A kiszámíthatatlan amerikai politika miatt nem vesz F–35-ös vadászgépeket Portugália

  • narancs.hu
  • 2025. március 14.

Külpol

Donald Trump másfél hónap alatt érte el, hogy fegyverüzletet is bukjon az Egyesült Államok.

Mégsem vásárol Portugália amerikai gyártmányú F–35-ös, ötödik generációs vadászbombázókat annak ellenére, hogy korábban az ország légiereje azt javasolta, hogy ilyen típusra váltsák le a meglévő F–16-osaikat. Az okot az ország védelmi minisztere ismertette: szerinte a szövetségesei kiszámíthatóságát is figyelembe kell venni. Nuno Melo a Público című lapnak adott interjújában egyértelműen Donald Trumpra utalt, amikor az üzlet bedőléséről beszélt:

„Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a geopolitikai környezetet a választásaink során. Az Egyesült Államok közelmúltbeli álláspontja a NATO-val összefüggésben el kell, hogy gondolkodtasson bennünket a legjobb lehetőségekről, mert szövetségeseink kiszámíthatósága nagyobb érték, amit figyelembe kell vennünk.”

Hozzátette, a megváltozott világban „a szövetségesünk korlátozásokat hozhat a repülőgépek használatára, karbantartására, az alkatrészekre és minden egyébre vonatkozóan, aminek köze van ahhoz, hogy a repülőgépek működőképesek, és minden körülmény között bevethetők legyenek.”

A portugál légierő inkább európai gépek után néz most.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”