A több száz oldalas terjedelmet már megszokhattuk a norvég szerzőtől – aki a hatkötetes, összesen háromezer-ötszáz oldalas autobiografikus Harcom-regénysorozatával robbant be az irodalmi köztudatba –, olvasás közben mégis többször felmerülhet bennünk a kérdés, hogy valaha összeérnek-e a történet szálai, illetve azok a részletek, amelyek ellentmondanak a korábban olvasottaknak, vajon szándékos zavarkeltő elemek, vagy csupán a terjedelemből adódó figyelmetlenség következményei. És persze az is elbizonytalaníthatja az átlagos memóriával rendelkező olvasót, hogy mennyi részletet, jelentőséggel bíró mozzanatot képes észben tartani több száz oldalnyi és többkötetnyi távolságban.
A harmadik birodalom szálai ugyanis visszanyúlnak a sorozat első kötetéhez, ahol korunk Norvégiájában egy új égitest felbukkanása okoz zavart az emberek és állatok világában egyaránt. A Hajnalcsillagból tudjuk, hogy egy black metal zenekar három huszonéves tagja rituális gyilkosság áldozata lesz, ebben a kötetben azt is elolvashatjuk, hogy az ügyben nyomozó rendőr a sátánt véli felfedezni a zenekarról készült videófelvételen. Kathrine, a hitehagyott lelkész szellemeket lát, egy iskolás lányt megszáll az ördög, a pszichózisba egyre mélyebbre süllyedő családanya, Tove előtt feltárul a halottak birodalmának kapuja… És mire a regény végére érünk, már egy hete nem halt meg egyetlen ember sem az országban, még a tömegbalesetek életveszélyes sérültjei sem. Ez leginkább a temetkezési vállalkozó Syvertnek tűnik fel, és ezzel a regény a sorozat második részéhez, Az öröklét farkasaihoz is visszakanyarodik.
Nemcsak a sok szálon futó történet végső kimenetele ejthet gondolkodóba, hanem a szórakoztató irodalmi műfajokat, a krimik, a gótikus kísértethistóriák és horrorfilmek eszközeit hol paródiába hajlóan, hol teljes komolysággal alkalmazó szöveg esztétikai ambícióin is eltöprenghetünk. „Azt akartam, hogy a rajzaim illatozzanak vagy bűzölögjenek, áradjanak ki, vérezzenek el, vonagoljanak és tekeregjenek. De nem tudtam elérni. Azzal magyaráztam magamnak, hogy a rajz az oka. Mármint a rajz mint médium. A vonal határt húz, körbezár, mindent átláthatóvá tesz. De ez csak mentegetőzés. Goya bezzeg el tudta érni mindezt a rajzaival!”, mondja a magát képzőművésznek tartó Tove, a Hajnalcsillagban megismert Arne felesége. A művészi kifejezés szándékaival és korlátaival kapcsolatos kétségei a Hajnalcsillag-sorozat egészére is érthetők.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
