A svédországi választás a konzervatív pártok győzelmét jelzi, áttörést ért el a szélsőjobb

Külpol

A szoros szavazati arányok miatt szerdára várható végleges eredmény. Bár a Svéd Szociáldemokrata Párt minden más pártnál több szavazatot szerzett, mégis úgy tűnik, a baloldali pártokból álló blokk nem tud többséget szerezni.

A svéd választási hatóság szerint szerdára várható a hét végén tartott parlamenti választások végleges eredménye. A hétfőn közölt előzetes eredmények a svéd konzervatív pártok győzelmét jelzik a Magdalena Andersson kormányfő vezette baloldali pártszövetség felett. A végeredményt eredetileg vasárnap a késői órákban akarták bejelenteni, de a választási hatóság hétfői közleménye szerint a szoros szavazati arányok miatt szerdáig várni kell, amikorra az összes szavazatot, köztük a külföldön leadott voksokat is megszámolják.

Svédország nyolc parlamenti pártja egy négypárti konzervatív tömbre és a Magdalena Andersson szociáldemokratái által vezetett baloldali tömbre oszlik.

Az előzetes adatok alapján

a miniszterelnök vezette Svéd Szociáldemokrata Párt ugyan minden más pártnál több szavazatot, a voksok 30,5 százalékát szerezte meg, egyelőre mégis úgy tűnik, hogy a baloldali pártokból álló blokk nem tud többséget szerezni a 349 fős parlamentben, a Riksdagban.

A választók voksolás utáni megkérdezésén alapuló felmérések (exit pollok) vasárnap estig az Andersson vezette pártok szoros győzelmét jósolták, de hétfőn kora reggelre már a tényleges szavazatszámlálás alapján a konzervatívok felé billent a mérleg: a véglegeshez közeli eredmények szerint 176 mandátumot szereztek, míg a balközép 173 mandátumot gyűjtött.

A kormányfő a támogatóihoz intézett beszédében úgy fogalmazott, hogy bár az eredmények nem egyértelműek, az már nyilvánvalóan kiderült, hogy a szociáldemokrata mozgalom, amely a társadalmi egyenlőség és az erős jóléti állam megteremtésének eszméin alapul, továbbra is erős Svédországban.

A választáson a még nem végleges összesítés alapján

a bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) a párt eddigi legjobb eredményét hozva a szavazatok majdnem 21 százalékát tudta megszerezni. A párt a lőfegyver használatával járó garázda bűncselekmények és a bandákban elkövetett erőszak visszaszorítására tett ígéreteivel tudott előre törni, mivel ezek sokak biztonságérzetét megingatták Svédországban.

Támogatóihoz szólva Jimmie Akesson, az SD vezetője a választási eredményekre utalva kijelentette: "Immár mi vagyunk Svédország második legnagyobb pártja, és úgy tűnik, ez így is marad". Hozzátette, az a céljuk, hogy bekerüljenek a kormányba.

Korábban a jobbközép Mérsékelt Párt volt az ország második legnagyobb pártja, amely most a szavazatok 19 százalékát kapta meg. A Mérsékelt Pártot vezető Ulf Kristersson bejelentette követőinek: készen áll arra, hogy megpróbáljon egy stabil és hatékony kormányt alakítani.

Függetlenül a választások végső eredményétől, Svédországban hosszadalmas kormányalakítási folyamat várható, akárcsak a 2018-as választásokat követően.

Az 55 éves, közgazdász Andersson alig egy éve lett miniszterelnök, ő az első nő a poszton Svédországban. Ő nyújtotta be Stockholm történelmi jelentőségű NATO-csatlakozási kérelmét, reagálásként egyebek között arra, hogy Oroszország februárban háborút indított Ukrajna ellen.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.