A brit és az ír miniszterelnök szerint még mindig van lehetőség megállapodásra a Brexittel kapcsolatban

  • narancs.hu
  • 2019. október 10.

Külpol

Ők látnak egy ösvényt, ami elvezethet a megállapodáshoz.

Boris Johnson és Leo Varadkar csütörtök délután tartott magánjellegűnek minősített megbeszélést a Liverpoolhoz közeli, északnyugat-angliai Thornton Manor kastélyban.

Johnson személyesen nem nyilatkozott, de Varadkar a találkozó után nagyon pozitívnak és ígéretesnek nevezte a tárgyalást.

A Downing Street által a nem sajtónyilvános megbeszélésről kiadott közlemény megfogalmazása szerint Johnson és Varadkar "lát olyan ösvényt, amely elvezethet a lehetséges megállapodáshoz".

A londoni miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint a brit és az ír kormányfő egyetértett abban is, hogy mindenkinek érdekében áll a megállapodás a Brexit feltételeiről.

A beszámoló szerint a "részletes és konstruktív" tárgyalások a vámügyi problémákra és az egyetértési jogra összpontosítottak.

Ez utóbbi kitétel nyilvánvalóan a brit megállapodási javaslatcsomagnak arra a vitatott elemére utal, amely szerint a javaslatban foglalt szabályozási rendszert a Brexit utáni átmeneti időszak lejártának időpontjában, majd pedig négyévente az észak-írországi parlament és a helyi kormány megvizsgálhatná és dönthetne arról, hogy támogatja-e.

Ha e támogatást a helyi önkormányzatisági szervek megvonják, e szabályozási rendszer egy éven belül érvényét veszti, illetve ha az észak-írországi önkormányzat eleve nem járul hozzá ehhez a megoldáshoz, a szabályozási rendszer életbe sem lépne.

A brit kormány a múlt héten beterjesztett javaslatcsomagban az ír sziget egészére és minden áruféleségre, köztük az agrárélelmiszerekre kiterjedő egységes kereskedelmi szabályozási térség kialakítását indítványozta az Európai Uniónak.

A brit javaslat sarkalatos eleme ugyanakkor az is, hogy Észak-Írország a Brexitet követő átmeneti időszak után nem az EU vámuniójának, hanem teljes mértékben az Egyesült Királyság vámtérségének tagja lenne.

A tavaly novemberben elért, a londoni alsóházban háromszor is elutasított jelenlegi Brexit-megállapodás tartalmaz egy olyan tartalékmegoldást - backstop -, amelynek alapján az Egyesült Királyság egésze vámuniós viszonyrendszerben maradna az Európai Unióval, ha - illetve amíg - nem sikerül olyan kétoldalú kereskedelmi megállapodásra jutni, amely önmagában feleslegessé tenné a tartalékmegoldás alkalmazását.

E rendszer alapján Észak-Írországban érvényben maradnának az EU egységes belső piacának egyes szabályai is.

Boris Johnson kormánya azonban mereven elveti a backstop-záradékot, mert álláspontja szerint ez a megoldás az Egyesült Királyság alkotmányos integritását és saját belső piacát kezdené ki.

A múlt szerdán beterjesztett javaslatcsomagot London a backstop-mechanizmust tartalmazó eredeti Brexit-megállapodás alternatívájaként dolgozta ki.

A javaslatcsomag az Európai Unió részéről hűvös fogadtatásra lelt.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.