Az Európai Parlament is csatlakozik a homofób törvény miatt Magyarország ellen indított perhez

  • narancs.hu
  • 2023. március 21.

Külpol

A perhez eddig öt tagállam csatlakozott, de továbbiak közreműködésével számolnak. 

Az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága keddi ülésén úgy döntött, hogy a képviselő-testület részt vesz az Európai Bizottság oldalán (EB) a melegek jogait sértő törvényi rendelkezések miatt Magyarország ellen indított perben. Ezzel immár hatra emelkedhet a kormány lépéseit elítélő közreműködők száma az eljárásban, amelyben az EU Bírósága várhatóan csak jövőre hoz ítéletet – írja Népszava

A tagállamok közül eddig Belgium, Hollandia, Írország, Luxemburg és Portugália jelezte, hogy az EB pozícióit kívánja erősíteni a perben. Megfigyelők további résztvevőkre számítanak és nem zárják ki, hogy a március végi határidőig Franciaország és Németország is bejelenti a közreműködését.

Az EU Hivatalos Lapjában február 13-ikén jelent meg annak a keresetnek az összefoglalója, amelyben az EB arra kéri az EU Bíróságát, hogy állapítsa meg: Magyarország megsértette az uniós jogból eredő kötelezettségeit, amikor elfogadta a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről és a gyermekek védelméről szóló törvénymódosításokat.

A Népszava emlékeztet, a magyar jogszabály egyebek mellett megtiltja, hogy 18 éven aluliak számára homoszexualitást, nemváltást vagy „öncélú szexualitást” jelenítsenek meg, illetve korlátozhat vagy kizárhat egyes civil szervezeteket a szexuális felvilágosításból és más iskolai programokból. Az ellenzék és a jogvédők szerint tudatosan összemossa a pedofíliát a homoszexualitással.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.