A WHO feloldotta a majomhimlő miatti az egészségügyi vészhelyzetet

Külpol

Az elmúlt időszakban regisztrált fertőzöttek 96,5 százaléka férfi, többségük 18 és 44 év közötti.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön feloldotta a több mint száz országban terjedő majomhimlő miatt tavaly elrendelt egészségügyi vészhelyzetet.

A veszélyhelyzetet 2022. július 23-án hirdették ki, miután hirtelen több országban is kimutatták a majomhimlőt, amely addig csak néhány afrikai országban volt ismert. Döntését a WHO novemberben és idén februárban is fenntartotta.

A nemzetközi egészségügyi vészhelyzet kihirdetése – vagy megszüntetése – nem jár azonnali következményekkel. Ezzel a riasztási szinttel a WHO csupán a kormányok figyelmét akarja felhívni a fenyegetésre, de az országok maguk döntenek arról, hogy milyen intézkedéseket hoznak.

A betegséget a majomhimlővírus okozza. A legfeltűnőbb tünete a bőrelváltozás, amely az intim testrészek környékén is előfordulhat. A WHO szerint az elmúlt időszakban regisztrált fertőzöttek 96,5 százaléka férfi, többségük 18 és 44 év közötti. Világszerte több mint 87 ezer esetet regisztráltak. Bár az esetszám az utóbbi időben jelentősen apadni kezdett, a WHO-t aggasztja, hogy a vírus ismét feltűnhet egyes régiókban, valamint amiatt is, hogy bizonyos országokban továbbra is terjed a kór, amely ellen van védőoltás.

Az Egészségügyi Világszervezet időközben már nem majomhimlőnek, hanem mpoxnak nevezi a betegséget, miután annak mindössze annyi köze van a majmokhoz, hogy először náluk mutatták ki a vírust.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.