Film

Ugye felgyújtják a lovakat?

Michael Pearce: Echo Valley

Kritika

Kate Garretsont (Julianne Moore) több filmre elegendő teher nyomasztja.

Feleségét néhány hónapja tragikus hirtelenséggel veszítette el, közös farmjukat épp csak fenn tudja tartani gazdag, de vonakodó exférje segítségével. Ráadásul lánya, Claire (Sydney Sweeney) visszaeső heroinfüggő (egy semmirekellő, abuzív udvarlóval súlyosbítva), aki időnként felbukkan a tanyáján, hogy pénzért kuncsorogjon. Eddig minden egy melankolikus dráma irányába mutat, de amikor a lány másvalaki vérével borítva rúgja be a teraszajtót, a film (messzire rugaszkodó) thrillerfordulatot vesz. Ha az Easttowni rejtélyekért felelős forgatókönyvíró, Brad Ingelsby kicsit alaposabb munkát végzett volna, az Echo Valley egész tisztességes darab lenne. De inkább a futószalagon gyártott, felejthető Netflix-krimik és a strandra tartogatott egynyári ponyvabest­sellerek vizeire evezünk.

Igazságtalan lenne azt állítani, hogy Michael Pearce filmje teljesen reménytelen, de erényei inkább a hősei pszichológiájának felfedezéséből, mintsem a cselekmény fordulataiból erednek. Moore persze képtelen slendrián módon színészkedni, most is a film egészét meghazudtoló mélységet ad a gyászban és irracionális anyai támogatásban elveszett Kate-nek. Van benne valami szürke bénultság, ami a diagnózis explicit megjelölése nélkül is egyértelműen sugározza a depresszió érzését: reggelente emberfeletti erőfeszítéseket tesz, hogy kikeljen az ágyából, és imádott lovainak gondozása is nehezére esik. Csak akkor zökken ki kábulatából, amikor kiszámíthatatlan lányának kell segítenie. Sweeney derekasan helytáll Moore mellett, bár sokkal kevesebb játékidő jut neki, mint amennyit a felvezetés sugall. A film második felére érthetetlenül eltűnik a történetből, pedig impulzív és manipulatív figurájából bőven lett volna még mit kibontani. Neki köszönhetjük a film legfeszültebb és felkavaróbb jelenetét is, amelyben vadállat módjára fordul anyja ellen, hogy pénzt kényszerítsen ki belőle. Kate valódi ellenfele végül Claire aljas, pénzéhes dílere, Jackie lesz, aki – dacára Domhnall Gleeson jóízű játékának – a lány mellett csak karikatúra marad. A lelkiismeretes színészi játék ellenére minden figura fárasztóan statikus, a túlírt, képtelen fordulatok pedig inkább a röhejesség irányába terelik a filmet, ami addig jobbára „csak” érdektelen volt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.