A nép ópiuma
A tízperces beszélgetést az RTL Klub Box Klub műsorának szerkesztői a MaNcs Veszélyes övezet című cikkének öt megállapítása szerint tagolták. Váratlan szerkesztői fordulat volt, hogy állításaimra egyesével
maga Kokó reagált
1. Kokó címmeccse után más országban, más bírókkal nem biztos, hogy megkapta volna az övet. Kokó elismerte, Dramane ellen nem volt döntő fölénye, bár szerinte minden menetben jobb volt.
A honi média szinte kizárólag fölényes, megsemmisítő győzelmet emlegetett.
2. Kokó gyenge ellenfeleket kap. Kokó válasza: az a lényeg, hogy aki ellene a ringbe lép, az mindenképpen győzni akar, tehát nehéz ellenfél.
Khm, khm.
3. Kokó mellett a magyar média méltatlanul megfeledkezik olyan profijainkról, akiknek jobb (profi) eredményei vannak. Kokó erre is rokonszenves empátiával reagált: igen, foglalkozzon velük többet a média, de hát ővele nem a profi eredményei, hanem a sportmúltja miatt foglalkoznak annyit. És ilyesmiket csak az irigység miatt írnak az újágírók.
Nem vagyok utolsószó-mániás, de nem szeretnék profibokszban sikereket elérni. Épp ellenkezőleg: szeretném, ha Kokó sikereket érne el, és nem ő lenne a huszonhatodik abban sorban, ahol azok állnak, akik megverték Juan Chavezt.
4. Kokónak nincs reális esélye Naseem Hamed ellen. Kokó szerint sok ember azt mondja, van.
5. Áll-e a tócsába ülős ajánlat?
- Igen.
Ezen a ponton kicsit összemosódunk Para-Kovács Imrével: ezúton hívom fel az érintettek figyelmét, ő tette az ajánlatot, mely szerint Kokó győzelme esetén
beleül egy tócsába
a Vörösmarty téren. Én nem. Jómagam a Kokóval kapcsolatos egyéb, szakmai jellegű megállapításokért felelek.
Viszont, ha már a Paránál tartunk, most hívtam telefonon, mit szólt a meccshez: szerinte az anyja (mármint Para-Kovács anyuka) egy cirokseprűvel nem adott volna ennyi időt a mexikóinak, és már az első menet végén kivégzi Chavezt. Egyébként már ő sem emlékszik pontosan, anno mit is ígért, például alsógatyás vagy meztelen tócsában pocskolást; most keresi a cikket. De az ajánlat természetesen szerinte is áll, bár a tócsába ülés közvetítési jogairól még folynak a tárgyalások. A biztos műsorelemek eddig: Para a Carmina Burana zenei aláfestésével fürdőköpenyben bevonul, én jelképesen bevazelinezem a szemöldökét, aztán jöhet a tócsa. Száraz idő esetén mesterséges tócsáról a Magyar Narancs gondoskodik.
A nevezetes Veszélyes övezet című cikkben volt már róla szó, hogy a profiboksz szervezése során minden megtörténhet. Az iskolapélda
Don King
első nagy dobása, az 1974-es Muhamad Ali-George Foreman-találkozó. King elment Alihoz, mennyiért játszana Foremannel, ötmillióban maradtak. Foremannek is jó volt ennyi. Már csak találni kellett valakit, akinek van tízmilliója, és övé a meccs. Véletlenül épp Mobutu diktátor gondolt rá, milyen jó kis országreklám lenne ez neki. Az aktuális élőpontok alapján nem feltétlenül ennek a két embernek kellett volna verekednie, de ez lett a nagy, legendás kinshasai összecsapás, ami sokak szerint máig az évszázad meccse. A profiboksz egyetlen nagy rendező elve a lóvé, és ez önmagában nem is nagy katasztrófa. A szombati Kokó-meccs szép, bár kissé komikus példa a gépezet működésére. Az RTL-nek hírértékszempontból rendes címmeccs kellett volna Klicsko elé is, ezért volt szükség egy másik kontinensről érkező kihívóra. Kokónak ugyanis van már egy interkontinentális bajnoki öve, ezért jött volna az argentin kihívó, aki sérülés miatt visszalépett. De ekkorra már többé-kevésbé be volt harangozva a címvédő meccs. Valószínűleg a jótékony összemosás miatt hoztak végül mexikói ellenfelet. Egy szóval sem állítja senki, hogy címmeccs, de mintha valaki egyszer már mondta volna. Mással nem indokolható, hogy egy nagyokat ütő, de lassú, látványosan negatív mérlegű, nem épp fiatal versenyzőért miért kellett egészen Mexikóig menni. Ilyen a magyar edzőtermekben is tucatjával van.
