A német parlament áldását adta a melegházasságra

  • narancs.hu
  • 2017. június 30.

Külpol

Hamarabb a parlament elé került a kérdés, mint Merkel várta.

Megszavazta a német parlament a melegek házasságának engedélyezéséről szóló törvényt, írta meg elsőként a 444.hu.

false



Maga Angela Merkel nemmel szavazott a szociáldemokraták, a zöldek és a szélsőbaloldaliak által kezdeményezett szavazáson, a kereszténydemokraták számára viszont nem írt elő semmit, a kérdést a politikusok lelkiismeretére bízta – így jött létre a többség az engedélyezés mellett.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.