Az albánok menekülttáborokban várják, hogy hazatérhessenek, a kosovói szerbek félnek, csomagolnak, menekülnek.
Jugoszlávia kapitulált: a jugoszláv fegyveresek kivonulása még nagyon az elején tartott, amikor június 12-én, szombaton a KFOR - a NATO békefenntartó ereje - megkezdte bevonulását Szerbia déli tartományába. A Joint Guardian hadművelet hajnali 5 óra 10 perckor indult. Először brit ejtőernyősök és ghurkák deszantoltak helikopterekből, elfoglalták és biztosították a főbb kommunikációs pontokat (hegytetők, útkereszteződések stb.), majd Macedónia területéről megindultak a páncélosok is. A kutyáról nem érkezett hír.
A bevonulás
Az előőrsök szórványos ellenállásra, valamint aknákra számtottak, és igazuk lett. A KFOR brit alakulatainak bevonulását ugyan csak kevéssé akasztották meg az aknák, annál több gondjuk volt viszont a franciáknak: a jugoszláv fél nem adott pontos tájékoztatást az aknamezőkről, így a francia légiósok, tengerészgyalogosok, ejtőernyősök még mindig csak araszolnak állomáshelyük felé. A tűzszerészek meg izzadtak. Hétfői lapzártánkig a KFOR több alkalommal vívott tűzpárbajt elkeseredett (de nem számottevő) szerb fegyveresekkel. A KFOR-szerb incidensek eddigi mérlege négy halott szerb katona, illetve rendőr: Pristinában egy személy rálőtt a brit ejtőernyősökre (akik lelőtték a támadót); Prizren közelében pedig a német katonákra lőttek a szerbek (a németek is visszalőttek, három szerb meghalt). Egy hétfői keltezésű hír szerint a szakadár albán fegyveresek, a Kosovói Felszabadítási Hadsereg (U‚K) tagjai is összetűztek a KFOR-ral - ezt azonban nem árt fenntartással kezelni, minthogy az incidensről a félhivatalos, belgrádi propagandaeszköznek tekintett pristinai szerb tájékoztatási központ számolt be. Azt viszont az egyik KFOR-szóvivő mondta a hírügynökségeknek, hogy a ghurkák mintegy 70 U‚K-tagot fegyvereztek le: az albánok ostrom alá vettek egy házat, ahol állítólag egy szerb fegyveres bujkált. A lövöldözésnek a ghurkák megjelenése vetett véget, az albánok átadták fegyvereiket, és távoztak.
Az U‚K demilitarizálása egyébként része a G8-Csernomirgyin- Ahtisaari-tervnek is, vita csak a kifejezés értelmezése körül látszik kibontakozni. Az európaiak lefegyverezni szeretnék az albánokat, az USA viszont - ha hihetünk az európai vádaskodásoknak - a demilitarizálás alatt tulajdonképpen azt érti, hogy az U‚K-tól csak a 7,62 mm-nél nagyobb űrméretű fegyvereket vennék el, a szervezetet pedig a rendezési folyamat minden szintjébe bevonnák, és a tartomány vezető politikai erejévé tennék. Az amerikai terv egyébként többé-kevésbé egyértelműen egy független, önálló Kosovo állammal számol hosszú távon. Hétfőn egy Pristinában tartózkodó szemtanú azt közölte lapunkkal, hogy a városban gyakran hallani lövöldözéseket. A dramaturgia elég egyszerű: az albánok rálőnek a szerbekre, azok visszalőnek, majd megjelennik a KFOR, és szétválasztja őket. Ennek érdekében egy kicsit mindenkire lőnek. Pristina kihalt, csak az kóricál az utcán, aki meg van győződve arról, hogy neki valahol dolga akad.
Ez könnyen végzetes tévedésnek bizonyulhat, nem azért mondom. A Joint Guardian hadművelet kezdete óta három német újságíró halt meg. Mindhárman a Prizren közelében lévő Stimljébe igyekeztek, tömegsírokat kerestek.
