A koszovói elnök lemondta washingtoni látogatását, mert háborús bűnök miatt vádat emeltek ellene

  • narancs.hu
  • 2020. június 25.

Külpol

Hashim Thaci Donald Trump közvetítőjével tárgyalt volna Szerbia és Koszovó kapcsolatának rendezéséről.

A hágai különleges ügyészség az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett háborús bűnök, továbbá emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával szerdán vádat emelt Hashim Thaci koszovói elnök és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) további több egykori tagja, köztük Kadri Veseli, a koszovói parlament korábbi elnöke ellen.

Az ügyészség az Európa Tanács 2011-es jelentése alapján a  konfliktus idején  elkövetett háborús és az emberiesség elleni bűncselekmények, illetve szervkereskedelem miatt indított vizsgálatot az UCK tagjai ellen. Szerdán első alkalommal emelt vádat "megalapozott gyanú alapján, feltételezett elkövetők ellen".

Az UCK egykori parancsnokai a különleges ügyészség vádirata alapján legalább 100 gyilkosságért felelhetnek. Az áldozatok között mások mellett koszovói albánok, szerbek, romák és más nemzetiségű emberek, valamint politikai ellenfeleik is vannak.

Az ügyészség információi szerint mostanáig az UCK mintegy 250 tagját hallgatták ki. Thaci és Veseli korábban tagadták, hogy háborús bűncselekményeket követtek volna el az 1990-es évek végén kialakult konfliktus során. A korábbi parancsnokok többször is megkísérelték akadályozni és aláásni a bíróság munkáját – hangoztatta az ügyészség.

Hashim Thaci koszovói államfő és Avdullah Hoti miniszterelnök is lemondta a szombatra tervezett washingtoni látogatását, amelynek keretében Richard Grenell különmegbízott közvetítésével tárgyaltak volna Aleksandar Vučić szerb elnökkel Szerbia és Koszovó kapcsolatának rendezéséről. A koszovói elnök a hágai különleges ügyészség tegnapi vádemelése miatt mondta le a találkozót.

Pristina előbb arról tájékoztatta Washingtont, hogy a szombati találkozón az államfő helyett a miniszterelnök vesz részt, Avdullah Hoti azonban később közölte, mégsem utazik az Egyesült Államokba, a jelenlegi helyzetben ugyanis otthon kell maradnia, és a kialakult helyzetet kell kezelnie.

A két ország közötti konfliktus hátteréről készült cikkünket itt olvashatja:

Haramiák markában

Aleksandar Vučić és Hashim Thaçi, Szerbia és Koszovó elnöke alkut kötne a közös határok megváltoztatásáról. Csakhogy ez a megegyezés kizárólag Vučić és Thaçi önös céljait szolgálná. Az elképzelés kockára tesz minden pozitív eredményt, amit az elmúlt húsz évben sikerült felmutatni, és a Balkánt végképp a szervezett bűnözés, a korrupció és a kívülről szított vallási konfliktusok terepeként betonozná be.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.