Musical

Szomorkás vasárnap

Andrew Lloyd Webber – Don Black: Vasárnap mondd el!  

Kritika

Egy magyarországi Webber-bemutató nem is olyan régen még igazi színházi szenzációnak számított, most meg szinte alig észrevehetően csúszik el a Madách elsőségi érdemű premierje, méghozzá korántsem csupán amiatt, hogy az előadás az internetre kényszerült.

Valamiért közös az abbéli hitünk, hogy a nemes lord jelentős művei közül úgyis majdnem mindegyiket láttuk már, amelyiket pedig mégsem, annak a hazai színrevitelére amúgy sincs egyelőre esély (lásd: Sunset Boulevard). Maradnak tehát a mester zsengéi, őszikéi, mellékesebb és ernyedtebb alkotásai, amelyekkel éppenséggel megismerkedhetünk, de már lázas érdeklődés nélkül. Pedig mint annyiszor, úgy most is tévedünk, csak hát erről jobb lenne revelatív erejű előadások révén, és nem efféle sajtómunkási okoskodásokból értesülni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.