Tánc

Ember, állat, gép

SzólóDuó Fesztivál 2022

  • Vida Virág
  • 2022. február 2.

Kritika

Huszonhárom évvel ezelőtt rendezték meg az első SzólóDuó Fesztivált Budapesten, de akkor még csak hazai alkotók jelentkezhettek rá. A fesztivál 2005-ben megnyitotta platformját a külföldiek előtt is. Az idei fellépőket öt jelölőkörben – magyar, német, lengyel, holland és egy nemzetközi videós válogatókörben – választották ki. Az online fesztivál gáláját élőben követhettük.

A fesztivált a magyar kortárs tánc világának jól ismert alkotópárosa, Pálosi István és Fenyves Márk, az Orkesztika Alapítvány alapító-vezetői indították el, de Fenyves 2018-ban bekövetkezett halála óta Pálosi viszi – immár második alkalommal az online térben.

A SzólóDuó mindig egyfajta naprakész keresztmetszetét adja a független kortárs alkotókat foglalkoztató témáknak, identitáskeresésük és önértelmezésük megfogalmazásának. Az idei gála alapján két markáns vonulat látszik kirajzolódni: a mesterséges intelligencia (AI) témaköre és a társadalmi nemek kérdésköre. A nemek közötti határok sokszor elmosódnak, a legtöbb etűdben uniszex jelmezek vagy éppen tudatosan kevert női-férfi identitás jelennek meg. A tavalyi győztes és egyben Fenyves Márk-díjas produkció, Marcin Motyl Device című munkája, a gála első „fellépője” letisztult, rettentő precízen megtervezett, minden képi elemében (fény, előadói tér, jelmez) tökéletesre csiszolt szóló, egy kiemelkedően szuggesztív táncos előadásában. A szinte táncfilmként értelmezhető táncmű az AI-jelenséget feldolgozó modern sci-fik világát idézi, ahol emberszabású robotok elkezdenek emberi tulajdonságokat, érzelmeket mutatni. Montyl szólójában azonban a gép egyelőre gép marad. Erre a szólóra rímel a múlt év másik győztes (2021-ben két díjat adtak ki) duója is, az olasz Cristian Cucco és Alice Beatrice Carrino munkája, a Delicious Overdose, mely mű könnyen értelmezhető az ember és a mesterséges intelligencia küzdelmének is, ahogyan egymásnak feszülve tereket hódítanak el és vissza egymástól. Itt végül a gép győzedelmeskedik, s kíméletlenül viszi magával a magatehetetlen nőt (az emberiséget) a biztos halálba.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.