) Motown 40 Forever címmel dupla válogatást hozott ki meg egy sor régi album digitálisan feljavított CD-változatát.
De 1998-at is lehet kerek számhoz kötni: 1958 februárjában a 29 éves Berry Gordy - aki apja zöldségkereskedésében megjegyezte, a vevőnek mindig igaza van, a Ford autógyár futószalagjánál belekóstolt a robot unalmába, bokszolóként hozzászokott a pofonokhoz, a koreai háborúban a csatazajhoz, s dalokat írt Jackie Wilson számára - beszállt a lemeziparba: kölcsönadta az End nevű New York-i cégnek Smokey Robinson együttese, a Miracles első kislemeze (Got A Job) kiadásának jogát, és játszadozni kezdett egy saját lemezkiadó gondolatával.
Volt mire alapoznia, a 800 dolláron kívül is. "Fantasztikus, mennyi tehetség volt itt, és jórészt parlagon" - nyilatkozta 1962-ben (a parlag alóli fő kivétel a szintén detroiti Aretha Franklin, a Columbia, majd az Atlantic sztárja).
A Motown 1962-ben már tényleg az volt, amit a kapu fölé írtak, Slágerváros, USA. Egy másik reklámszlogennel "az ifjú Amerika hangja". Valóra vált az alapító egyik első slágerében kifejezett álma: Money (That´s What I Want), ahogy Gordyval közösen írt szerzeményében Barrett Strong énekelte. Hogy tehát pénzt akar. A szám 1960-ban a 23. lett. Ez volt a felütés, aztán megindultak. Elsőként a Miracles kislemeze, a Gordy és Smokey Robinson által írt Shop Around ért el milliós példányszámot, majd a Marvelettes Please Mr. Postmanjét vitte millió vevő a poplista élére. Ekkor indult először országos portyára a Motor Town Revue: vagy negyven énekes, zenész. Eljutottak a még javában szegregációban dagonyázó déli államokba, fellazítani is mintegy, és tíz estén át megtöltötték a harlemi Apollo Theatre-t: az maga volt a megdicsőülés, kvázi hazai pályán.
*
Mert ha nem mondtam volna, a Motown egy fekete sikersztori. Az amerikai álom megvalósulása. Semmiből a csúcsra. Máig minta, ahogy pár év alatt a legnagyobb, fekete kézben lévő, fekete tehetségre építő vállalkozás lett (fehér zenészeknek nem sok esélyük volt, de azért amint nőtt a cég, a rhythm & blues profilú Chess vagy Stax kiadóktól eltérően a poppiacra igyekvő Motown fehér marketingeseket is felvett). 1962-ben a Motown hetedik az amerikai kislemezpiacon. 1964-ben, 12 millió eladott kislemezzel már a második (csak a Beatlest terjesztő Capitol előzi meg; albumban kevésbé erős, csak 750 ezerig jut). 1965-ben Detroit polgármestere Az Év Kis Üzletembere kitüntetéssel lepi meg Berry Gordyt, aki azért nem is olyan kicsi üzletbirodalmat irányít: a lemezeket Tamla és Motown címkékkel jelenteti meg, a zeneműkiadást (a zenék jogainak kezelését, értékesítését) a Jobete Music Corp. végzi, a Berry Gordy Jr. Enterprises egyéb szórakoztatóipari ágak (film, tévé) felé figyel - a csúcson 300 embernek ad munkát Detroitban.
A gyakran a helyi középiskolák padjaiból szerződtetett csiszolatlan gyémántok két és fél perces csodák sorozatával lopják be magukat a fiatal Amerika szívébe. A korai Motown-daloknak bája van és varázsa, abszolút örökzöldek. Káprázatos énekhangok szólóban, duóban, női és férfi vokálban, fülbe ragadó dallamok, hangsúlyos basszus, simogató vonósok, ritmusos zongora, felvillanyzó csörgődobok, fiatalos frissesség, a rhythm & blues feszültsége és a soul érzékisége tökéletes slágerzenévé oldva, sajátos stílussal és hangzással, az egyéniségek jóvoltából mégsem egészen egy kaptafára.
