Film

Megyünk a pokolba

Furiosa: Történet a Mad Maxből

  • SzSz
  • 2024. június 5.

Kritika

A Mad Max-filmek azt mutatják be, hogy van élet a civilizáció összeomlása után is; nem túl szép, nem túl vonzó, nem is túl emberi, de van.

Napjaink mozibiznisze egy hasonlóan sivár pusztaság képét kelti: filmművészet ugyan egyre kevésbé látszik, de filmek vannak dögivel. Ott vannak a mezei folytatások (sequel); azok a sokadik részek, amelyek egy letűnt kor nagy sikerét akarják újra lenyomni a torkunkon (legacy sequel); a vadhajtásként kivirágzó mellékágak, amelyek egy-egy menő figurára építenek (spin-off); vagy épp az előzményfilmek (prequel). A Furiosa majdhogynem mindegyik kategóriába beillik. George Miller harminc évvel a Mad Max 1985-ös harmadik része után élesztette fel újra ikonikus sorozatát, A harag útja azóta is az egyetlen értelmes példa a ma reneszánszukat élő örökségfilmekre. Kevés moziról mondható el, hogy már a bemutatásakor klasszikusnak számít, de ez ilyen volt: az a típusú kritikai és közönségkedvenc, amelyhez ha bármit hozzátesznek, az csak elvesz belőle. Világvégeképét, hőseit, mondandóját is a tömörség uralta. Kell-e bármi egyebet tudnunk a lélegeztetőgépen élő, elefántcsonttornyából a féreggé züllesztett népen uralkodó Halhatatlan Joe-ról, mint amit a gyors vágások és rémálomszerű képek megmutatnak? Szükségünk van-e rá, hogy megtudjuk, hogyan vált az emberiség azzá az energiafüggésben élő borzadállyá, aki a tehenekhez hasonlóan feji meg a nőket, és az emberi testben is csak egy vérzsákot lát? És főleg: érdekel-e minket, hogyan vált Furiosából az a kegyetlen, félkarú amazon, akit A harag útjában láthatunk?

A filmipart azonban az értelem helyett mindig is a bevétel motiválta: ezért van az is, hogy bár senki nem kérte, megtudhattuk már, hogyan kerültek a Földre az Alienek és a Predatorok; vagy hogyan lett Hannibal Lecter, Han Solo és Szörnyella de Frász az, aki. George Miller esetét némileg árnyalja, hogy a Mad Max azon kevés franchise-ok közé tartozik, amelynek minden részéért végig ugyanaz az alkotó felel; a Furiosa forgatókönyvét pedig még A harag útja előtt írta, és eleve egyszerre akarta leforgatni őket – ám ez 2015-ben nem jött össze. Ettől még jogos kérdés, hogy mégis mi szükség Furiosára, hiszen gyakorlatilag A harag útja is róla szól – ezt a kérdést pedig körülbelül a film első órájáig nem is tudjuk elhessegetni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.