29-en haltak meg hamisított szesztől Oroszországban

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. október 9.

Külpol

Orenburgban ne vegyen senki alkoholt, boltban se – kéri a kormányzó. Operatív törzset állítottak fel a tömeges mérgezés miatt.

 

Huszonkilencre emelkedett az oroszországi tömeges alkoholmérgezés halálos áldozatainak száma – közölte szombat este az orosz szövetségi Nyomozó Bizottság (SZK).

Az Urál hegységtől délre fekvő Orenburg megye hatóságai pénteken még arról számoltak be, hogy 17-en haltak meg alkoholmérgezésben, miután hamisított szeszes italt ittak, de a mérgezés több mint negyven embert érintett. Közülük többen kómába kerültek, és azóta elhunytak.

Gyenyisz Paszler regionális kormányzó lakossági felhívásban átmenetileg óva intette az embereket az alkoholvásárlástól Orenburg megyében. Mint mondta, nagyszabású ellenőrzést indítottak a megye szeszes italokat árusító boltjaiban, hogy eltávolítsák a veszélyes italokat a kínálatból. „Az eredmények véglegesítéséig életveszélyes lehet alkoholt fogyasztani” – hangsúlyozta a kormányzó.

Az alkoholmérgezés ügyében felállított operatív törzs ülésén Tatyjana Szavina, a régió egészségügyi minisztere pénteken kijelentette, hogy

az áldozatok vérében tiszta etanolt találtak.

Egyes esetekben a mérgező anyag koncentrációja az áldozatok szervezetében 3-5-szörösen meghaladta a halálos adagot.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) az alkoholmérgezéssel kapcsolatban eddig összesen tíz gyanúsítottat vett őrizetbe. A hatóság Orszk városában megtalálta a raktárt, amelyből a hamisított alkoholt forgalmazták, ahol 1279 darab félliteres, zárjegy nélküli, különböző módon felcímkézett, üveg- és műanyagpalackokba töltött alkohol tartalmú terméket foglalt le.

Ugyanebben a városban megtalálták a hamisított terméket gyártó és palackozó műhelyt is, benne háromezer üres műanyagpalackkal.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.