ZSINÓRPADLÁS – kritika

Túl sok

Bálna

  • Sándor Panka
  • 2022. október 5.

Kritika

A nézőteret sűrű köd borítja, a színpadképet a szürke szín dominálja. Ferdén elhelyezett ajtók keretezik a színpad közepére állított lépcsősort (díszlet, jelmez: Tihanyi Ildi).

Bokor Bonifác (Kovács Máté), a már 28 évesen a kiégés szélén álló drámaíró benyit az egyik ajtón, és komoly paranoiáról árulkodó monológgal indítja az előadást. A monológ alapozza meg a darab központi konfliktusát: vajon fel lehet-e áldozni a gondolatokat a szórakoztatás oltárán. (Az idén tízéves Átrium új évadának első premierjét Brasch Bence írta és rendezte.)

Bonifác úgy érzi, megírta élete fő művét, amit azonban a könnyedebb műfajokat preferáló színházigazgató, Molnár Iván (Debre­czeny Csaba) túl sötétnek talált, és visszadobott. Talán, hogy oldja a helyzetet, rászabadít a szerzőre egy újságírónőt, Csibi Pannit (Tornyi Ildikó), aki a sértett művészt a készülő darabjáról faggatja. Bokor az újságírónak improvizál: az előadás egy bálnáról fog szólni. Az ötlet annyira megtetszik Molnár Ivánnak, hogy ráveszi az írót ennek az addig csak képzeletben létezett „mesemusicalnek” a megírására. A különc zeneszerző, Ambrus Árpád (Sas Zoltán) szolgáltatja a zenét, a főszerepre pedig megszerzik a híres színésznőt, Cincér Dorinát, aki mellesleg a Mi dalunk tehetségkutató zsűrijének is a tagja. Közben közös megegyezéssel átkerül a főszerep a ragyogó kvalitásokkal rendelkező takarítónőhöz, Horváth Borókához (Ágoston Katalin).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.