81 millió forintot adott a Metallica az első romániai gyermekrákkórház megépítésére

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. augusztus 15.

Külpol

A banda szerdán koncertezett Bukarestben.

A Metallica amerikai rockzenekar 250 ezer eurót (81 millió forint) adományozott az első romániai gyermekonkológiai klinika építésére – jelentette be csütörtökön a projektet kezdeményező Dariueste Viata jótékonysági szervezet, a felajánlás kedvezményezettje.

A heavy metál együttes szerdán este adott teltházas koncertet Bukarestben a Nemzeti Arénában. „Európai turnénk utolsó szakasza egy egészen különleges felajánlással vette kezdetét" – közölte honlapján az együttes, amely All Within My Hands nevű saját karitatív alapítványán keresztül juttatja el a pénzt a bukaresti kórház építésére.

Európai viszonylatban Romániában a legalacsonyabb a rák túlélési esélye, a gyermekhalandóság kétszerese az európai átlagnak.

A 2012-ben alapított segélyszervezet, a Dariueste Viata 2017-ben indított gyűjtést az első romániai gyermekrákkórház létrehozására, és eddig mintegy 10 millió euró gyűlt össze 260 ezer magánszemélytől és valamivel kevesebb mint 2000 cégtől.

James Hetfield, a Metallica amerikai metálzenekar énekese (b) Kirk Hammet szólógitárossal.

James Hetfield, a Metallica amerikai metálzenekar énekese (b) Kirk Hammet szólógitárossal.

Fotó: MTI/EPA/John G. Mabanglo

A bukaresti Gyermekonkológiai és Sugárterápiás Kórház építése a múlt év közepén indult, a hatszintes épület már szerkezetkész, az átadást a jövő évre tervezik.

„Egy ilyen adományról még csak álmodni sem mertünk” – mondta a metálzenekar felajánlásáról Carmen Uscatu, aki Oana Gheorghiuval együtt alapította a szeretetszolgálatot.

A román kormány 2014-ben négy regionális kórház építését ígérte, részben európai uniós pénzek felhasználásával, de eddig még egynek az építése sem kezdődött el.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.