A gázai helyzet miatt lemondott a palesztin kormány

  • narancs.hu
  • 2024. február 26.

Külpol

A Palesztin Hatóság miniszterelnöke tájékoztatta Mahmúd Abbász elnököt a lemondási szándékáról.

A gázai övezeti helyzet miatt lemondott a palesztin kormány – jelentette be hétfőn Rámalláhban Mohamed Stajje palesztin miniszterelnök.

Mint mondta, azért nyújtotta be a kabinet lemondását Mahmúd Abbász elnöknek, hogy „szélesebb körű politikai konszenzust” tudjanak kialakítani a palesztinok körében az Izrael és a szélsőséges Hamász szervezet között a Gázai övezetben folyó fegyveres konfliktus fényében.

A palesztinoknak új intézkedésekre van szükségük a Gázában kialakult „új realitások” nyomán

– fogalmazott Stajje az MTI tudósítása szerint, hozzátéve: „A következő szakasz számos kihívással jár, és olyan politikai és kormányzati változtatásokat igényel, amelyek figyelembe veszik a palesztin területeken, különösen a Gázai övezetben zajló történéseket, és a palesztin nemzeti konszenzus elérésének szükségességét.”

A Palesztin Hatóság (PH) miniszterelnöke közölte, hogy egy hete tájékoztatta Abbászt lemondási szándékáról. Mahmúd Abbász még nem döntötte el, hogy elfogadja-e a kormányalakítás mandátumának visszaadását. Rámalláhi források szerint a lemondólevél segítségével Abbász a PH-n belül a „háború utáni” reformokat próbálja majd elősegíteni. Stajje a kormányzó Fatah párt Központi Bizottságának tagja, 2019 óta látta el a miniszterelnöki feladatokat.

„A következő lépés egy új megállapodás létrehozása, amely biztosítja a [palesztin] egységet. A Palesztin Állam létrehozásáig konfliktusban maradunk Izraellel”

– idézte az izraeli média Stajje szavait lemondása után. A lépés az Abbászra nehezedő növekvő amerikai nyomás közepette történt. Washington célja, hogy felrázza a PH-t, ugyanis felerősödtek a nemzetközi diplomácia erőfeszítések a gázai harcok leállítására, és az övezet háború utáni kormányzása politikai alapjainak megteremtésére.

(Címlapképünk forrása: REUTERS/Mohammed Torokman)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.