Kiállítás

Curtis, az etalon

Friedrich Barnabás: Kelet-Európa a negyedem

Kritika

A belvárosi kerületek nagykörúton túli, jó közlekedésű, de kevésbé frekventált részein található üzlethelyiségek jellege és profilja folyamatosan változik, elég csak a Rózsa utca–Aradi utca–Izabella utca–Andrássy út által határolt kicsiny rész egykori legendás helyeire gondolnunk.

A hetvenes években a képzőművészeti főiskolások akcióinak is helyet adó, kényelmetlen, piros puffjairól is ismert Rózsa presszó már egy ideje olasz étterem, a minősíthetetlen, de olcsó alkoholkínálatáról ismert Csibi borozó az étteremhez tartozó pince. Az idegenrendészet épülete apartmanház, az egészségügyi, hallást vizsgáló „centrum” helyét egy reggeliztető „bár” hasznosítja. A Rózsa utcai idősotthon szomszédságában lévő temetkezési intézet helyére egy laptopokat értékesítő cég lépett, amely előtte a pont szemben levő üzletet bérelte, amely előtte nemzeti dohánybolt, később szőnyegbolt volt, ma pedig éppen egy kisállatokra szakosodott üzlet halódását követhetjük végig. Régi bútordarab a kozmetikus, a Kolibri Fészek, de már van férfifodrász (barber) és két apró cukrászda meg egy kitartó, bár időközben tulajdonost váltó kisbolt is. A második világháború után bezárt kicsi mozi helyiségeit, sok-sok próbálkozás után egy vietnámi (vagy koreai) „mindenbolt” hasznosítja, a Pikszis pedig egy volt ügyvédi közösség „lerakatának” a mai birtokosa (a mellette levő kisegyház imatermét viszont már legalább tíz éve használják).

Mindezeket azért is fontos leszögezni, mert a Pikszis Kultúrpontban látható kiállítás egyik „üzenete” épp az, hogy a rendszerváltás óta semmi sem változott, hogy szüleink, nagyszüleink vizuális kultúrához való viszonya mint­egy determinálja, hogy mi magunk miként viszonyulunk a világhoz.

Friedrich Barnabás a nosztalgiába révedést szándékoltan a kiállítás középpontjába állította. A művész 1998-ban született Ajkán, „két világ” között telt a gyerekkora. Ez a generáció még láthatott ugyan bizonyos, ma már kultikussá vált, jóval korábbi generációk alapélményéhez köthető rajzfilmeket, mert azokat DVD-n még meg lehetett vásárolni, de közben már ömlött rájuk a magyar és külföldi televíziós műsorok néhol igen elborzasztó kínálata. Ez áll a tárgykultúrára is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.