*
A nagy fene pörgés persze a maga keretei között értelmezendő. Ezzel van tele a sajtó, néhány fej is lehullott - de politikusé még véletlenül sem, az egyetlen kilőtt nagyvad talán csak Anna Bubeníková, akit a Nemzeti Vagyonalap (FNM) éléről akolbólított ki az ideiglenesen funkcionáló Radicová-kormány. Azért is elég nagy kár, hogy a bukott asszonyok és férfiak között nincs egy szem politikus sem, mert az eset Szlovákia gyakorlatilag teljes politikai garnitúráját érinti. Ami azt illeti, rosszul: a Gorilla-ügyirat szerint mind korrupt disznó, akiket pártállásra tekintet nélkül vásárolt fel a Penta nevű pénzügyi cég.
Szlovákia politikai osztálya viszont úgy lehet vele, hogy minek elkapkodni a dolgokat, döntsön a nép! Ha belegondolunk, jó kis túlélési stratégia ez: a Gorilla-ügy - tartson bármeddig is az ügyészségi vizsgálat - politikai értelemben aligha éli túl a márciusi választásokat. Hisz az ezerfejű akkor már a korrupciós botrány tapasztalatainak birtokában ítélkezik az urnáknál, s aki túléli, egy füst alatt legitimálva is van. Mondhatja, hogy: hja, kérem, engem úgy választottak meg, hogy tudtak a Gorilla-ügyről. Szlovákiában listás választási rendszer van, preferenciaszavazatokkal: a párt listát állít, s ki-ki bekarikázza a kedvenceit, akik ennek hatására előre- vagy hátrabuknak a listán.
S míg megy ez a túlélési játék, a szlovák lakosság egyre elkeseredettebb, esik a választói kedv, tüntetéseken banánt hajigálnak - de mindezzel együtt is erősen kérdéses nemcsak az, hogy valójában változik-e valami eztán, de még az is, hogy lesz-e döntő különbség a március 10-i és egy "rendes" választás eredménye között. Szorosan ide tartozik az is, hogy hogyan befolyásolhatja a Gorilla-ügy a magyar-magyar választási küzdelmet.
SiS, SaS
A pozsonyi Vazovova utca pedig azért lett cikkünk címe, s az eseményeknek mondhatni epicentruma, mert ott volt az említett Penta-csoportnak egy úgyszólván fedett lakása, amit a titkosszolgálat (Szlovák Információs Szolgálat; SiS) bepoloskázott. Jó okkal. A kecóban ugyanis egymásnak adták a kilincset neves közéleti személyiségek és politikusok - a lépcsőházat úgy képzeljük el, mint a szlovák parlament folyosóját. Magában a dossziéban a 2005-ben és 2006-ban rögzített beszélgetések átiratai találhatók, körülbelül a következő tenorban: "négymillióért engedelmeskedni fog", "az egy zsoldos, aki arrafele hajlik, ahonnan több pénzt kap", "ő azonnal kéri a pénzt, viszont félmillióért a haláláig minket szolgál", a tak dále. Itt trónolt Jaroslav Hascák, a Penta társtulajdonosa, és mint Rejtő Jenő Három testőr Afrikában című főművében, itt osztogatta a pénzt a betérőknek, nagy egyetértésben Jirko Malchárekkel, a Dzurinda-kormány gazdasági miniszterével. Miközben a szomszéd lakásban a falra tapasztotta a fülét a SiS szorgos kis ügynöke, aki egyenesen a szolgálat akkori főnökének, Jozef Magalának jelentett.
De ha mindez 2005-ben, 2006-ban történt, akkor hogy lehet, hogy csak most borult ki a bili? Nos, a szlovák politikai élet szereplői kétségkívül eljárták a maguk táncát e bilivel a fejükön: 2007-ben - a mostani nagy esélyes, Robert Fico kormányzása idején - már egyszer leállították a rendőrségi nyomozást az ügyben, leginkább valamiféle tehetetlenségből: a SiS akkori főnöke nem oldotta fel ügynökei titoktartási kötelezettségét. 2009-ben aztán arról keringtek hírek, hogy a dosszié kikerült a sajtóhoz és a SaS (Szabadság és szolidaritás) párthoz is - azaz még a 2010-es választások előtt. Utána a SaS kormányerő lett, s Radicová miniszterelnök megüzente, hogy a SiS nem áll ellen az esetleges újbóli vizsgálatnak.
