A cseh miniszterelnök-helyettes, a kereszténydemokrata Pavel Bělobrádek nemrég meglátogatta a Münchenben lévő Szudétanémet Házat. Ez az intézmény azok emlékét és gyakorta politikai érdekeit védi, akiket a második világháború után kitelepítettek – pontosabban: elűztek – a Szudéta-vidékről.
A szudéta ügyet át- meg átszínezi a bonyolult és tragikus múlt. Az egykor itt élő homogén német lakosság tényleges jogkorlátozása ürügyén szállta meg a hitleri Németország Csehországot 1938-ban; az eset jelentős, bár köztes állomásnak számított a második világháború kitörésében.
Az 1945 után kitelepített szudétanémetek ugyan szétszóródtak a majdan létrejövő Nyugat-Németországban, de egy jelentős csoportjuk Bajorországban telepedett le. Politikai szervezeteik – és benne a szimbolikus funkciókat is betöltő müncheni Szudétanémet Ház – meglehetősen radikális, nacionalista politikát követtek, revansista felhangokkal.
Hogy Bělobrádek épp e központot látogatta meg, az az első olyan jelentős politikai gesztus, mely felülírni igyekszik ezt az állandó konfliktusforrást a két nemzet között. Érdekes módon, német – pontosabban egykori szudétanémet – részről egyelőre nagy nyitottságot tapasztalni a vizit megítélésében; egyetlen olyan nyilatkozat sem hangzott el eddig, amely az „ellenség látogatásaként” vagy a korábbi üldözöttek emlékének meggyalázásaként állította volna be a miniszterelnök-helyettes lépését.
| ||
Annál nagyobb a hangzavar a mai magyar valóságot másoló Csehországban, ahol a kereszténydemokrata miniszterelnököt gyakorlatilag lehazaárulózták. Az egyre nacionalistábbá váló közhangulatban egyre többen náciznak ismét, s mutogatnak a mai Németországra mint a harmadik birodalom örökösére, amely mintegy túszul ejtette a cseh radikálisok által is ma már fő ellenségként kezelt Európai Uniót. Az unióval szembeni gyűlöletben találtak egymásra a cseh jobb- és baloldal szélei.
Akik a leghangosabbak ma Bělobrádek elítélésében – állapította meg a liberális gazdasági napilap, a Hospodářské noviny –, éppen azok, akik a leginkább ellenzik az európai szolidaritást például a menekültekkel szemben. És a leginkább istenítik Orbán Viktort, aki ennek úgymond ellenáll. Az új cseh nacionalizmus érveiben jellemző módon az a „vér és rög”-kultusz tükröződik, amely oly harcias lázba tudta hozni a 19. és a 20. századnak a csehek ellen is fenekedő német nemzeti militarizmusát.
A lap ezt „ironikusnak” nevezi, ám mindennek következményein már nem lehet ilyen könnyedén átsiklani. Ezt a magyarok tudhatják a legjobban, akik messze előtte járnak a ma még csak szárnyait bontogató cseh újnacionalizmusnak. Emlékszünk még, hogyan kezdődött? Úgy, hogy a román nemzeti ünnepet 2002. december 1-jén a Kempinskiben közösen ünneplő magyar és román miniszterelnök kénytelen volt végighallgatni a fideszes Németh Zsolt által felheccelt tüntetők szidalmait. Hogyan folytatódott? 2010-ben Alföldi Róbert lett az ügyeletes hazaáruló, mert bérbe adta egy estére a román nagykövetségnek a Nemzetit, hogy ott ünnepeljék országuk nemzeti ünnepét.
A magyaroknak Trianon szellemében sikerült újranyitni a küzdelmet, arra ítéltetve ezáltal, hogy a 21. században se járjanak jobban, mint ahogy a 20.-ban jártak. Ehhez képest a cseh nacionalizmusnak még van hova fejlődnie.
A szerző a DK elnökségi tagja