A ´60-as években 78 Top 10-sikere volt a Motownnak. A fehér Amerika megszerette ezeket a feketéket. A kisütött frizurás (parókás?) lánycsapatokat: Marvelettes, Martha & The Vandellas, Supremes, Velvelettes. Az öltönyös fiúcsapatokat: Contours, Four Tops, Isley Brothers, Originals, Temptations. A farmeres Jackson 5-ot. A szólóénekeseket: Marvin Gaye, Gladys Knight, Smokey Robinson, a Supremesből kivált Diana Ross, Mary Wells, Stevie Wonder. És - jószerivel tudtán kívül - azokat, akik a háttérben zenéltek: az Earl Van Dyke vezette Motown-stúdiózenekart a Funk Brothers ritmusszekcióval, a Jr. Walker & The All Starst. Meg akik a slágereket ontották: Nickolas Ashford és Valerie Simpson kettősét, Lamont Dozier, Brian Holland és Eddie Holland trióját, Barrett Strongot, Norman Whitfieldet (Gaye, Robinson, Wonder maguknak és másoknak is írtak). S ki ne hagyjuk a koreográfust: Cholly Atkins).
De volt a Motownnak politikai üzenete is. Black Forum néven működött egy labelje (kis cége) spoken word (zene nélküli beszédet tartalmazó) lemezekre. Megszólalt itt Amerika egyik jelentős fekete költője, Langston Hughes, az erőszakmentes diákmozgalom vezére, Stokely Carmichael és a számára is utat mutató polgárjogi vezető, dr. Martin Luther King. Négy évvel meggyilkolása után, 1971-ben - mikor a War, Edwin Starr háborúellenes funkyja (későbbi Frankie Goes To Hollywood- és Springsteen-sláger) ment - dr. King Why I Oppose The War In Vietnam (Miért ellenzem a vietnami háborút) című lemeze Grammy-díjat nyert. 1980-ban Happy Birthday című dalában Stevie Wonder (aki 12 éves korában, ´63-ban szállította a cég első Nr 1 albumát) köszöntötte a néhai MLK-t, s kampányt indított, hogy január 20., King születésnapja nemzeti ünnep legyen. ´83-ban iktatták törvénybe, ´86-ban tartották meg először - kivéve Arizonát, mire Stevie bojkott alá vette az államot. Arizona ´95-ig nyakaskodott, akkor ott is ünneppé nyilvánították, a bojkott véget ért.
*
A Motown egy nagy család képét mutatta. Berry Gordy nővére, Esther Gordy Edwards a mai napig viszi a detroiti dolgokat (a főnök ´68-ban, maga a cég ´72-ben Los Angelesbe költözött), igazgatja a múzeumot. Gordy másik nővére, Anna (az ő Anna Records nevű kiadója beolvadt a Motownba) Marvin Gaye első felesége volt (az asszony 17 évvel volt idősebb az énekesnél). Gordy lánya, Hazel feleségül ment Jermaine Jacksonhoz (aki ´83-ig maradt a Motownnál, fívérei már ´76-ban az Epichez szerződtek). Smokey Robinson (ő egy időben a cég alelnöke is volt) gyermekeinek a Berry és a Tamla nevet adta. Diana Rosst éveken át gyöngéd szálak fűzték Gordyhoz, aki ´68-ban házat bérelt neki a hollywoodi utcában, ahol az övé is állt (meg is lepte a fél világot, hogy ´71-ben egy másik üzletemberhez ment feleségül). Amikor ´78-ban meghalt Berry Gordy Sr., dallal (Pops, We Love You) búcsúzott a főnök apjától Diana Ross, Marvin Gaye, Stevie Wonder és Smokey Robinson. Az ifjabb Gordy egyik fia, Kennedy ´84-ben mutatkozott be Motown-lemezen, Rockwell művésznéven. A Jobete Music vezetője pedig: Berry Gordy IV.
De miként a családoknál, a krónika lapjait összezördülések, veszekedések, tragédiák árnyalják. Leginkább az jött elő, hogy a jogban járatlan, szinte gyermekként szerződtetett művészek naiv bizalmát az atyai barátként fellépő Gordy kihasználta, s nem kapták meg azt, ami valójában járt volna nekik. Pereket akasztottak a nyakába, keserűen elszerződtek, szennyesteregető önéletrajzokat írtak. George Clintonnak ´64-től négy éven át egyetlen lemezét sem hozta ki a Motown. A perek sorát Florence Ballard (Supremes) nyitotta, jártak bíróságra Motown-ügyvédek a Jackson 5 miatt, a Martha & The Vandellas három tagja miatt (a szólista, Martha Reeves nem volt köztük; az ő nagy slágerük volt a Dancing In The Street) és a Marvelettes miatt. Stevie Wonder komoly harc árán tudta kivívni a teljes művészi kontrollt, Marvin Gaye máshová szerződött, miután hozzájárulása nélkül hozták ki egy lemezét.
