Megérkeztek az első képek a Nyerd meg az életed második évadjából

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 13.

Mikrofilm

Várhatóan még év végén debütál a sikersorozat folytatása.

Az egész világot letarolta a Squid Game, azaz a Nyerd meg az életed című koreai túlélődráma, melynek sikerét ebben a cikkünkben fejtegettük. Azóta még a sorozat nézettségét is felülmúló Youtube-videó is született, melyben Mr. Beast a való életben is megvalósította a feladatokat, de a Netflixen is megszületett a sorozat inspirálta valóságshow, melynek elkészültét botrányok övezték. Közben a sorozat alkotója, Hwang Dong-Hyuk az egyik legfelkapottabb alkotóvá vált, aki ha épp nem Umberto Eco művét adaptálná filmre, akkor azzal kacérkodik, hogy a sorozat sikeréről készít sorozatot. A legjobban azonban még mindig azt várják a rajongók, hogy térjen vissza a gyökerekhez, a Netflix pedig be is jelentette, hogy még idén év végén, december 26-án bemutatják a Nyerd meg az életed második évadát – ehhez érkezett most egy rövid kedvcsináló.

A jelek szerint a második évadra visszatér az első felvonás főszereplője, Lee Jung-jae; egy másik jelentős figura, Oh Il-nam azonban ezúttal nem várható – az őt alakító Oh Yeong-sut szerepéért Emmyre is jelölték, azóta azonban a színészt szexuális zaklatás miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték hazájában.

Az előzetesben az ikonikus Pink Soldier dallamai hallhatóak, miközben egy rakás új játékos is látható, igaz, csak arc nélkül. Mint a Collider írja, a hátukon szereplő számok alapján ők mind új szereplők lehetnek, miközben a Lee által játszott Seong Gi-hun megtartotta 456-os számát. Ennek ellenére nem kizárt, hogy ezúttal egy teljesen új játékban fog részt venni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.