Az 51.: Félelem és reszketés Cannes-ban

szerző
Sz. A.
publikálva
1998/23. (06. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az ember fogja magát, éjfélkor begyűri a kocsiba csomagjait, számítógépét, barátja szmokingját, fotós kolléganőjét annak teljes ruhatárával és minden ketyeréjével együtt, megiszik a Párizs, Texas teraszán egy dupla-dupla-dupla kávét, és mintegy tizennyolc óra (majdnem) folyamatos vezetés után azon kapja magát, hogy jó harminc százalékkal olcsóbb a sör a Francia Riviéra egyik, a média és a turisták által legtöbbet használt gyöngyszemének kocsmájában, mint általában május idusán megszokta. Biztos a fáradtság teszi, de már ki sem akad a csaposon, amikor az bennfentes mosollyal közli, hogy azért, mert ma még csak az 51. cannes-i filmfesztivál megnyitója van, holnaptól, az első versenynapon duplájába kerül minden - így a sör is.

Az ember fogja magát, éjfélkor begyűri a kocsiba csomagjait, számítógépét, barátja szmokingját, fotós kolléganőjét annak teljes ruhatárával és minden ketyeréjével együtt, megiszik a Párizs, Texas teraszán egy dupla-dupla-dupla kávét, és mintegy tizennyolc óra (majdnem) folyamatos vezetés után azon kapja magát, hogy jó harminc százalékkal olcsóbb a sör a Francia Riviéra egyik, a média és a turisták által legtöbbet használt gyöngyszemének kocsmájában, mint általában május idusán megszokta. Biztos a fáradtság teszi, de már ki sem akad a csaposon, amikor az bennfentes mosollyal közli, hogy azért, mert ma még csak az 51. cannes-i filmfesztivál megnyitója van, holnaptól, az első versenynapon duplájába kerül minden - így a sör is.

Eljő a másnap, és tényleg. Bár

a Fesztiválpalotában

még csak módjával nyüzsögnek a bennfentesek, de Zita - a fotós - már be is gyűjt egy-két hatalmas kék foltot az első photocall alkalmából. Willem Dafoe-t, Mira Sorvinót és Paul Austert fényképezi a Debussy terem lépcsőjén, amikor a szakma Cannes-ba akkreditált kiválóságai felrúgják, beletapossák a földbe, és kikönyöklik a veséjét. Utána egy café teraszán, viszki mellett megállapítjuk, hogy a médiagenyák nemzetiségtől és fegyvernemtől függetlenül állatok, majd a kategorikus szillogizmus szabályai szerint levonjuk a konzekvenciát, és elhatározzuk, hogy együtt üvöltendő a farkasokkal, azok leszünk mi is.

És lőn. Másnap Terry Gilliamnél, Johnny Deppnél már Zita is könyököl, rúg, harap, én pedig a sajtóirodában csendben kihúzok egy szláv nevet a Félelem és reszketés Las Vegasban bulijának a listájáról, hogy a helyére írjam a sajátomat. Hiába, Hunter S. Thompsonért mindent, és még nem tudom, hogy Liv Tylerért rabolni, Sharon Stone-ért ölni fogok.

Ezzel egyébként láthatóan mindenki így van Cannes-ban. Egy nő, meglátva a nyakamban fityegő, másodosztályú belépőkártyámat, sírva könyörög, hogy szerezzek neki egy jegyet az esti filmre. Megnézem a programot: Tsai Ming-liang mozija megy, láttam tegnap a sajtóvetítésen, bűnrossz. Megpróbálom lebeszélni, de hiába, csendesen sírdogál, és azt hajtogatja, hogy ő csak fel akar menni egyszer a vörös szőnyegen, ha már itt van.

Este újabb viszki, újabb konklúzió: az emberek hülyék. Zita közben rájött, hogyan gyűrheti be magát az első sorokba, azóta olyan fotókat készít, mint két isten. Lekapja Chuck Norrist autogramosztogatás közben; én csak a képet látva jövök rá, hogy ezt a szakállas kis muksót küldtem el az anyjába, amikor nekem jött a Carlton Hotel bejáratában. Még szerencse, hogy nem értett magyarul. Újabb filmek, újabb megméretés, majd a nap csúcspontja: Depardieu-interjúlehetőséget cserélek két Blues Brothers-bulibelépőre. Nem tudom, ki járt jobban, mindenesetre nekem 1981 óta borsódzik a hátam attól, hogy Dan Aykroyd és John Belushi azt üvölti: "everybody need some body", most pedig Aykroyd olyanokkal nyomja, mint BB King, Wilson Pickett, Sam Moore és -az alkohollal és a drogokkal folytatott küzdelemben hősi halált halt Belushi helyén - John Goodman, aki a szó szoros értelmében hatalmas fazon. Ital ingyen, másnap másnap és Bruce Willis, aki azért van itt, mert itt van ötven perc abból a filmből, amiben szerepel. Zita a fotósokkal vív közelharcot egy jobb kameraállásért, én csendben beszambázom a moziba. Hiába, na, mit tesznek a kapcsolatok: ha nem lenne itt egy ismerősöm, aki ismer valakit, akit megkért, hogy szóljon az érdekemben valakinek, aki szólt az érdekemben a Disneynél, akkor kinn toporoghatnék a sajtóigazolványommal kapásra várva. Később,

