Lemez

Újabb mérföldkő

Swans: Birthing

  • Harci Andor
  • 2025. július 16.

Kritika

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Persze azon túl, hogy a világ szegényebb lenne egy példátlan rockzenei teljesítménnyel… Ám ennél sokkal érdekesebb, hogy mi lett volna akkor, ha egy tizenöt éves amerikai srác, Michael Gira nem lesz szemtanúja a történelmi jam sessionnek, amelynek hatására rövidesen megalapítja Circus Mort nevű zenekarát, majd pár évvel később Swans néven indít egy újabb projektet…

Természetesen csak költői kérdés, hogy Gira nélkül hogyan szólalnának meg az indusztriál, a világzene, a pszichedelikus folk, az ambient, s úgy általában a gitárzenei színtér előadói. Lehet, hogy sehogy.

Az ugyanis letagadhatatlan, hogy New York-i no wave-ből induló Swans jelentősebb underground ihletforrás volt, mint azt bárki is gondolná. Nélkülük talán nem is létezne, vagy ha mégis, akkor egészen másmilyen lett volna a Sonic Youth, a Nine Inch Nails, a Tool, a Nirvana, Lingua Ignota, az Einstürzende Neu­bauten. De még Björk is.

Az 1981 óta több megújuláson és stílusváltáson átesett zenekarnál csak két dolog bizonyult állandónak: Gira személye – ő ugyanis az egyetlen tag, aki mindvégig jelen volt, míg körülötte kisebb-nagyobb rendszerességgel cserélődött a legénység – és a zenei textúrákat meghatározó filozófia. Az ipari zajokból, törzsi ritmusokból álló no wave-es kezdetek után a ’90-es évek pszichedelikus és neofolk irányát, majd a hosszabb kihagyást követően a kétezres években újra összeálló Swans minimalista-totalista, poszt-rockba hajló, freak folkos hangzását egyetlen dolog köti össze: a hallgatóság elidegenítésének, elűzésének tudatos szándéka.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.