A dolgok jelen állása szerint a vizsgálat folyik, de az ügy immár messze túlnőtt önmagán, s olyan versenyre késztette a politikai elitet, amit a história nehézkedési erejével szemben kénytelenek megfutni. A tétje az, hogy leér-e egészen a lavina, míg sikerül újraosztani a kártyákat, vagy sem. Ennek fényében természetesnek hat a teljesen egyöntetű első reakció is: minden megszólaló, ahogy csak tudta, törpíteni próbálta a majmot, hárítottak vagy egészen kis gorillát emlegettek még akkor is, amikor a hatalmas ezüsthátú már tépte fel a hivatali szobák ajtaját. De hiába volt minden igyekezetük, ha máskor nem, január 11-én, szerdán a kormány - Bubeníková már említett menesztésével - voltaképpen beismerte: van igazság a Gorilla-dossziéban. Innentől bizonyítottan csak kármentésről lehet szó március 10-ig. S hogy kinek mennyi mocskot kell eltakarítania a háza tájáról, azt tökéletes összhangban látják a szlovák politika szereplői: jó, jó, nekem is, de a másiknak sokkal többet.
A botrány legfőbb érintettjének - és valószínűsíthető kárvallottjának - nyilvánvalóan az akkori miniszterelnök, Mikulás Dzurinda tűnik, aki az ügy kipattanása óta minden gesztusával csak ront a helyzetén. Ne szépítsük, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (ma tán már mondhatjuk nyugodtan: egykori) erős embere, tegnapi királycsinálója és trónfosztója összeviszsza beszél. Csakhogy ez az érintettség távolról sem marad meg személyes szinten: alighanem az egész jobboldal látja majd a kárát a választásokon. Így érthető az is, hogy a koalíció egyes képviselői - például a SaS-főnök Richard Sulík - hangosan követelik a visszavonulását. Mindez nyilvánvalóan Robert Fico malmára hajtja a vizet, pedig hát a maestró rendszeresen ott kvaterkázott a büszke Vazovova utcában - hogy kormányzása 2006-tól 2010-ig tartó időszakát már ne is bolygassuk, amikor a korrupció volt az állami praxis hajtómotorja.
Magyarok, magyarok
A végére csak az marad, amit persze szívesen megspóroltunk volna: valamelyest felmérni a magyar részvétel mértékét. Nos, az meglehetős. Ha hihetünk az aktának, a mieink is benne vannak kötésig, amit - minő meglepetés - most leginkább az egymással való leszámolásra igyekeznek felhasználni. Az MKP vadul mutogat a Hídra, a Híd visszamutogat és hárít.
Mindazonáltal a dossziék nem beszélnek a Vazovova utca magyar látogatóiról, feltehetően azért, mert az akkori MKP ellenérdekeltnek számított a Penta ügyleteiben. Ám ettől még sűrűn emlegették őket, elsősorban a Transpetrol reprivatizációja kapcsán - az állam az egyik tulajdonos részvényeit akarta viszszavásárolni, de nem sikerült. Jaroslav Hascák erre azt monda Jirko Malcháreknek, hogy akár az egész közvetítődíjat is neki adná, csak hát nincs reá meg a képessége, mert a magyarok a játék hochstaplerei, így a lét el kell az MKP-val sajna felezni. A Transpetrol igazgatója akkor éppen a híres lórésztulajdonos (Overdose gazdija), Czucz István volt, de felmerült a pártelnök Bugár Béla és Világi Oszkár neve is - ő valahogy mindig előkerül, ha az MKP pénzügyeiről van szó (vö.: az MKP Simicskája). A Kauza Gorilában mindösszesen harmincnégyszer jön föl a neve - ő persze mindent tagad. De rajta kívül is vannak még magyarok szép számmal, őket itt legalábbis megmenti a helyhiány. Nem magyar, de Magyarországon is tisztelet övezte ősz férfiú, az egykori pesti nagykövet, a jelenleg Hídnál (akkor az ANO-ban) politizáló Rudolf Chmel, aki különböző pártfozséit igyekezett bejuttatni állami vállalatok zsíros pozícióiba, s a lehallgatottak szerint illúziókat táplált afelől is, hogy mennyit lehet lenyúlni egy állami megbízatásból (nem annyit, amennyit szeretett volna).
S hogy mi lesz mindebből? Múlt pénteken még csak kábé ezren hajigáltak banánt Pozsonyban, de a holnapi tüntetésre már tízezer embert várnak a szervezők. Hát, majd meglátjuk. Túl nagy várakozásaink azonban aligha lehetnek.