a Twentieth Century Fox

sajtóirodájában bevetek egy újabb trükköt: a Magyar Televízió rövidítését írom a nevem mellé, amit itt, ugye, Music Televisionnek olvasnak. (Be is jön, ettől a perctől kezdve gyakorlatilag bármelyik foxos rendezvényre bemegyek.) Este Armageddon-buli, ahová eljön Willis, Liv Tyler, Buscemi, Maruschka Detmers, Beatrice Dalle, valamint és még vagy ezren. Ráindulok Dalle-ra, de a drabális testőrök elvernek a VIP-sátor közeléből, marad a bárpult és a viszki. Néhány óra múlva gazdagabb vagyok egy tapasztalattal: a jó nők vodka-narancsot isznak, a nagyon jó nők pedig ebből legalább négyet.

Másnap újabb másnap, ami még nem lenne baj, de interjú a Hotel Du Capban, ami már annyira előkelő, hogy fáj. A tengerparti sziklákba ágyazott paparazzik felvillanyozódnak, amikor megérkezünk, aztán dühösen legyintenek: Sharon Stone-t várják. Már öt napja. A személyzet annyira gyűlöl bennünket, amennyire csak lehet, valószínűleg tudják, hogy nem fogyasztunk, viszont ellopjuk a kiskanalat. Aztán megérkezik Liv Tyler, és kivirul a világ. Később, amikor visszahallgatom a magnószalagot, bizonyossá érik, hogy ez sem lesz életem interjúja: Liv utánam ment el a buliról, és egy órát aludt, közlendője egyenlő a nullával, viszont jól látszott a szája sarkában a két jellegzetes Tyler-ránc. Buscemi rutinosabb, fehér, mint a hó, amikor ezt megjegyzem, elmondja, hogy ilyen az alapszíne, a Fegyencjáratban például smink nélkül játszott.

Este újabb viszki és fotónézés Zitával, ma főleg kutyákat fényképezett. A Riviérán a jelek szerint az öntelt, kis testű vakarcs a honos faj, az utcákon viszont legalább akkora kolbászok hevernek, mint a Pollack Mihály téren. Nem tudom, hogy csinálják. Éjszaka - most először -szolid vacsora egy étteremben, tengeri biszbaszok, horrorszámla, pléhpofával.

Ahogy elmúlt az Armageddon, a népek már rá is kattantak a Godzillára. A sztárok meg mintha valami láthatatlan alagúton jönnének-mennének, időnként feltűnnek a Fesztiválpalotában - ilyenkor Zita mindig újabb kék foltokkal tér meg a szállodába -, fényképezkednek és köddé válnak, hogy este a vörös szőnyegen materializálódjanak újra. Többek szerint a technika fejlettsége nemsokára lehetővé teszi, hogy hologramok vonuljanak a gálákra, de addig is be kell érnünk Depardieu-vel - kíváncsi vagyok, Carol Bouqet meddig tolerálja a hasát, de az is lehet, hogy ő hordja a babát -, Hugh Granttal, Ralph Fiennesszel, aki úgy tesz, mintha Liv Tylerrel járna, pedig nem, és mindenkivel, aki él és mozog a vásznon.

Innen kezdve összefolyik a fesztivál. Zita időnként felbukkan, megmutatja sebesüléseit, és egy viszki mellett szertartásosan megbeszéljük, ki miért menjen el az anyjába.

Találkozunk magyarokkal

- a filmesek valamiért mind kedvetlenek, és francia borosüvegből isszák a Lánchíd konyakot, ellentétben a tüneményes Pölöskei házaspárral, akik cigarettás játékon nyerték az utat, ezért élvezik az ittlétet, igaz, moziban nem nagyon voltak, sőt, egyszer Andy Vajnát is látjuk, de a tömeg amortizálja az emlékeket. A Godzilla-parti napján tetőzik az őrület: hihetetlen, mennyien tolonganak az utcákon, ráadásul mindenki telefonál, déltől gyakorlatilag a mobilhálózat valamennyi cellája foglalt.

Én csinálok még egy rakás interjút, Zita pedig merő rutinból, mintegy véletlenül elkészíti élete egyik legjobb képét. Aztán elérkezik a fesztivál utolsó napja, az eredményhirdetés, amit mi már nem várunk meg, mert rohanunk haza szavazni. Vasárnap éjjel, két Orbán Viktor között a hálón azért ráklikkelek az eredményekre, és látom, nagyjából a papírforma jött be: Angelopoulos polgártárs nyert orrhosszal Benigni polgártárs előtt.

Sz. A.

A tudósítás a Multi Movie by Multifilter támogatásával készült.

szerző
Sz. A.
publikálva
1998/23. (06. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Terjeszkedik a magántőke
Jó üzlet az egészségügy
Uniós határvédelmi tervek
A kapukulcs őrzői
Interjúk
Somlyódy László, Mathias Énard
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...