Nehéz helyzetben van Ferenc pápa: azzal vádolják, hogy tudott a szexuális ragadozó bíboros ügyeiről

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 27.

Külpol

Viganò érsek szerint az egyházfő még segítette is Theodore McCarrick előmenetelét.

Szorult helyzetbe került Ferenc pápa az amerikai papságot érintő, nemrég kirobbant újabb szexuális bántalmazások miatt. Egészen radikális hangvételű írást jelentetett meg ugyanis Carlo Maria Viganò érsek, a Vatikán 2011 és 2016 között az Egyesül Államokba delegált követe vasárnap a National Catholic Register című katolikus lapban. A CNN által is átvett cikkben a magas rangú egyházi diplomata azt állítja, hogy „a korrupció a katolikus egyház legfelsőbb szintjeit is elérte”, emiatt pedig Ferenc pápát azonnali lemondásra szólítja fel. „Ferenc pápának elsőnek kell lennie a jó példa mutatásában a bíborosok és püspökök előtt, akik elfedték Theodore McCarrick visszaéléseit és lemondtak mindannyiunkról.” A terjedelmes (11 oldalas) szövegben Viganò nem másról ír, mint hogy az egyházfő éveken keresztül személyesen segített (mások mellett) a nemrég pedofil vádak miatt posztjáról botrányos körülmények között távozó „szexuális ragadozó” McCarrick bíboros ügyeinek eltussolásában. Sőt, nemhogy támogatná az egyház megtisztulását, hanem McCarrick esetében személyesen járt közben a magas rangú pap egyházi pályafutásának egyengetésében, annak ellenére, hogy tisztában volt az ellene felhozott vádak megalapozottságával.

Mint ismert, Theodore McCarrick végül idén júniusban kénytelen volt lemondani egyházi hivataláról, miután egy amerikai belső egyházi vizsgálat végén azzal vádolták meg, hogy a hetvenes években, New York-i papi szolgálata idején szexuálisan zaklatott egy ministránsfiút. Az érintett állítása szerint a pap két évtizeden át zaklatta. Az érsek tagadja a vádat.

Ferenc pápa, bár elfogadta McCarrick lemondását, azt kérte az érsektől, hogy folytasson „imádkozó és vezeklő” életmódot, amíg az ellene szóló vádakat valamiképp tisztázzák az egyházi vizsgálatban.

 

Viganò azt állítja, hogy Ferenc pápa elődje, XVI. Benedek 2009-ben megkísérelte félreállítani McCarrickot, és egyfajta belső száműzetésbe küldte, ám az egyházfő távozása után utódja újra bizalmi pozíciókkal kínálta meg az amerikai bíborost.

Viganò elmondása szerint a katolikus egyház vezetésében már a kétezres évek eleje óta tisztában vannak azzal, hogy McCarrick rendszeresen és sikerrel csábított el fiatal papnövendékeket. Ez mégsem akadályozta abban, hogy egyre magasabb tisztségeket betöltve képviselje a katolikus egyház vezetését. McCarrick 2001 és 2006 között washingtoni érsek volt, pozíciójáról csak azért kellett lemondania, mert elérte a tisztség betöltéséhez rendelt felső korhatárt, 75. életévét, ezt követően viszont éveken át egyházi diplomataként járta a világot és képviselte a Vatikán érdekeit.

Az Egyesült Államokban az elmúlt években több ezer katolikus pap volt érintett zaklatási botrányokban.

Viganò közlése nem épp jókor érte Ferenc pápát, aki a hétvégén Írországban járt. A mélyen katolikus országot szintén megviselték a papság pedofil botrányai és szexuális zaklatási ügyei. „Az, hogy az egyházi hatóságok – püspökök, elöljárók, papok és mások – nem voltak képesek megfelelőképpen kezelni ezeket a visszataszító bűntényeket, joggal okozott felháborodást, és ez a katolikus közösség fájdalmának és szégyenének a forrása marad – hangoztatta a katolikus egyházfő. – Jómagam is osztom ezt az érzést.”

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.