Kavarás
Múlt pénteken az okozott nem kis meglepetést, hogy a boszniai SFOR kötelékében állomásozó orosz alakulatból kivált egy cirka 200 fős egység, és páncélosaikkal - amelyekre akkurátusan felpingálták a KFOR-jelzést - belépésre jelentkeztek a jugoszláv határon. Amíg a konvoj Belgrád érintésével Kosovo felé tartott, a diplomáciában kezdetét vette az az ideges kapkodás, ami azóta is tart (bár mindenki ennek ellenkezőjét állítja). A hír hallatán Strobe Talbott külügyminiszter-helyettes Brüsszel felé félútról visszafordult Moszkvába, és ott folytatta tárgyalásait, ahol abbahagyta. Eredménytelenül. Macedóniában - meg nem erősített hírek szerint - készültségbe helyezték a brit ejtőernyősöket, hogy ha kell, foglalják el a pristinai repteret, és tartsák távol az oroszokat. Merthogy állítólag az orosz deszantosok is készültségben voltak: irány Pristina (és az oroszok légi deszantban elég jók: ha Prága, Kabul repterei mesélni tudnának!); a Boszniából tankszizó deszantosok képeztek volna hídfőt az Oroszországból érkezőknek. Aztán a macedóniai brit készültséget lefújták (vasárnap már azt is cáfolták, hogy egyáltalán lett volna), egyrészt nyilván azért, hogy a harmadik világháború első puskalövéseit későbbre odázzák. Másrészt az oroszok megígérték - mint később kiderült: hazudtak -, hogy nem vonulnak be Kosovóba a britek előtt.
Lett nagy meglepetés és öröm, amikor szombaton nulla óra után megérkeztek Pristinába az oroszok. Meglepődni a NATO lepődött meg, hisz Igor Ivanov külügyminiszter megígérte, hogy minden rendben lesz. Tehát vagy Ivanov hazudott, vagy - és ez a valószínűbb - valaki beleszart a miniszter szájába. Ez a valaki valószínűleg Borisz Jelcin elnök lesz: a jelentések szerint a bevonulási parancs nagyon-nagyon-irtózatosan-nagyon magas helyről jött. Az sem mellékes talán, hogy a hős pristinai győzőt, Viktor Zavarzin tábornokot másnap előléptette Jelcin elnök. A pristinai szerbek voltak azok, akik örültek: a kosovói szerb lakosság most attól retteg - minden valószínűség szerint okkal -, hogy a hazatérő albánok és az U‚K rajtuk áll bosszút. Az orosz katonákban védelmezőiket látták, és a NATO berzenkedése szombaton délelőtt még egy kicsit nevetségesnek is tűnhetett: lám, a britek megsértődtek, mert oda az elsőség. Szombat estére kiderült, hogy a briteknek igazuk volt. Az oroszok végigvonultak Pristina főutcáján, és csak a slatinai reptérnél álltak meg. Elfoglalták az objektumot, kész, az övék, viszik haza. Szombaton kora este megérkeztek a brit ejtőernyősök, de az oroszok nem engedték be őket a repülőtérre. Márpedig ez baj: a tervek szerint ott lett volna a KFOR főhadiszállása, onnan parancsnokolna Michael Jackson tábornok az 50 ezer katonának. A reptér vasárnap is zárva tartott, a francia konvojt visszaküldték az orosz katonák. Hétfőn a britek megint megkíséreltek bejutni az objektumba, de az oroszok elállták az útjukat. (Mindeközben a szerb járművek zavartalanul közlekedhettek.)
Az oroszok bizonyára addig nem engednek, amíg Moszkva meg nem parancsolja. A késlekedés ilyenkor súlyos vétek: ha úgy tetszik, az orosz baszakodás miatt halt meg az a négy szerb rendőr, akiket az U‚K lőtt le Pristinában, mert a britek nem tudták azonnal megkezdeni a járőrözést. Bár lehet, hogy ez azért túlzás.
De mit is akar Moszkva?
