Biden idén sem hívta meg Magyarországot és Törökországot a demokráciacsúcsra

  • narancs.hu
  • 2023. március 24.

Külpol

Sajtóértesülések szerint ez a törökországi és magyarországi demokrácia visszaesésével kapcsolatos aggodalmat tükrözi.

Sem Magyarország, sem Törökország nem lesz ott jövő héten azon a demokráciacsúcson, amelyet az Egyesült Államok rendez március végén – írja a Foreign Policy értesüléseire hivatkozva a 24.hu.

A külügyi szaklap szerint a két NATO-tag meghívásának elmulasztása, amelynek tényét három amerikai tisztviselő is megerősítette,

a törökországi és magyarországi demokrácia visszaesésével kapcsolatos növekvő aggodalmat tükrözi.

A Foreign Policy arra is felhívja a figyelmet, hogy a mostani helyzet valószínűleg tovább gerjeszti majd a feszültséget Washington és Budapest, illetve Ankara között, valamint növelni fogja a távolságot a két ország és a többi NATO-tag, valamint az Európai Unió között is

Magyarország és Törökország 2021-ben sem kapott meghívást a Joe Biden amerikai elnök által összehívott demokráciacsúcsra, pedig akkor is mintegy 110 ország tanácskozott. A meghívottak listáján 2021-ben Oroszország és Kína sem szerepelt, viszont ott volt például Tajvan.

A március 28-a és 30-a között meghirdetett csúcstalálkozót részben személyesen, részben virtuálisan rendezik, és a szervezők között az USA mellett ott van Dél-Korea, Hollandia és Zambia is. A csúcson – ahogy a korábbi években is – a tekintélyuralmi rendszerek elleni küzdelemről, a korrupció elleni harcról és az emberi jogok támogatásáról lesz szó.

A Telex felidézte, Szijjártó Péter a másfél évvel ezelőtti találkozóval kapcsolatban úgy nyilatkozott: „Nem szorulunk rá, hogy bárki érettségi vizsga jelleggel bírálgassa el a magyar demokrácia állapotát.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.