Alkotmányellenesnek minősítették az USA-ban az abortuszhoz való jogot

Külpol

Biden szerint a legfelsőbb bíróság lépése 150 évvel veti vissza az Egyesült Államokat.

Az amerikai legfelsőbb bíróság - amely egyúttal az Egyesült Államok alkotmánybírósága  is - pénteken érvénytelenítette az ún. Roe kontra Wade döntést, ezzel lehetővé tette a tagállamok számára, hogy maguk döntsenek arról, betiltják-e az abortuszt - jelentette több amerikai médium pénteken.

Az Egyesült Államok tagállamainak nagy része már többféle korlátozást bevezetett a művi terhességmegszakítás szabályozására, a legfelsőbb bíróság pénteki döntése után azonban a tagállamok szabadon rendelkezhetnek az abortuszról, s nem minősül törvénytelennek, ha egy-egy tagállam betiltja azt. Az 1973-as jogesetben a szövetségi legfelsőbb bíróság azt mondta ki, hogy alkotmányellenesnek számít az abortuszjog korlátozása.

A vita azután éleződött ki, hogy februárban kiszivárgott a legfelsőbb bíróság véleménytervezete, amelyből kiderült, hogy a testület visszavonná a Roe kontra Wade esetben hozott döntést. Ezáltal azonban az abból eredő, szövetségileg érvényes szabályozás is megszűnne, amely miatt 1973 óta törvénytelennek minősült az abortuszjog korlátozása az Egyesült Államokban.

Samuel Alito legfelsőbb bíró a testület többségi véleményének indoklásában leírta, hogy a Roe kontra Wade esetben hozott döntés "már a meghozatalakor hallatlanul helytelen volt", nem beszélve arról, hogy "az indoklása példátlanul gyenge, és az ügyben meghozott döntés káros következményekkel járt".

A CNN amerikai hírtelevízió beszámolt a három bíró ellenvéleményéről is, akik, javarészt liberális álláspontjukkal kisebbséget képviselnek a konzervatív többségű testületben. Stephen Breyer, Sonia Sotomayor és Elena Kagan bíró ellenvéleménye közös indoklásában úgy fogalmazott:

"nem csak a bíróság miatt, de sokkal inkább az alapvető alkotmányos védelemtől megfosztott nők milliói miatt szomorúan közöljük, hogy nem értünk egyet a döntéssel".

Kifejtették azt is: attól tartanak, a tagállamok megtilthatják a várandós nőknek, hogy az államhatárokon kívül kérjenek segítséget a művi terhesség-megszakításhoz.

A Fox News amerikai konzervatív hírcsatorna arra hívta fel a figyelmet, hogy az abortuszjog korlátozása ugyan több republikánus vezetésű tagállamban megtörtént, ugyanakkor számos, demokraták vezette tagállamban kiterjesztették a művi terhességmegszakítás jogát. Az alkotmánybíróság döntésére felkészülve az elmúlt hónapokban Colorado, New Jersey és Kalifornia államok demokrata párti kormányzói is lépéseket tettek az abortuszjog állami kodifikálása érdekében, de Illinois és New York államokban már évek óta az alapvető jogok közé tartozik az önálló rendelkezés a művi terhesség-megszakításról.

Magyar idő szerint péntek este Joe Biden amerikai elnök sajtótájékoztatót tartott, amelyen kijelentette, hogy a döntés miatt: veszélybe került az amerikai nők egészsége és élete (…) Ez egy szomorú nap a bíróság és az ország számára is.

Biden, aki szerint a legfelsőbb bíróság lépése 150 évvel veti vissza az országot, bejelentette, utasítani fogja az egészségügyi minisztériumot, gondoskodjanak arról, hogy az amerikaiak számára elérhetők legyenek a fogamzásgátló eszközök, akkor is, ha ezt az egyes államok korlátozni fogják. Az amerikai elnök szerint a legfelsőbb bíróság konzervatív többsége megmutatta, hogy mennyire szélsőséges gondolkodású, de a kormány minden törvényes módot ki fog használni a döntés ellensúlyozására.

Véleményem szerint ez a szélsőséges ideológia megvalósulása és a legfelsőbb bíróság tragikus hibája. 

– idézi az amerikai elnök szavait a 24.hu.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.