Mindent. Saját szektort akarnak (a brit, amerikai, francia, német és olasz mellett); méghozzá északon akarják (a szerb települések és a bányák körül); méghozzá úgy, hogy annak a szektornak jó viszonyai legyenek Szerbiával (a KFOR-tervek szerint Kosovót gyakorlatilag hermetikusan elszigetelnék Szerbiától); szeretnék, ha ott továbbra is a jugoszláv dinár lenne a fizetőeszköz (az USA szerint a tartomány lakosai amerikai dollárral vagy német márkával fizetnének). Az oroszok mindemellett, persze, NATO-parancsnokság alá kerülni sem akarnak.
Az alkudozáshoz és a zsaroláshoz most ők vannak jó helyzetben: amíg blokkolják a repteret, addig a Joint Guardian ha nem is lassabban, de máshogyan halad, mint azt tervezték. Merthogy állítólag nagyon szépen halad. A NATO és a nemzeti politikusok igyekeznek jó arcot vágni az orosz keménykedéshez, és párbeszédről, együttműködésről, kisebb fennakadásokról beszélnek. Az ideiglenes parancsnokság Pristina déli részén lesz. A NATO szerint a jugoszláv hadsereg és a szerb rendőrség kivonulása a tervek szerint zajlik. Prizrenben az albán lakosság és az U‚K juniális jellegű, spontán lincseléssel búcsúzott a távozóktól, a test test elleni küzdelmet a KFOR akadályozta meg. A szerbek közül nem csak a fegyveresek hagyják el a tartományt. Ahogy az várható volt, csomagolnak és menekülnek a civilek is. Félnek az albánoktól, nem bíznak a NATO-ban. Szerbiába menekülnek, ahonnan már csak ők hiányoztak.
A kapituláció után Belgrádban egyelőre csak a hipersoviniszta-fasiszta Vojislav Seselj pártja, a Szerb Radikális Párt (SRS) tett valami konkrétat is: hétfőn kiléptek a szerbiai kormányból. Helyüket, már csak a parlamenti többség miatt is, valósznűleg Vuk Draskovic pártja, a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) foglalja majd el. Seselj azért hagyta el a koalíciót, mert Slobodan Milosevic elárulta az országot, és a NATO megszállta Kosovót. Azt, hogy Jugoszlávia most sokkal rosszabbul járt, mint ha mindjárt az elején elfogadja a Nyugat követeléseit, egyelőre senki sem feszegeti (nem meglepő, még nem függesztették fel a hadiállapotot). Egyelőre örülnek, hogy vége. Hétfőn egy lerombolt Duna-hídnál találkát adtak egymásnak a háborús bűnösök: a hágai Nemzetközi Törvényszék körözési listájáról, Milosevic kíséretében, megjelent Milan Milutinovic szerbiai elnök és Dragoljub Ojdanic vezérkari főnök is (Momir Bulatovic, a magát jugoszláv kormányfőnek tekintő szerencsétlen nincs a hágai listán). Milosevic gyors újjáépítést ígért, elsősorban a hidakét: szerinte a Duna felett átívelő autópályahíd negyven nap múlva ismét állni fog, mert a jugoszláv mérnökök még a háború alatt, titokban előkészítették a munkálatokat.
De az se lepjen meg senkit - mi előre szólunk -, ha negyven nap múlva nemhogy a híd nem épülne meg, de véletlenül Jugoszlávia sem lenne már. Milo Djukanovic, a renitens köztársaság, Crna Gora elnöke nyugati turnéja után Bulgáriában tárgyalt, ahol arra figyelmeztette Milosevicet: ha nem rendezik a két tagköztársaság viszonyát, Crna Gora kénytelen lesz más megoldás után nézni. Podgoricában, Crna Gora fővárosában máris zászlót - méghozzá az 1918, Jugoszlávia megalakulása előtti Crna Gora-i állami lobogót - bontott az a mozgalom, amelynek a Jugoszláviától népszavazás útján történő elszakadás a programja. Az alapítók szerint a lakosság 60 százaléka szavazna igennel arra a kérdésre: akar-e ön a független Crna Gorában élni?
- mj -
