A legutóbbi EP-választás után, 2014 nyarán erős támogatottsággal került az Európai Bizottság (EB) élére a luxemburgi Jean-Claude Juncker: 422 képviselő állt mellé a titkos szavazáson, és a 28 tagállam közül 26-nak a kormánya – csupán a magyarok és a britek nem kértek belőle.
Közös nevezőre hozni
Juncker volt az első, aki úgynevezett Spitzenkandidatként, azaz egy pártcsalád – az Európai Néppárt (EPP) – csúcsjelöltjeként kampánytúrára indult Európában. Az újítás célja az volt, hogy a szavazók arcokkal azonosíthassák az EP-választást, így valamelyest demokratikusabbá váljon a korábban zárt ajtók mögött zajló kinevezési folyamat.
Juncker ugyanakkor a legkevésbé sem kampányhős: a kamerától kifejezetten ódzkodik, szónoki képességei elhanyagolhatók, ő inkább a háttérben zajló konszenzuskeresés embere. Az őt közelről ismerők elismerően beszélnek róla, okos és gerinces emberként jellemzik.
| ||
A munkáscsaládba született Juncker húszéves kora óta a luxemburgi Keresztényszociális Néppárt tagja, miniszterhelyettes 28, miniszter 30 évesen lett; 1995-től 2013-ig, 18 éven át volt miniszterelnöke és pénzügyminisztere az Európai Gazdasági Közösség egyik alapító országának. A 2008–2009-es gazdasági válság idején ő vezette az eurózóna pénzügyminisztereiből álló eurócsoportot; elnöklése idején a többi közt a déli államokat érintő megszorításokról és a mentőcsomagok feltételeiről tárgyaltak.
Miniszterként fontos szerepet játszott a maastrichti szerződés megfogalmazásában is. 1996 óta nemzetközileg is jegyzett politikus: a Jacques Chirac francia elnökkel és Helmut Kohl német kancellárral folytatott tárgyalásai után „Dublin hősének” nevezték, mivel sikerült közelebb hoznia egymáshoz a francia és a német álláspontot a közös fizetőeszköz ügyében. Az eurózóna válsága idején pedig ő dobta be az eurókötvény ötletét, amelynek révén az eurózóna tagjai garanciát vállalhattak volna egymás adósságáért, és amely egyfajta fiskális unió alapja lehetett volna. Az európai bizottsági elnökségért folytatott kampánykörútján már nem forszírozta ezt.
Miközben az unió melletti elkötelezettsége és szakmai felkészültsége soha nem volt kérdéses, sokan kétkedéssel fogadták. Azt szinte minden róla készült portréban megírták, hogy nem veti meg az italt és láncdohányos. Akadtak botrányos kijelentései is. Az unió alapokmányáról szóló franciaországi referendum előtt például azt mondta: „Ha igen lesz az eredmény, azt mondjuk majd: folytatjuk. Ha meg nem lesz, akkor azt, hogy csináljuk tovább.” A BBC tudósítása szerint 2011-ben úgy fogalmazott, hogy „a monetáris politika fontos kérdés, ezért titokban kellene róla tárgyalnunk az eurócsoporton belül. Szeretem a titkos, sötét tárgyalásokat”.
„Öt évvel ezelőtt vállaltan nem szavaztam meg Junckert. Elég erős fenntartásaim voltak vele szemben, főként azon adóelkerülési gyakorlat miatt, amelyik a miniszterelnöksége alatt alakult ki” – mondja a Narancsnak Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője. Juncker otthoni népszerűségét kétségkívül azon gazdaságpolitikai lépéseknek köszönheti, amelyek jelentősen hozzájárultak Luxemburgban a jólét növekedéséhez – más európai országok kárára.
| ||
A Süddeutsche Zeitung a Lux Leaksként ismertté vált 28 ezer oldalnyi kiszivárogtatott dokumentum alapján tárta fel: Luxemburg számos nagyvállalatnak lehetővé tette, hogy papíron ottani érdekeltségéhez irányítsa árbevétele jelentős részét, ezáltal 1 százalék alá tornászva az adókulcsát. Hosszú miniszterelnökségéről is egy botrány miatt kellett Junckernek lemondania: az ő felügyelete alá tartozó állami hírszerző szolgálat (SREL) bírói engedély nélkül végzett lehallgatásokat – idén novemberben kell majd tanúskodnia ez ügyben, mivel biztosi teendői mellett nem volt ideje megjelenni a bíróságon.
Jávor kifejezetten negatív képet festett a Juncker vezette Európai Bizottság indulásáról is: „Gyakorlatilag úgy osztotta le a feladatköröket, hogy a kritikus témákban kifejezetten tapasztalatlan emberek feleljenek egy-egy területért. Ezzel tudta szorosan fogni a biztosokat és akadályozni, hogy önálló hatalmi központok alakuljanak ki.” Juncker korábbi kabinetfőnöke, Martin Selmayr is sokat tett azért, hogy a biztosok ne tudjanak a saját fejük után menni – Krisztalina Georgieva költségvetésért és emberi forrásokért felelős biztos például Selmayr intrikáira hivatkozva hagyta ott hivatalát.