A leghosszabb ügy a Holland-Dozier-Holland trióé: 1963-67 között 25 Top 10-slágert szállítottak a Motown-sztároknak, közte tucatnyi Nr 1-t, ám ekkor, előnyösebb szerződést akarván, leálltak. Gordy erre 4 millióra perelte őket, ők vissza, 22-re. ´72-ben egyeztek meg peren kívül. ´88-ban elmaradt jogdíjak miatt újra pereltek, hiába. ´92-ben egy új tényállás miatt kezdték megint - idén júliusi hír: állítólag lezárul végre az ügy.
´90-ben Raynoma Gordy Singleton (Berry Gordy második felesége, 1960-64) könyvet jelentetett meg: a Berry, Me And Motown: The Untold Story szerint volt férje kihasználta, kisemmizte őt - a perpatvarok másik oldalát Berry Gordy ´94-ben publikált önéletrajza közli: To Be Loved: The Music, The Magic, The Memories Of Motown.
Ám a háborúskodás semmi a gyászhoz képest, jutott az is bőven. 1970-ben a színpadon ájul holtan Marvin Gaye kezeibe énekes partnere, Tammi Terrell: 24 éves, agytumor. Marvin Gaye-t egy nappal 45. születésnapja előtt saját apja lövi agyon ´84-ben: családi vita valami biztosítási ügyben. Florence Ballardot ´67-ben rúgják ki a Supremesből, képtelen kiheverni: 32 évesen, ´76-ban elviszi a szíve. Követte Georgeanna Dobbins (Marvelettes, ´80, vérszegénység), Hubert Johnson (Contours, ´81, patkányméreg), James Jamerson, a Motown házizenekar basszusosa (´83, tüdőgyulladás), Earl Van Dyke, a zenekar vezetője (´92, prosztatarák), O´Kelly Isley (´86, szívroham), Mary Wells (nagy slágere a My Guy, ´92, gégerák), Ronnie White (Miracles, ´95, leukémia), Junior Walker (´95, rák), Lawrence Payton (Four Tops, ´97, májrák), a Temptations énekesei közül Paul Williams (´72, főbe lövi magát), David Ruffin (´91, crack-túladagolás), Eddie Kendricks (´92, tüdőrák), Melvin Franklin (´95, agyvérzés) - a Temptations egyetlen túlélője: Otis Williams.
*
Ahogy a korai 60-as évek hamvassága lehámlott a Motown-feldolgozásokkal is virító Beatles és Stones vagy a Chuck Berryt szörfösítő Beach Boys zenéjéről, s a fiúk egyre komplexebb dolgokra ragadtatták magukat, a 60-as, 70-es évek fordulója körül változott a Motown-hangkép is. Elképesztő zenéket produkált a Temptations (Papa Was A Rolling Stone), Marvin Gaye (What´s Goin´ On) és Stevie Wonder (Living For The City). Diana Ross filmező díva lett, beütött a Jackson-mánia, jött a diszkó (ebben már nem volt akkora császár a Motown, noha Rick James azért odatette a Superfreaket, Falco meg lenyúlta a basszustémát, innen a Der Komissar), s bár a nyálasabb vonalon nagyon ment a Commodores és Lionel Richie, a rap-robbanáshoz már nem sok köze volt a Motownnak. A 60-as évek csúcsaihoz képest a 90-es években már csak 15 Top 10 Motown-slágert jegyeznek - a front tartása a vokálzenekari tradíciót éltető Boyz II Men és a rapsztár Queen Latifah vállát nyomja.
És hagyomány ide, ünnep oda, a Motown már rég nem független, fekete kézben lévő cég: 1988-ban 61 millió dollárért megvette az MCA (szórakoztatóipari óriás, a Motown-lemezek régi terjesztője) és a Boston Ventures (pénzügyi beruházó), amely 1993 márciusában kivásárolta az MCA-t a cégből, majd augusztusban 325 millió dollárért eladta az egészet a holland PolyGramnak. Berry Gordy Jr. - aki `73-ban adta át a lemezkiadó operatív irányítását, viszont a Jobete Music tulajdonjogát minden tranzakció közepette megtartotta - ekkor visszatért: tiszteletbeli elnök lett, na ja.
Szőnyei Tamás
Ez a cikk nem születhetett volna meg a Motown Records www.motown40.com, illetve a Detroit Free Press című újság www.motownat40.com címre felpakolt adathegyei nélkül.