Az RTL Klub és Kokó
viszonyát jelzi, hogy a meccseket kommentáló szerencsétlen fiatalember soha nem meri közölni, ha Kokót eltalálták - ezen a mérkőzésen is így történt. Az RTL-es kísérőszöveg alapján Kokó gyakorlatilag szűzen megúszta, a stúdióvendég ökölvívó viszont azt mondta, Chavez kellemetlen ellenfél volt, sokszor tisztán eltalálta Kokót. És Kovács István később ugyanezt mondta. Tehát - és akkor ezt most hangsúlyozzuk még egyszer - itt senki nem Kokót bántja, elvégre nem ő szervezi az ellenfeleit és a tévéközvetítést. Ráadásul mindig teljesíti az aktuális feladatot, kiüt, táncol, zseniális poénokat mond a Fábry-show-ban és ha kell, még borzalmas szappanoperában is fellép.
Hanem az ő médiatálalása. Az RTL Klub hozzáállására jellemző, hogy házon belül máig mélyen meg vannak sértődve, amiért egyszer a bunkó Duna TV a végeredményt még azelőtt bemondta, hogy az RTL élőnek hazudott közvetítése elkezdődött volna. Fel sem merül bennük, hogy egy, a hírszolgáltatására kényes televíziónak nem kellene hazudnia. Még egy olyan nem túl fontos dologban sem, hogy Kovács István meccsét később adják le, fontosabbnak tüntetve fel a találkozót (minél közelebb van a főmeccshez, annál nagyobb a dolog súlya). Egyetlen magyar sem halt volna bele a keserű igazságba: Kokó még nem akkora sztár Németországban, hogy elő-főmeccs legyen belőle, akkor. Azt pedig, hogy Chavezt nem saveznek, hanem csavesznek kell ejteni, ezennel én árulom el a számomra ismeretlen közvetítő embernek.
A magyar médiafelfogás már csak azért is marhaság, mert Kovács István kritikátlan istenítése révén az átlagnéző már azt gondolhatja,
Hamed
legyőzése mindössze egy nehéz, de természetes házi feladat. Élete meccséből így a mi fiunk csak rosszul jöhet ki. Megveri Hamedet: jól van, megcsinálta a házi feladatot. Nem veri meg Hamedet: nemzethalál.
Az, hogy a 29 K. O.-győzelmet jegyző Hamed ellen 12 menetet állva végigbokszolni is bravúr, nem mondja soha senki, pedig pont Kokó járna a legjobban, ha az egész mint lehetetlen küldetés élne a köztudatban. Dermesztő, hogy a MaNcson kívül leírni senki sem meri, kimondani is csak szűk baráti körben: a mi fiunk profipályafutása eddig valami méltatlan óvatoskodás jegyében telt.
Szeretnénk végre egy igazi meccset látni, igazi ellenféllel. Ha esetleg kikap, mi akkor is szeretjük, egy vereség még nem Mohács. Oscar de la Hoya, az isten például legutóbb kikapott, de mindenki túlélte, csakúgy, mint az ő hírneve: pörgős, technikás, állat meccs volt, amire egy életen át emlékszik, aki látta. Hozhattak volna neki áldozatot is, de a jelek szerint ő se bánta, hogy inkább Felix Trinidaddal meccselt, és vesztett. Kőbán Ritától is elmenne a kedvünk, ha hónapról hónapra a veresegyházi asszonykórus ellen evezne, és azoknak a győzelmeknek kéne örülnünk.
A Kokó-Chavez-meccs
már túllépett a nevetségesség határán, különösen annak fényében, hogy a média (és a nép) fő problémája a jelek szerint nem más, mint hogy retteg-e Hamed a mi Kokónktól. Az egyik változat szerint nem is tud róla. A másik szerint kamerán kívül még azt is tudja, mennyi Kokó bicepszkörfogata, csak nyilvánosan nem vallja be. A harmadik verzió szerint hallott már Kokóról, és az jutott eszébe róla, hogy a német ökölvívás mindig is erős volt.
Könyörgöm! Mire föl ismerje a Kokót? Hogy kiütött egy 37 éves, ismeretlen, pocakos mexikóit? Hogy komoly mérkőzésre gyakorlatilag még nem engedték? Ezekre a nem létező eredményekre nincs ember, aki felkapná a fejét. Meg kell verni Steve Robinsont, mint szódás a lovát. Nem tizenkét menet árnyékolás, aztán döntsön a hazai pálya meg az Universum-bírók, attól senki sem fogja jobban érezni magát, legkevésbé Kovács István. Menni fog, izomból is, nyugalom. És akkor végre a világ szemébe nézhetünk; nem egy gyanúsan sima pályafutást ünnepelünk szemérmesen, hanem hogy jobbak voltunk, mint az Európa-bajnok. Steve Robinsont úgy meg kell verni, hogy alkotmánybírósági állásfoglalás nélkül is látni lehessen, ki győzött. Akkor majd Hamed is tudni fog Kokóról, akár bevallja, akár nem. Különben is, leszarjuk, tud-e róla, ha nem ismeri, legyen majd az ő baja.
Winkler Róbert
