A magyar kormány tárgyalni sem hajlandó az orosz gázembargóról

Külpol

Szijjártó Péter szerint az embargó gyakorlatilag a magyar gazdaság és az ország működőképtelenségét jelentené.

A kormány még csak tárgyalni sem hajlandó az esetleges orosz gázembargóról, ugyanis Magyarország energiaellátásának biztonsága nem lehet kompromisszum kérdése - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az energiaügyekkel foglalkozó európai uniós tagállami miniszterek ülésére érkezve arról számolt be, hogy világos mandátummal vesz részt a találkozón, eszerint a kormány még csak tárgyalni sem hajlandó a gázembargóról, mivel hazánkban ez "gyakorlatilag a gazdaság és az ország működőképtelenségét jelentené".

Elmondta, hogy a tanácskozáson szó lesz közös beszerzési platformok létrehozásáról is. "Nekünk azzal semmi bajunk, ha az Európai Unió újabb gázforrások után néz, de az ebben való részvétel kizárólag önkéntes lehet, semmifajta kötelességet beszerzés tekintetében a tagállamokra róni nem lehet" - húzta alá.

Szijjártó Péter ezt követően kitért arra is, hogy jelenleg súlyos technikai problémákat jeleznek az Oroszországból Nyugat-Európába irányuló földgázszállítási útvonalakon. Mint közölte, ezzel kapcsolatban Magyarország azt várja el az Európai Bizottságtól, hogy vizsgálja ki, ezt valóban az okozza-e, hogy nem érkeztek vissza Kanadából a vezetékrendszer üzemeltetéséhez szükséges, korábban karbantartásra küldött eszközök.

"Ha ez igaz, akkor valamifajta intézkedéseket várunk el az Európai Bizottságtól annak érdekében, hogy az európai földgázellátás ne kerüljön rövid távon válságba" - mondta.

A miniszter kiemelte: látható, hogy Nyugat-Európában már több országban nemzeti vészhelyzetet kellett kihirdetni: "A szomszédságunkban zajló háború és az annak nyomán kivetett szankciók nagyon komoly áremelkedést okoztak az európai energiapiacon, majd második lépésként nagyon komoly mennyiségi probléma is előállt, aztán ez belekerült egy ördögi körbe, és a mennyiségi kihívások újabb áremelkedést jelentettek."

Végül pedig közölte, hogy a gáztárolás kapcsán az EU által előírt kötelező mennyiségnek Magyarország már most a háromnegyedénél jár.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."