Selmayr ráadásul egy újabb botrányba is belerángatta Junckert, amikor kijárta, hogy ő legyen az Európai Bizottság új főtitkára – ez a 32 ezer hivatalnokot foglalkoztató intézmény legmagasabb adminisztratív posztja. Emily O’Reilly európai ombudsman jelezte, hogy Selmayr kinevezése uniós jogba ütközik, mivel Juncker már hónapokkal korábban tudott a pozíció közelgő megüresedéséről, de nem írt ki pályázatot rá. Ehelyett Selmayr bejelentkezett főtitkárhelyettesnek, majd Alexander Italianer főtitkár lemondása után automatikusan előbbre lépett a ranglétrán.
Apró sikerek
Jávor szerint menet közben sok minden változott a bizottságban – jó értelemben is. Úgy érzi, a környezetpolitikai kezdeményezések vagy a fenntartható gazdasági fejlődést, a munkahelyteremtést és a hulladék-újrahasznosítást ötvöző, úgynevezett körforgásos gazdaság terén például a testület nyitott volt a racionális vitákra és a konstruktív javaslatokra.
| ||
„Az illiberalizmus és a populisták erősödése miatt – mondja – a Európai Bizottság belátta, hogy politikai kezdeményezőképességet kell mutatni. Ebben voltak használható kezdeményezések is. Például elindította az évértékelő beszédek (State of the European Union) gyakorlatát, amelyekben egyfajta víziót is megpróbált felrajzolni, a Brexit-népszavazás után pedig előállt az EU jövőjéről szóló különféle forgatókönyveket bemutató Fehér könyvvel – bár ezen ötletek továbbvitele nem feltétlenül történt meg.” Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős egykori biztos korábban dicsérte a Fehér Könyv „szociális pillérről” szóló részét, kiemelve, hogy az abban megfogalmazottak Európa mélyebb integrációját tartják kívánatosnak.
Csakhogy a válság hiába tette láthatóvá az eurózóna gyengéit, a monetáris unió reformja Juncker regnálása alatt sem indult meg és a bankunió is beragadt a félkész állapotába – az egységes felügyeleti mechanizmus sikeres ugyan, de nincs meg az a közös betétbiztosítási rendszer, amelyik nélkülözhetetlen lenne ahhoz, hogy Európa felszámolja a bankokat az államadóssággal összekapcsoló ördögi kört.
A bizottsághoz közeli egyik forrásunk szerint gazdaságilag a „Juncker-terv” összességében sikeres, még ha az uniós számvevőszék úgy találta is, hogy nem minden pénz ment a legjobb helyre – a hivatalosan Európai Stratégiai Beruházási Alapnak (EFSI) nevezett projekt 335 milliárd eurót mozgósított az EU-ban 2015 óta, és brüsszeli becslések szerint 750 ezer munkahelyet támogatott.
Helló, diktátor!
„Azt tudnia kell, hogy nagyon nagyra becsülöm Orbánt. A 90-es évek közepe óta ismerem. Ő is megerősítené, hogy a személyes kapcsolatunk kiváló” – mondta Juncker a napokban négy visegrádi országbeli lapnak, köztük a HVG-nek adott interjújában, arra reagálva, hogy Orbán, illetve pártja és kormánya épp’ óriásplakátokon szidalmazta őt.
| ||
Jávor Benedek szerint ennél azért bonyolultabb a helyzet: „Juncker régi motoros a szakmában, és tényleg képes különbséget tenni a személyes kapcsolatok és a politikai viszonyok között. Azt elhiszem neki, hogy Orbánnal nincs rossz viszonyban, miközben politikailag határozottan ellene volt azoknak a fejleményeknek, amelyek Magyarországon zajlottak.” Jávor szerint biztosként Juncker komolyan vette a tagállamok szuverenitását, azaz politikailag elfogadhatónak találta, hogy az Európai Néppárt kizárja a demokráciát lábbal tipró magyar kormánypártot – ugyanakkor az Európai Bizottság vezetőjeként fontosnak tartotta, hogy az uniós intézményekben Magyarország legitim képviselőiként tekintsenek a választáson győztes kormányra.
Azt viszont több magyar beszélgetőtársunk is kudarcként említette, hogy a bizottság csupán a lengyelek ellen indított eljárást a jogállamiság megsértése miatt, míg Magyarország esetében az Európai Parlamentnek kellett ezt kezdeményeznie. „A bizottság számos eszközzel komoly nyomást gyakorolhatott volna a magyar kormányra, ezeknek egy részét már rég be is kellett volna vetni, de ez nem történt meg” – mondja Jávor Benedek.
A Brexitről Juncker több fórumon is megjegyezte, hogy aktívabban be kellett volna avatkoznia az Egyesült Királyságban zajló kampányba, és a bizottság képviselőinek személyesen kellett volna megcáfolniuk a Brexit-kampányban elhangzott hazugságokat. Különösebb hatásra azonban nem számított volna ebben az esetben sem: amikor a német Phoenix tévé megkérdezte, hogy szerinte hallgattak volna-e a bizottsági érvekre a brit választók, Juncker lemondóan nemmel válaszolt.
