V. Open Film Festival -OFF: A gigászok árnyékában

szerző
- orosz -
publikálva
2002/5. (02. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az ilyen fesztiválok a felfedezetlen remekművek mítoszából táplálkoznak, amikért boldogan küzdjük át magunkat a kis költségvetésű öncélúság derékhadán. Egy-két évente legalábbis.

Az ilyen fesztiválok a felfedezetlen remekművek mítoszából táplálkoznak, amikért boldogan küzdjük át magunkat a kis költségvetésű öncélúság derékhadán. Egy-két évente legalábbis.Tény, hogy a fesztivál öt éve alatt valóban bemutatkozott itt több alkotó(csoport), akiket később a szélesebb közönség is viszontlátott. És ki tudja, mennyien lettek volna még, ha a hazai filmforgalmazás több fantáziával közelít az eseményhez. Az idén több díjhoz videoforgalmazást is mellékeltek már, sőt úgy tűnik, hamarosan az összes eddigi nyertes munkát kiadják egy kazettán. Valószínűleg ez is tanúsítja majd, hogy bár ez tényleg az a hely, ahol nagyjából bármit le lehet nyomni a közönség torkán (amiben persze szerepet játszik, hogy többségükben 20-30 perc alatti filmekről van szó, és a dolog teljesen ingyenes), a sikerültebb munkák közül több utazik mainstreamben, mint gondolnánk. Ez mindenekelőtt a humoros dolgokra értendő, ahol egyébként a gyenge technikai körülmények se mindig olyan zavarók. Azt természetesen a néző már az első blokknál észreveszi, hogy a műfaji, minőségi kötöttségek hiánya (és a nincs mit veszteni hangulat) azért elsősorban olyan művekkel tölti fel a programot, amelyekből (még) hiányzik valami - pénz, technika, ötlet, tehetség stb. -, de addig is szeretnének valami visszajelzést kapni, ebben pedig az OFF nagyon jó, és jó volt idén is, hiszen több mint százan neveztek be, a kisterem délelőtti blokkjait leszámítva telt ház volt mindkét teremben, a közönség gyengébb-erősebb tapssal nyilvánított tetszést minden egyes film után, a zsűri pedig minden nap végén értékelt. Mire délután lett, már a Kulti előterében sem nagyon lehetett mocorogni, a bulikon meg pláne.

A védett növényekről

szóló dokumentumfilmtől a tojáscentrikus kísérleti animációig terjedt ugyan a három nap választéka, de a két slágerműfaj idén is a VHS-re forgatott paródia (legtöbbször lelkes középiskolások osztályközösség-élményének kivetítődése), illetve a többnyire budapesti életképekből álló zenés etűd volt. Visszatérő motívumnak számított még a konyhaasztalnál jelentőségteljesen cigarettára gyújtó főhős, a tűz, az öngyilkosság, tömegközlekedési eszközök és a filmes önreflexió, esetleg ezek kombinációi. Szerencsére azért akadtak a formabontás szándékával készült próbálkozások is, mint például a Tojás című, voltaképpen performance-nak nevezhető produkció, ami azonban kis híján elcsúszott a kivitelezésen. Sokáig nem volt egyértelmű, hogy a közönségből bekiabáló ember a sötét és kusza cselekmény része-e, és csak akkor tisztázódott a dolog, amikor a főhős felhívta a vászonról, és végül ő is megjelent a teremben. Túl sokszor elsütni persze nem lehet ezt a poént, de mint az egyik néző megjegyezte, mindenképpen érdemes lenne tisztességesen kidolgozni.

Formanek Csaba filmje, a Kornemann a városba érkezik tipikus vidéki dolgozat. Bár a nyersanyag minősége valamelyest rontott a hatásán, ez a film a kevesek egyike, amely önmagában is megállja a helyét, mert kevesebb mint húsz perc alatt képes rá, hogy érdekeltté tegyen bennünket a történetben. Titokzatos hőse, miután leszáll a szegedi pályaudvaron, időtlen figuraként bolyong a városban, mígnem egy kirakatban megpillant egy saját magáról szóló könyvet. A könyv nagyobb része még üres ugyan, tartalma azonban fájóan tárgyilagos, és mint az ilyen sztorikban szokás, magától íródik. A múlt század elejét idéző hangvétellel kivételes összhangban vannak a visszafogott képek, a sárgás-barnás tónus és az egyszerre derűs és melankolikus befejezés. Egyszerű ötletet dolgoztak ki kifogástalanul A pénz beszél című, szintén díjazott animáció alkotói - egy kis trükkel megszólaltatták a bankjegyeinket díszítő történelmi személyiségeket. A hihetetlenül szellemes és a maga módján igényes kis darabban nemcsak a technika, hanem a vágások, a szövegelés is a South Parkot idézi, és még egy Kenny-epigon is akad benne.

Mint ahogy

nincs tökéletes demokrácia,

egy nap után arra is rá lehetett jönni, hogy a szervezők értékítélete is játszik némi szerepet az idő- és terembeosztásban. Ezért is okozott némi meglepetést, hogy a Megszüntetett budapesti villamosvonalak nyomában című, negyvenhárom perces dokumentumfilm közvetlenül egymás- után két telt házas vetítést ért meg, ráadásul kora délután. Kiderült, hogy ez valami külön kult lehet, hiszen nézőinek többsége csak ezért jött.

A legnagyobb teljesítmény a három nap alatt kétségtelenül a zsűrié, hiszen már azzal példát mutatnak, hogy tisztességesen és kellő humorérzékkel végignéznek mindent, és ezek után kevés kivételtől eltekintve mindenkihez van egy kedves szavuk, viszont nem esnek hasra a nézhetőbb daraboktól sem.

A díjkiosztón viszont sajnos hiába vártuk a megszokott offbeat humort, sőt egy idő után kezdett kifejezetten kínos lenni a műsorvezetőnek meghívott, egyébként kiváló színész erőltetett, bárgyú fejtegetése. Az elcsúszott műsorvezetésnek az lett a vége, hogy a díjak és a díjazottak nagyon is háttérbe szorultak, amire rátett még egy lapáttal, hogy a nyertes filmeket se mutatták be közvetlenül a díjkiosztás után, hanem csak egy nappal később, ráadásul egy másik helyszínen.

- orosz -

(Kultiplex, január 24-27.)

szerző
- orosz -
publikálva
2002/5. (02. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...