Ukrajna ellentámadásra készül Bahmutnál
A szárazföldi erők parancsnoka szerint ki fogják használni a Wagner-zsoldosok meggyengülését.
A szárazföldi erők parancsnoka szerint ki fogják használni a Wagner-zsoldosok meggyengülését.
Sajtóértesülések szerint ez a törökországi és magyarországi demokrácia visszaesésével kapcsolatos aggodalmat tükrözi.
Úgy volt, a két elnök aláírja a Szibéria ereje 2 földgázvezetékről szóló megállapodást, de ez elmaradt.
A szocialista EP-képviselő szerint magyaronként 1,6 millió forint a tét.
Olaf Scholz inkább maradna a fenekén, a zöldpárti koalíciós partner inkább hajlik a perre.
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az orosz és a kínai elnök kedden Moszkvában.
A hétfői nem hivatalos megbeszélés mintegy négy és fél órán át tartott.
A perhez eddig öt tagállam csatlakozott, de továbbiak közreműködésével számolnak.