Kiállítás

Curtis, az etalon

Friedrich Barnabás: Kelet-Európa a negyedem

Kritika

A belvárosi kerületek nagykörúton túli, jó közlekedésű, de kevésbé frekventált részein található üzlethelyiségek jellege és profilja folyamatosan változik, elég csak a Rózsa utca–Aradi utca–Izabella utca–Andrássy út által határolt kicsiny rész egykori legendás helyeire gondolnunk.

A hetvenes években a képzőművészeti főiskolások akcióinak is helyet adó, kényelmetlen, piros puffjairól is ismert Rózsa presszó már egy ideje olasz étterem, a minősíthetetlen, de olcsó alkoholkínálatáról ismert Csibi borozó az étteremhez tartozó pince. Az idegenrendészet épülete apartmanház, az egészségügyi, hallást vizsgáló „centrum” helyét egy reggeliztető „bár” hasznosítja. A Rózsa utcai idősotthon szomszédságában lévő temetkezési intézet helyére egy laptopokat értékesítő cég lépett, amely előtte a pont szemben levő üzletet bérelte, amely előtte nemzeti dohánybolt, később szőnyegbolt volt, ma pedig éppen egy kisállatokra szakosodott üzlet halódását követhetjük végig. Régi bútordarab a kozmetikus, a Kolibri Fészek, de már van férfifodrász (barber) és két apró cukrászda meg egy kitartó, bár időközben tulajdonost váltó kisbolt is. A második világháború után bezárt kicsi mozi helyiségeit, sok-sok próbálkozás után egy vietnámi (vagy koreai) „mindenbolt” hasznosítja, a Pikszis pedig egy volt ügyvédi közösség „lerakatának” a mai birtokosa (a mellette levő kisegyház imatermét viszont már legalább tíz éve használják).

Mindezeket azért is fontos leszögezni, mert a Pikszis Kultúrpontban látható kiállítás egyik „üzenete” épp az, hogy a rendszerváltás óta semmi sem változott, hogy szüleink, nagyszüleink vizuális kultúrához való viszonya mint­egy determinálja, hogy mi magunk miként viszonyulunk a világhoz.

Friedrich Barnabás a nosztalgiába révedést szándékoltan a kiállítás középpontjába állította. A művész 1998-ban született Ajkán, „két világ” között telt a gyerekkora. Ez a generáció még láthatott ugyan bizonyos, ma már kultikussá vált, jóval korábbi generációk alapélményéhez köthető rajzfilmeket, mert azokat DVD-n még meg lehetett vásárolni, de közben már ömlött rájuk a magyar és külföldi televíziós műsorok néhol igen elborzasztó kínálata. Ez áll a tárgykultúrára is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.