Tévésorozat

Pincebogarak lázadása

Megoldatlan ügyek osztálya

  • - turcsányi -
  • 2025. június 4.

Kritika

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Hisz’ azt ugyan biztosra vehetjük, hogy az adott mű végére akkorát triumfálnak, hogy a hátsó borítón még a sebeiket, a régieket és a frissen szerzetteket is elfelejtik nyalogatni, de a következő kötet első oldalán megint ott állnak a szívóág rajtjánál, s a hatalom, ha lehet, még hangosabban röhögi körbe őket, mint korábban. Még cinikusabban, még gonoszabban, még nagyobb arzenált mozgósítva ellenük.

Mørck felügyelőt, a koppenhágai rendőrség – talán korábbi érdemei, talán közvetlen főnökének szívjósága és agylágyulása miatt – éppen csak megtűrt nyomozóját még az ág is húzza. Úgy ismerkedünk meg vele, hogy mindenki nagyon utálja joggal, impertinens, kekk pasas, talán csak a társa rühelli valamivel kevésbé, viszont rögtön az első jelenetben bele is masíroznak együtt egy halálos csapdába, ahol aztán a kalauzukul szegődött rendőrjárőrt agyonlövik, a társ egy gerinclövés következtében deréktól lefelé lebénul, s egy lepattanó lövés magát Mørcköt is taccsra teszi pár hétre, mely tényegyüttes csak fokozza a környezet rosszallását.

Minden skandináv krimiből készül mozgóképes adaptáció, előbb nyilván a sikeresebbekből, de egyrészt mind sikeres, másrészt az is sorra kerül, aki a névsor végéről vág neki. Ilyenformán a világ legtermészetesebb dolga, hogy immár a harmadik Mørck lép elénk, ezúttal Edinburgh-ra cserélve Koppenhágát, s kilencrészes tévésorozatra az eddigi önálló filmeket (szám szerint hatot), s Matthew Goode-ot pályára küldve Nikolaj Lie Kaas és Ulrich Thomsen helyett. A név meglehet, kevésbé ismerős, de ezen nem múlik semmi, a tapasztalt Goode állja a versenyt, Mørckje könnyen értelmezhető, mégis érdekes figura, még bizonyos jellemfejlődést is mutat, vagy legalább ennek ígéretét a következő évadokra.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.